Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Emberek, őszintén. Ti is...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Emberek, őszintén. Ti is megsértődtetek volna ezen?

Figyelt kérdés

A barátommal sosem tudtunk eleget találkozni, de az a minimum, hogy a hétvégét együtt töltjük (ált. 2 napot, néha többet). Próbáltunk hétköznap is beiktatni 1 délutánt legalább, ez nem mindig sikerült az ő munkahelye és az én órarendem miatt, bár egy városban vagyunk ilyenkor (amúgy messzebb lakunk egyástól). A téli szemeszterben is úgy volt, hogy eleinte találkoztunk hétköznap, aztán ez elmaradt, mert nagyon sokat kellett várnom rá. Most más az órarendem, így is kell ugyan várnom, de kevesebbet. Eleinte párszor találkoztunk hétköznap, majd ez elmaradt. Igaz, én is elfoglalt vagyok, ő is, de azért nekem kicsit fura volt ez így, ill. hiányzott, de ha ő nem említette, akkor hagytam. Ezen a a héten viszont gondoltam, megkérdezem nincs-e kedve délután összefutni, mire azt válaszolta lényegíben, hogy "igazából nincs kedve", hagyjuk inkább a hétvégére.

Nekem ez elég rosszul esett, aztán persze magyarázgatta, hogy nem úgy értette, csak nagyon fáradt.

Ti hogy reagáltatok volna a helyemben? Nem tudom, tényleg csak úgy mondta-e és nem úgy értette, vagy az ember nem mond ilyet csak úgy? Ill. ez az egész, hogy nem találkozunk hétközben...

8 hónapja vagyunk együtt, 20-on évesek vagyunk


2016. ápr. 8. 19:53
 1/2 anonim ***** válasza:
ilyen esetben nem vettem volna, ahogy értem, kölcsönösen nem értek rá egymásra
2016. ápr. 8. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 90-ben született F.. ***** válasza:

Mindenkinél előfordul olyan, hogy senkihez/semmihez nincs kedve. A világon a legjobban szerethet téged, akkor is lehetnek ilyen pillanatai.


Inkább még örülnöd kellene neki, hogy van annyira érett, hogy megmondja neked az őszintét és ne találkozzatok úgy, hogy neki nincs hozzá kedve. Az ilyen találkozások amúgy is szarul sikerülnek.


Azt már nem tudom, hogy mennyire elég nektek a csak hétvége. Vannak olyan párok akiknek ez elég, vannak akiknek nem. Később már lehet gondolkozni az összeköltözésen is akár. Akkor minden egyszerűbb.

2016. ápr. 8. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!