Furcsa érzések szakítás után, ráadásul elég fiatalon?

Sziasztok!

Tudom, hogy rengeteg ilyen kérdés van, de mivel minden ember más, így az én sztorim is különbözik a többitől.

Elég bonyolult a történet... Fiatal vagyok (23F) de egy 4 éves kapcsolaton és 1 éves együttélésen vagyok túl, mondhatni egy gyerekszerelmen - az elsőn. A volt barátnőm úgy érezte, hogy nem szeretem, ezért megcsalt és szakított velem, amit baromi rosszul viselek még mindig (pár hónap elteltével is).

Mivel ő szakított, jobban túl van a dolgon, illetve titokban megvan neki az is, akivel megcsalt, így neki lényegesen könnyebb felejtenie, mint nekem, ami nekem még rosszabbá teszi a helyzetemet... Baromi sokat őrlődök ezen, de tudom, hogy ennyit sem érdemelne meg, nemhogy azt, hogy testileg-lelkileg rámenjek az egészre...

Eddig minden hétvégét végigittam és buliztam a haverokkal (péntek, szombat), ami egy picit segített a helyzeten - legalábbis a pia elfedte a szomorúságomat. Úgy érzem, hogy a lelkem felét elvesztettem, ezért a piába és a bulikba menekültem... Eddig sajnos ez csak ideiglenesen segített. A minap például hajnalban hazafelé jövet az egyik buliból bőgtem azon, hogy ilyen helyzetbe kerültem. De legbelül tudom, hogy ez nem a világ vége + fiatal vagyok, előttem az élet.

Kicsit furcsa lesz, amit most írok, de az igazsághoz ez is hozzátartozik, mert ezek a dolgok önbizalmat kellene, hogy adjanak, de valamiért mégsem megy...

Jó melóhelyem van, jó fizuval és nem is nézek ki valami rosszul, általában jönnek rám a csajok...

Most a bulik alatt egyszerűen féltem a lányoktól, nem mertem kezdeményezni, annyira félek az elutasítástól (ez gondolom a hatalmas seb miatt lehet, ami a lelkemben ért). Ami érdekes, hogy nem testi dolgokra vágyom, hanem lelkiekre, a legjobban annak örülnék, ha újra lehetne egy társam. Ennek ellenére smároltam lányokkal, de a minap az egyik bulin például a legjobb élményem, hogy egy szép lány rám mosolygott és végigsimította a kezem. Lehet hülyén hangzik, de ezek a dolgok perpillanat fontosabbak nekem, mint a csók vagy a szex vagy bármi...

Szerintetek ez normális???

Úgy érzem magam néha, mint egy nő, hogy ennyit vekengek még mindig és nem bírom magam túltenni az egészen, miközben tudom, hogy az, aki velem volt, ha még mondja is néha, ha beszélünk, hogy hiányzom neki, már régen túl van az egészen.

Egy apró romantikus dolgon elbőgöm magam és látom, hogy körülöttem az egyes párkapcsolatban élő srácok mennyire nem becsülik meg azt a lányt, akivel vannak. Most kincsként nézek minden lányra és legszívesebben a srácok helyében lennék és a tenyeremen hordoznám azt a lányt, akiről éppen szó van, hiába nem ismerem, úgy érzem, hogy fél óra alatt bele tudnék szeretni, ha egy kicsi érdeklődést is mutatna irántam, annyira vágyok újra egy lelki társra.

Ezeket persze még nem mondtam senkinek, mert rögtön leidiótáznának a haverok stb.

Mindenki biztat, hogy ne siránkozzak, nekem nem lesz nehéz dolgom, úgyis találok valakit, de engem mégis felőröl a tudat, hogy egy jó ideig magányos maradok.

Kicsit felnőttesebben gondolkozok egyébként a korosztályomnál és általában a lelki dolgok nagyon megviselnek.

Próbáltam új hobbikat keresni, szinten egész nap odavagyok, de ha hazaérek, olyan mintha újra depresszióba esnék a történtek miatt.

Nem mondom, hogy nem jobb, de már elviselhetetlen, hogy a lelkem folyamatosan fáj.

Szerintetek mi adhatna önbizalmat? Mit tegyek?

Mindenki azt mondja, hogy az idő az segít, de most úgy érzem nem bírom kivárni...

Például a most hétvégére nincs tervben buli és rettegek az itthonléttől...

Ti mit javasoltok?