Úgy érzem emiatt tönkremegy a kapcsolatunk (párom szülei) Nekem, vagy neki kéne változtatni a hozzáállásán? Remélem adtok pár tanácsot, én már végképp nem tudom mit tegyek.19L

Az a helyzet,hogy a barátommal már több,mint egy éve vagyunk együtt.

Ő kb két éve dolgozik úgy normálisan, elég jó keresete is van, viszont hét közben nincs itthon,csak hétvégén, és a szüleivel él,még gyűjtöget külön lakásra.

Én egyetemezek,emellett alkalmi munkákat végzek.

Ő az,akivel letudnám élni az életem,és mindketten így érzünk egymás iránt, viszont felütötte az a probléma a fejét,hogy csak hétvégén tudunk együtt lenni.Ezzel nem is lenne gond,ha a szülei nem dolgoztatnák őt pont ilyenkor.

Alig jön haza,már hívják,hogy ezt meg azt kell megcsinálni, hol otthon,hol a nagyiknál. Ő meg mint egy kiskutya ugrik,és máris elviharzott.

Nekem ez nagyon rosszul esik,ez már kb a 4. hétvége hogy alig tudunk együtt lenni,csak pár órát.

Tudom,hogy segíteni a szülőknek kell,meg alap dolog, de milyen dolog az már,hogy felnőtt korában,24 évesen úgy parancsolnak neki,mint egy 5 évesnek. Szerintem ha az ember felnőtt, persze,hogy elmegy segíteni ha van ideje,de ha épp más dolga lenne vagy más programja akkor nem. És most is ülök itthon egyedül, mert hívták és már ugrott is,holott közös program volt megbeszélve. Rögtön elmaradt,mert hogy őt hívták.

Szerintetek rosszul gondolom ezt?

Ő azt mondja, hogy miért nem tudom őt megérteni.Ilyenkor persze elmegy a kedvem, alig vártam érjen haza és megint nem lehetünk együtt, és ha látja,hogy alig beszélek már kezdené el a sírást,hogy nem tudja mit tegyen,miért vagyok ilyen.

Én úgy gondolom egy felnőtt ember már kell alakítsa az életét, munka mellett csinálja azt amihez kedve van, nem azt amit mondanak neki.

Már teljesen el vagyok keseredve, nekem rosszul esik,hogy alig látom őt,és inkább elhalassza velem a programot, viszont sajnálom őt is,de nem értem miért nem áll ki maga mellett. Ez mindig így lesz? Vagy fogadjam el?De hiányzik :((