Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan segítsek a mentálisan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan segítsek a mentálisan beteg páromon? Hogyan éljek vele boldogan?

Figyelt kérdés

Márciusban lesz 4 éve, hogy megismertem a páromat egy társkereső oldalról. Az első randi után kötődtem hozzá, az az igazi álompasi volt.

Tudtam, hogy elöttem egy 3 éves kapcsolata volt, sőt, menyasszonya volt. Randiztunk, boldogok voltunk együtt. Kíváncsiskodott, hogy ő előtte hany férfival volt dolgom. Faggatózott, hitetlenkedett. Ennek ellenére jól elvoltunk együtt. Nemsokára lett egy motorbalesete. Hála Istennek, megúszta váll és kéztöréssel. Ezalatt az idő alatt megmutattam, hogy számíthat rám. Csak én voltam mellette, vidéki szülei nem is látogatták meg.

Majd pár hónap múlva, amikor azt hittem sínen a közös jövőnk, szakított velem, mert nem tudott bízni bennem, hogy hűséges vagyok hozzá. Pedig, amióta ismerem ő az életem értelme.

7 hónap gyötrelem után, ismét együtt voltunk. Minden este hívott, hogy aludjak nála. Nem a szex miatt, mert nem volt minden este...Közben nyaraltunk együtt, kirándultunk, moziba jártunk együtt.

Majd ismét szakítás és békülés sorozata. Közben Kiderült róla, hogy mentális beteg, skizofrén, már évek óta gyógyszert szed.

Közben én a fővárosból vidékre hazaköltöztem, mivel fősuli után nem volt munkám. Majd itthonról jártam a páromhoz. Napokig, hetekig nála voltam. Két éve, karácsony előtt, a féltékenység rátört, majd hajnalba kivitt a pályaudvarra, hazaküldött vidékre. Napokig sírtam ismét miatta, majd felhívott, bocsánatomért esedezett. Ekkor már hetek óta letette a gyógyszerét, mert feltette a máját. Majd karácsony másnapján a szülői házából mentő vitte el. Zárt osztályra került. Kiengedték két hét után, hallani sem akart rólam.

Eltelt pár hónap, ismét együtt voltunk. Vidékről jártam hozzá minden hétvégén, mivel a szülőfalumban dolgoztam. Több mint egy évig ingáztam hozzá. Közben Budapesten állást kaptam. A hír hallatára kiakadt, hogy együtt akarok vele élni. Pedig előtte megbeszéltük, ha kapok állást, együtt fogunk lakni. Este haza akart küldeni vidékre, de egy barátnőmnél meghúztam magam. Két nap után, este értem jött, hazavitt az otthonába.

Nyaraltunk együtt, kirándultunk, strandoltunk sokat. Szép időszak volt. Az álmom vált valóra.

2 hete, abbahagyta a gyógyszerét, majd napközben írt, hogy este munka után már haza sem mehetek hozzá, költözzek el. Irtam neki, hogy ez nem egy pár óra, kérek időt. Mire hazaértem, nem volt magánál, Krisztusnak képzelte magát, engem egy gonosz léleknek. Az este folyamán akart kidobni. Másnap kizárt, majd beengedett, majd belátta, hogy kórházban a helye. Akkor érte jött az apja, levitte vidékre a kezelődokihoz. Megbeszéltük, hogy másnap munka után utazok utánna, csak az édesanyjánál fog pihenni, nem megy zártosztályra. Vasárnap autóba ült, visszautazott Budapestre, hogy már jobban van. Mire felért, ismét képzelődött, most Istennek képzelte magát. Éjszaka felkelt, gonosz végrehajtónak hitt engem. Hétfőn délután nem engedett be az otthonába, ismerősnél aludtam. Kedden jött érte az apja és testvére, nem nyitott ajtót hármónknak.hazajöttem vidékre (kiirattam magam táppénzre). Pár nap után bocsánatot kért, belátta hogy beteg. Múlt hét pénteken lejött vidékre az anyjához, ott akartunk találkozni, az anyja elzavarta, hogy menjen ahová akar, de oda nem. Eljöttünk az én szüleimhez, volt egy képzelgése, de elmúlt. Kezdett jobban lenni, megígérte, hogy soha többé nem fog megbántani, és együtt veszünk lakást. Rájött, hogy anyára nem számíthat. Lehordta mindennek. Két napja este pedig azt mondta, hogy én vagyok az oka a betegségének, mert ha megszerezt valakit, bekattan.

Tegnap elmentünk az orvosahoz. Azonnal befektette. Engem elzavart az orvosa, a családja, és a párom.

Idegleg kikészültem. Egyik percben még ajándékokat csomagolunk egymásnak, utána meg nem akar látni.


Lehet, hogy furcsa, hogy ezek után is szeretem, kérlek ne ítéljetek el.

Bocsánat ha sokat írtam.


2015. dec. 23. 20:58
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
100%
Értem, hogy szereted. Istenem, én annyi rossz embert szerettem, akik direkt okoztak fájdalmat ... Hagyd el. Sajnos egy ilyen emberrel nem lehet stabil életet folytqtni, és az idő elteltével csak rosszabb lesz a betegség. Lehet, hogy kőszívűnek titulálsz, de vele sosem leszel boldog. Nem ad stabilitást, gyermeket ilyen emberrel nem nagyon lehet vállalni.
2015. dec. 23. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem senki nem ítél el, viszont neked is be kell, hogy lásd, hogy nincs közös jövőtök. Te szerelmes vagy egy álomképbe, a tiszta pillanatokba, de egyre kevesebb olyan van. Ne akard tönkretenni az életed azzal, hogy rossz emberhez ragaszkodsz, simán megtörténhet, hogy elkattan és fizikailag is bántani fog. Menekülj, ameddig lehet. Sőt, nem tudhatod, hogy az esetleges leendő gyerekeid öröklik-e a betegségét. Szerintem nem ér meg ennyit egyetlen "álompasi" sem.
2015. dec. 23. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
29%
Hát szerintem meg az lenne furcsa, ha nem szeretnéd. Főleg úgy, hogy mentálisan beteg, amiről aztán nem is tehet. Az ilyen emberek csak törődést és szeretetet érdemelnek, nem gyűlöletet és megvetést. Minél jobban bánt, annál jobban szeresd. De igazából nem csak rá vonatkozik ez, hanem mindenkire. Szinte mindig az a legnagyobb áldozat, akit tettesként mutogatnak. Sajnos nem olyan világban élünk, ahol az emberek megértik, amit mondok... Inkább nyitnak egy sört, bekapcsolják a tv-t, engem meg elküldenek a k. anyámba.
2015. dec. 23. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:
Viszont az orvosa is eltiltott. Hiába mondtam, hogy akkor kezdett most bekattani, hogy névnapján a testvére fel sem hívta. Másnap már hívta, beszéltek hosszan. Ezután a párom 6 hónap után ismét elővette a cigit, majd nemszedte a gyógyszerét.
2015. dec. 23. 21:21
 5/26 anonim ***** válasza:
100%
Nem fogsz ránk hallgatni, ezt lásd be. Az eddigi válaszadók többsége azt mondta, hagyd el, mert egy ilyen ember mellett csak szenvedés lesz az életed, az meg már nem is élet. Nem hibáztatom a férfit sem, hiszen nem tehet a betegségéről, de talán tényleg csak súlyosbítasz a helyzeten. Hagyd, hogy a családja, az orvosa kezelje a problémáját és ne kapaszkodj a szerelembe, mert az nem minden. Mit kezdesz a szerelemmel, ha később bántani fog? Ha nem lehet gyógyítani? Ha gyereket szeretnél, mit gondolsz, jó lenne nekik ilyen környezetben felnőni? Légy kicsit "önző", gondolj a saját életedre. Meg tudom érteni, hogy szereted és biztos ő is szeret, de vannak helyzetek, amikor ez csak másodlagos.
2015. dec. 23. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
59%

Szia!


Igazából fogalmam sincs hogyan segíthetnél neki. Nálatok a bizalom megvan? Hasonló helyzetben vagyok, egy olyan embert szeretek aki nagyon csúnyán elbánt velem, de nálunk a bizalmamat ásta alá csajozással.


Ha belátja, hogy beteg és rendesen szedi a gyógyszereit akkor ha jól tudom stabilizálódhat az állapota. Viszont arra is gondolj, hogy a gyerekeitek is betegek lehetnek.

2015. dec. 23. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 A kérdező kommentje:

Párom nem bízik bennem. Pedig soha nem adtam rá okot.

Emlékezett mindente, amit képzelt. Skizofrének emlékeznek a képzelgéseikre?

2015. dec. 23. 21:54
 8/26 anonim ***** válasza:
Beszéltetek később ezekről a képzelgésekről? Ha igen, mit mondott? Te hogy reagáltál?
2015. dec. 23. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
0%
Te ugyanolyan beteg vagy:))) szeressed.egymasnak vagytok teremtve:)))))
2015. dec. 23. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 A kérdező kommentje:

Utólag szégyellte magát.

Két hete engem gonosz végrehajtónak képzelt. Majd azt képzelte, hogy a mellékhelyiségben gonoszok vannak. Az én testemben egy rossz lélek él, az enyém mellett.

Majd az utolsó képzelődése sci-fine illő volt. Ő és én szuperhősök vagyunk, akik mennek a kitüntetésert egy anyahajóra. Ezen jót nevetett utólag.

Belegondolva ilyen filmeket szoktunk nézni. Horrort és a sci-fit szereti.

2015. dec. 23. 23:00
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!