Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak rövid ideig vagyok érdekes, mit tegyek?

Figyelt kérdés

20 éves vagyok. Eddig azt hittem a külsőmmel van gond, de már nem értem.

Az utóbbi két évben nagyon sokat nőiesedtem, bomba alakom lett, szebb lett az arcom, kikupálódtam. ELkezdtem nőies ruhákba járni, fiúktól, lányoktól egyaránt nagyon sok dicséretet kaptam. Mégis, akárhányszor megismerek egy fiút, egy idő után már érdeklődését veszti. Kezdetben oda meg vissza vannak értem, aztmondják, ilyen személyiségű lánnyal sose találkoztak még, megértő vagyok, vicces, nem hisztizem, nem sértődök meg semmin, bármiről el tudnak velem beszélni...aztán ahogy telnek a hónapok, belém kötnek, nem tisztelnek, és végül már nem érek "semmit". Nem értem. Számos embert megkérdeztem már, mi lehet a baj bennem, de nem tudják. Persze, vannak rossz tulajdonságaim, de kinek nincsenek?

Az exem, akivel 3 és fél évig voltam együtt, ugyanígy kezelt. Eleinte imádott, majd a végére szépen már nem becsült meg, nem foglalkozott velem, pedig SZÁMTALANSZOR leültünk megbeszélni a problémákat. AMikor dobtam, persze egyből jött, hogy ő imád, szeret.

Persze.

Hogyan ehet fent tartani egy fiú érdeklődését? Vicceket mondok, érdeklődök, figyelek a külsőmre, nem adom könnyen magam, mégis, valami baj van.


2015. szept. 8. 16:35
 1/7 anonim ***** válasza:
Lehet nem is veled van a baj, hanem azokkal, akikkel együtt vagy. Vagyis...mondhatjuk azt is, hogy a te hibád: rosszul választasz:)
2015. szept. 8. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
:'(
2015. szept. 8. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
oh fogsz itt leveleket kapni, biztos találsz köztük egy hozzád valót :D
2015. szept. 8. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ejj, ugyanez itt is! :) Én meg akárhogy igyekszem, egyik kapcsolatom sem lépi át az egy évet. Nyolc hónap után mind elkezd romlani. Tényleg. Nem azt mondom, csodálatos barátnőim voltak, szerettek és én is szerettem őket. De egy idő után szép lassan kihűlnek az érzéseik felém. Fogalmam sincs, hogy miért. Ha tudnám..
2015. szept. 8. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Ha eljutsz egy kapcsolatig. Ameddig el is jutottál ugye. És ha a kapcsolat alatt ugyanúgy viselkedtél, én nem hiszem hogy veled lenne a baj. Kifogtál gondolom jó fajta embereket. DE nem mindenki találja meg azt akivel olyan jól kijön, hogy akár évekig együtt maradnak. Keresgélj tovább.

Az a furcsa hogy pl én nem is hallottam még ilyenről az ismerősök között se, hogy az egyik fél megváltozik a g@c.i irányba. Vagyis hát hallottam, de az ilyan esetek az első pár hetekben voltak és csak azért hogy szakítsanak , mert talált az egyik fél egy "jobbat" magának. Szóval szerintem csak beleválogattál a "tutiba"

2015. szept. 8. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
20 éves vagy, gondolom korodbéli srácokkal volt kapcsolatod, én arra tippelnék hogy ők nem akarnak ennyi idősen egy csaj melett leragadni...
2015. szept. 9. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Van elég tartásod, önérzeted? Mit tűrsz el egy kapcsolatban? Tiszteled a másikat? Ha mindre igen a válasz, nem veled van a baj.
2015. szept. 9. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!