Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem tudtam felkelni, elhozni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem tudtam felkelni, elhozni a kocsiját, ezért haragszik rám?

Figyelt kérdés
Este többször is felhívott a párom, hogy úton van haza fele (szó szerint: már elhagytam Pestet, megyek), végül 10-kor is hívott, hogy végre elindult. Aludjak, 11-kor felébreszt, ő a céges kocsival jön, és elmegyünk a közelbe a saját kocsijáért, amit én hoztam volna haza. Haza ért, felébresztett, nem éreztem jól magam, nagyon mélyen aludtam, hevesen vert a szívem, nem tudtam kinyitni a szemem, mondtam neki, sajnálom, de így nem tudok elmenni. Ő kiakadt, miért mondtam korábban hogy jó, mondhattam volna hogy nem, és megoldja, végül elment és nem tudom mi történt nem beszéltünk azóta. Mikor vissza jött, újból felébresztett mert felkapcsolta a villanyokat és zörgött. Reggel korábban ment el, puszit adni se jött be mint eddig. Hozzá tenném, mikor én kértem valamit tőle, amit meg is tudott volna csinálni, konkrétan a suliba elhozni valamit, ő később indult volna el, mert hogy minek siessen azzal, ami kell nekem? Én akkor a suliból haza rohantam, sose számíthatok rá. Nem, nem bosszúból nem mentem el a kocsijáért, hanem mert nem tudtam felébredni, nagyon mélyen aludtam. Ráadásul korán keltem, mert dolgozom is.
2016. febr. 18. 08:54
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Gyenge kamu.
2016. febr. 18. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Első nem értelek!
2016. febr. 18. 09:02
 3/11 anonim ***** válasza:
28%
Minden telefonon van ébresztő.... Lehet okos telefonod ha eszed nincs hozzá.
2016. febr. 18. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Te mit nem értesz azon amit írtam?

Mi köze az ébresztőnek hozzá???

Mondta a párom, aludjak 11-ig, ő felébreszt.

2016. febr. 18. 09:03
 5/11 A kérdező kommentje:
Azért az nagyon érdekes, hogy ha meg szar-ul érezve elmegyek a kocsijáért, és össze töröm, akkor az is az én hibám, ugye? Csak mert ő inkább a csaját ébresztgeti, miközben az ő kocsija, az ő dolga, és tudja, én korán kelek, 10-kor már alszom.
2016. febr. 18. 09:06
 6/11 anonim ***** válasza:
Egyáltalán,ti minek vagytok együtt,ha még csak nem is számíthatok egymásra??
2016. febr. 18. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Eddig számíthatott rám, mindent megcsináltam amire kért, de tegnap nagyon fáradt voltam, nem számítottam arra, hogy késő este még kocsikázni is kell, nem tudtam fent maradni, és ezt nem is várhatja el tőlem. Főleg hogy korán kelek, ő azt is elfelejtette 2 hónapja, hogy beiratkoztam a suliba.
2016. febr. 18. 09:34
 8/11 anonim ***** válasza:
Minek kell 2 ember 1 kocsi elhozásához? Minek vagy vele, ha te nem számíthatsz rá viszont? Ha pedig neked bejönnek az olyan palik, akiknek még a nagywc után is neked kell kitörölni a fenekét, akkor meg ne panaszkodj! Fogadd el, hogy hisztis, és igen, ezért haragszik rád!
2016. febr. 18. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Üljetek le és beszéljétek meg, hogy te rosszul voltál, ne haragudjon. Ez olyan nehéz?
2016. febr. 18. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Azért,az már durva,hogy elfelejtette,hogy beíratkoztál suliba..

Ez a kapcsolat sem vezet sehová!

Már neharagudj!

2016. febr. 18. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!