Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lehet ebből valami komoly...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet ebből valami komoly vagy inkább hanyagoljam az egészet?

Figyelt kérdés
Úgy közel 1 hónapja belevágtam egy olyan "kötöttségek nélküli" kapcsolatba. Vagyis megdumáltuk, hogy semmi komoly érzelem, csak úgy elvagyunk, én se szeretném lekötni magam, miután nemrég lett vége 1 éves kapcsolatomnak, ahol be voltam zárva és nem tudtam élni rendesen. A srácot egyébként már több mint 1 éve ismerem, eddig csak haverok voltunk. A lényeg, hogy a hétvégén összejöttünk páran haverok, és nála volt egy ilyen házibuliféle iszogatós este. Én már kicsit részeg voltam meg fáradt, az ölébe vett és simogatott meg altatgatott. Azt hitte alszom, és volt egy olyan mondata, hogy "nem akartam semmi komolyat, de jó veled". Később ezt felhoztam neki, elmondtam, hogy hallottam, aztán megkérdezte mit érzek, elmondtam, hogy kötődöm hozzá kicsit és jó vele. Aztán tegnap este megint felhozta ezt és mondta, hogy ha tényleg érzek valamit, akkor véget kéne ennek vetni, de ezt még a legelején megbeszéltük. Nem vagyok szerelmes, de érdekelne, hogy szerintetek van ebben lehetőség? Hogy talán meggondolja magát? Olyanokat szokott írni, hogy életem, édesem, minden nap ő ír rám, tegnap meg egy olyat írt, hogy "bárcsak itt lennél és simogatnál" Amikor vele vagyok akkor is folyamatosan bújik meg simogat, puszilgat. Nem tudom mit gondoljak..:D Ja és még annyit, hogy talán az se túl jó pont, hogy ő az exem egyik haverja..talán ez is közrejátszik, hogy nem mer semmit tenni.

2016. febr. 21. 14:05
 1/4 anonim ***** válasza:
Felejtsd el és keress olyan srácot aki emberként kezel, nem úgy mint egy darab dugni való húst. Nyilván valóan szexkapcsolatot akar. Az amit ő érez irántad az nem szerelem vagy kötődés, hanem vágy. Felejtsd el és menny bele másik sráccal olyan kapcsolatba amiben minden normális ember él. Ha nem vagy elég érett erre akkor nem is értem hogy minek neked pasi.
2016. febr. 21. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Majdnem 20 évesen szerintem vagyok olyan érett, hogy tudjam mit kezdjek egy pasival..de köszi a tanácsot, csak érdekelt más véleménye is :)
2016. febr. 22. 17:35
 3/4 anonim ***** válasza:

elő szokott fordulni, hogy egy barátság, semmi komoly kapcsolat, vagy akár egy csak szex kapcsolatból is komolyabb lesz idővel. a szex pszichológiája és biokémiája is úgy alakult ki, hogy kötődést alakítson ki. persze van akinél ez inkább működik és vannak, akiknél nem. a GYK is tele van olyan kérdésekkel, hogy egy csak szex, vagy barátság extrákkal kapcsolatból több lett. a gond általában az szokott lenni, hogy csak az egyik fél van így vele, a másik meg vagy nem akar többet, vagy idővel még annyit se akar majd és akkor az érzelmesebbik félnek elég szar lesz.


ha neked most így jó és nem akarsz semmi többet, akkor élvezd így és talán az a legjobb megoldás, ha nem próbáljátok meg definiálni, hogy mi is az, ami épp köztetek van. élvezzétek, amíg jó és nem biztos, hogy meg kell nevezni, hogy ez most járás, szórakozás, vagy micsoda.


persze, ha többet akartok annál, ami van és ami magától jön, akkor már kezd problémássá válni a helyzet, abból konfliktus lehet, ha a másik nem, vagy nem ugyanazt és ugyanúgy akarja, mint te...

2016. febr. 25. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen az értelmes és bő választ, kicsit okosabb lettem, megfogadom a tanácsokat :)
2016. márc. 8. 17:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!