Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Normális dolog, hogy ismerkedi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális dolog, hogy ismerkedik mellettem?

Figyelt kérdés

A párommal több, mint 3 éve vagyunk együtt. Előttem ha volt kapcsolata ismerkedett, barátkozott lányokkal, de általában olyanokkal akik bejöttek neki. Én sokkal inkább zárkózottabb vagyok, kapcsolaton kívül sem szoktam ismerkedni sűrűn, kapcsolat alatt meg egyáltalán nem. Volt mosteegy kisebb-nagyobb összeveszésünk, ami az én féltékenységemből adódóan fakadt, hogy megunta ezt. Azt mondta, hogy szeretne ismerkedni lányokkal, odabent a munkahelyén, mert van olyan csaj akiről abszolult azt gondolja, hogy jó fej és szívesen megismerné,barátkozna vele.(ahogy a szavaiból vettem ki, a lány is elég jól és kedvesen áll hozzá...)

Én még suliba járok, nem nagyon tudom egy munkahely úgymond ilyen téren hogyan működik. Éppen ezért érdekelne a véleményetek, hogy joggal gondolom úgy, hogy kapcsolatban a másik nemmel való kifejezett ismerkedés nem fér bele vagy a tapasztalatlanságom miatt nem értem szimplán,hogy miért akar mellettem nőket megismerni közelebbről. A munkahelyén rengeteg férfi barátja van és emiatt nem is értem miért kell neki nőkkel is jóban lenni.

A normális válaszokat köszönöm, a vádaskodó vagy beszólogató hozzászólásoktól kérlek szépen kíméljetek!

Én 19/L ő most lesz 25 jövő hónapban.



2015. okt. 12. 10:18
 1/4 A kérdező kommentje:
Azt kihagytam, hogy egyébként egy nagy multinál dolgozik három műszakban, egy hét kivételével heti 6 napot. És ugye velük többet találkozik,mint velem. Nem lakunk együtt még, de tervezgeti a jövőt és jövőre a házvásárlást velem.
2015. okt. 12. 10:21
 2/4 anonim ***** válasza:
Nem normális,munkatársi viszony úgymondnd megvan miért érdeklődik egyre jobban, mert feljelentem a figyelmét mint nő nem pedig munkatárs.Bocsi de én így gondolom.Nem arról van szó hogy ne szóljon vagy beszélgessenek ellenkező neműekkel,de érdeklődés az már elég gyanús.
2015. okt. 12. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Ő unta ezt meg? Ez a nap vicce!

Hülyítenek és te hagyod, ezek a tények.


A pasid keresi a jobbat, szebbet, érdekesebbet, de egyedül nem szeret lenni, jó a megszokott nő otthon.

2015. okt. 12. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
93%

Tehát a te felfogásod szerint, ha párkapcsolatban vagyok, akkor nem beszélgethetek és nem is barátkozhatok lányokkal (fiú vagyok). Gondolkodj el, hogy miért zavar ez téged. Több oka is lehet... lehet az h zárkózott vagy és csak lesed h a pasid nyitott. Ha nekem nem megy, akkor ő miért csinálja??

Az írásod alapján (nem biztos), de nincs túl sok önbizalmad, ezért a partneredre szeretnél támaszkodni aki a maradék tölteteidet ápolgatja. Azt szeretnéd h minél többet legyen veled, minél több időt töltsetek együtt. Itt is vannak szintek: Ez már az alja: Miért nem vagy még itthon? Miért nem jössz haza?


Tartsd tiszteletben a szabadságát.

Attól pedig ne félj, hogy megcsal, mert egyébként is bízol benne, ugye?

Nem? Nincs bizalom a kapcsolatotokban?

Mivel a jövőt is tervezitek nem hiszem h megcsalna. De ha véletlen meg is csalna, legalább tudod h nem ő a megfelelő partner, de nem fog...

2015. okt. 12. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!