Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 8 év után miért elutasító és...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

8 év után miért elutasító és nemtörődöm ha az együttlétekre kerül a sor?

Figyelt kérdés

Heti 3-4 alkalommal vagyunk együtt de mindig ugyan úgy, semmi változatosság. Engem ez már zavar egy ideje, hiszen monoton és ingerszegény az egész. Régebben azt mondta odafigyel és változtat rajta, de sosem történt semmi. Most már azt mondja nem érdekli és nem fog ezért semmit tenni.

Régebben sokkal tüzesebb volt, most dög unalom. Tegnap reggel felhoztam ezt, természetesen összevesztünk emiatt. Este odajött hozzám, próbált kezdeményezni de aztán amikor láttam, hogy megint ugyanúgy lesz minden mint régen akkor megsértődött és félbe is hagytuk az egészet.

Konkrétan nem engedi, hogy hozzá érjek vagy orálisan kényeztessem, csak másszak rá és...

Régebben a hétvégék izgalmasak voltak, iszogattunk, jól éreztük magunkat és el tudta engedni magát, most hiába érezzük jól magunkat, az együttlétek akkor is ugyan olyan unalmasak mint a hétköznapokon. Hiába kérem hogy valamit máshogy csináljunk ő nem akarja vagy azt mondja ok, de aztán nem történik semmi. Szombaton ünnepeltük ez évfordulónkat, kimentünk vacsizni, este iszogattunk otthon, aztán amikor odabújtam hozzá, ő hátat fordított és csak annyit mondott h most kicsit pihenne összebújva, várjak már, aztán elaludt. És rengetegszer csinálja ezt, együtt akar velem lenni, de hátat fordít, hogy bújjak mögé. Nekem ez baromi zavaró, olyan érzés mintha le akarna rázni, meg sem próbál szexi lenni vagy, hogy ő kezdeményezzen. konkréten úgy érezem hogy lusta még szexelni is normálisan. Régen képes volt többször is elmenni most viszont sztem csak megjátssza azt is, hogy jó neki. Ha próbálok vele erről beszélni akkor mindig felhánytorgat valamit, kamuzik, félre beszél, de hogy miért teszi mindezt azt nem árulja el már hosszú ideje. Viszont ez az ingerszegény kapcsolat nagyon kevés. Én 29 vagyok ő pedig 27. Mindketten egészségesek, nincs semmi bajunk. Biztos hogy hűséges, ez 100%, nincs más a képben.


2015. aug. 17. 09:08
 1/10 anonim ***** válasza:

Megunt téged, már nem kíván.

Megbeszélni próbáltad és nem ment, szerintem szakíts.

2015. aug. 17. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
De akkor miért vagyunk együtt heti 3-4 alkalommal? és azokat nem csak én akarom hanem ő is. Tegnap is ő jött oda hozzám, csak hát képtelen változtatni ezen a "frigid" viselkedésén.
2015. aug. 17. 09:32
 3/10 anonim ***** válasza:

7-8 év az első kritikus időszak a párkapcsolatban, furcsa, hogy nem is akar változtatni, pedig tudja mi a baj, és nem is olyan eget verő a dolog.

Nem hiányol valami lánykérést, házasságot? - ilyesmi jut eszembe.

2015. aug. 17. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Volt róla szó, hogy eljegyzés stb. de azt mondta, hogy addig felesleges amíg anyagilag egyenesbe nem jövünk. Minek jegyezzem el ha utána még 2 évig csak jegyben járunk. ezt ő mondta. Érzelmileg minden ok amúgy, nem vagyok az a rideg, érzelemmentes típus, csak a testiség az amivel gond van és konkrétan leszarja, nem hajlandó változtatni rajta.
2015. aug. 17. 09:51
 5/10 Mumusan ***** válasza:
Elkényelmesedett a kapcsolat...ennyi. Ki kell várni hogy ismét felpörögjön.
2015. aug. 17. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Ki kell várni? mégis meddig?! már 2 éve várok, nem új keletű ez a probléma. Baromi türelmes voltam eddig és megértő. de könyörgöm egyszer vagyok fiatal. lassan 30 leszek, szeretnék addig élni amíg lehet és nem elfogadni egy középszar megoldást. Hogy tudnám megértetni vele, hogy ez így nem jó, és változtatni kellene rajta!? Régen neki nagyobb volt az igénye ennél. HOgy tudnám felrázni és észhez téríteni.
2015. aug. 17. 10:59
 7/10 anonim ***** válasza:

tapasztalhattad, hogy sehogy.

te írtad, hogy mennyire másra vágysz, tényleg nem akarsz szakítani?

2015. aug. 17. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Ettől függetlenül szeretem igen, nem akarok szakítani, de ha a kapcsolat egyik része nem úgy működik ahogy kellene akkor nem leszek maradéktalanul boldog. 8 évem van ebben a kapcsolatban, nem akarom csak úgy eldobni. nincsenek nagy elvárásaim, csupán annyit kérek, hogy néha napján legyen egy kis fantázia a dologban, ne mindig a megszokott rutin.
2015. aug. 17. 11:43
 9/10 anonim ***** válasza:
37%
B@@@szd ki mint macskát szarni! Meddig leszel még ilyen mulya?!
2015. aug. 17. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Nem szed esetleg fogamzásgátlót, vagy valami? Ha eleinte nem ilyen volt, és érzelmileg nem hidegült el, akkor kifejezetten szexuális téren lehet gond. Szokták mondani, hogy a nőknél pl. a tabletta nagy mértékben rontja a libidót...

Másik, ami felmerült a kamuzás kapcsán, hogy esetleg valami nem jó neki, ha együtt vagytok, csak nem akar megsérteni, és nem meri elmondani emiatt. Itt viszont a külső segítség sokat segíthet, főleg, ha esetleg amúgy is az a típus, aki nem szeret a szexről beszélgetni.

2015. aug. 17. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!