Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnék leállni a baba-őrülettel?

Figyelt kérdés

A párom is nyitott a babavállalásra, de benne a racionalitás és a józan ész szava elnyomja ezt a vágyat. Bennem meg nagyjából amióta megkérte a kezem (meg a társaságban már MINDENKI babát vár/van már egy kicsi gyereke), azóta más sem cseng, csak a szülővé válás vágyai. Még előbb össze akar házasodni (2 év múlva lesz az esküvő... szerintem egy egy éves gyerekkel, hogy ott vannak a nagyszülők is- anyósjelöltem oda és vissza lenne a gondolattól- szerintem simán meg lehetne tartani egy lagzit), saját házat akar (most albérletben lakunk, ha most hirtelen babám lenne, anyósjelöltemhez költöznénk- ő egyébként örömmel fogadná a dolgot, volt már róla szó).

Igaza van, egyetértek vele, de nem tehetek róla, gyereket szeretnék. Anyagilag megtehetjük, neki is és nekem is van munkám, ketten együtt a fizetésünk a havi nettó millió felé közelít. Csak előbb gyűjtögetni szeretne.


Hogyan tudnék leállni ezzel a baba-őrülettel, nem felhozni nagyjából hetente a dolgot, és elfogadni a párom által szajkózott észérveket? Igaza van, ésszel tudom, felfogom, de elfogadni nem tudom. Szerencsére a párom nagyon jó fej a kérdésben, megdöbbentően nyugodtan és türelmesen kezeli az ilyen kitöréseim, de nem tudom, meddig tart a türelme, és már magam is kezdem idegesíteni. Van egy macskánk, szerencsétlen állatot már agyonra stresszelem a ki nem élt anyai gondoskodásommal. Nem egészséges. Az utóbbi időben már nagyon bizarr álmaim voltak vele kapcsolatban (álmomban szültem egy gyereket, aki az orvos kezében valahogy átalakult a cicánkká, egy másik álomban meg írni-olvasni tanítottam). Nagyon rápörögtem a témára. Engem is megrémít.


Volt valaki hasonló helyzetben? Vissza tudtátok fogni magatokat?


2016. máj. 31. 18:18
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
0%
Vegyél egy kutyát.
2016. máj. 31. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Nem szeretem a kutyákat. És lakásba egyébként sem akar a párom kutyust. Már felmerült ez a gondolat is :D A macskának kell egyelőre mindent végigszenvednie.
2016. máj. 31. 18:21
 3/14 anonim ***** válasza:

Szegény macska. :D Na jó, csak vicceltem.


Néha rám is rám jön ez az örület, bár mi nem keresünk ilyen jól. Ilyenkor megpróbálom lecsendesíteni magamban a dolgokat és józan ésszel átgondolni. Ne aggódj, jön majd az a baba. :-)

2016. máj. 31. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
34%
Nyomd el! Nem rosszindulatból írom, hanem komolyan. Ha tudatosan "kényszeríted" magad, hogy ne ezen pörögj, menni fog, csak önuralom és gyakorlás kérdése. Én is átéltem ezt, kb. pont ugyanez volt a szitu. Megértettem és osztottam a párom észérveit, hogy még miért ne, de baba... :D Még itt gyk-n is folyamatosan a gyerekvállalós topikot bújtam, állandóan erre gondoltam, h milyen lehet terhesnek lenni... stb., szóval átérzem. De ha tényleg, tudatosan másra figyelsz, nem olvasol babás blogot, stb., akkor tényleg mérsékelhető a dolog, hidd el. :) Szóval önuralom, gondolatok szándékos, tudatos elterelése, és foglald el magad valamivel - nyilván olyasmivel, aminek nincs köze a babákhoz. Hajrá! :)
2016. máj. 31. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
5%

Miért kéne ezt elnyomni? Elég természetes dolog.

Én inkább a gyűjtögetésről mondanék le, azt hiszem ilyen keresetek mellett semmi megélhetési kockázattal nem jár sehány gyerek se!

2016. máj. 31. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
31%
Azért, mert egy felnőtt ember nem feltétlenül, kapásból, rögtön és azonnal, ész nélkül a vágyai szerint cselekszik, hanem képes uralkodni rajtuk, visszafogni magát, és logikus észérvek mentén szervezni az életét. A kérdező is így szeretne tenni, ehhez kért segítséget - szerintem jól gondolja, és helyesen teszi. Aki erre nem képes, az nem felnőtt, és ne vállaljon gyereket. Ezért.
2016. máj. 31. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
38%

A gyerek tök jó dolog, nekem van pár onnan tudom.

A logika meg... jó játék.

Elég sivár dolog, ha valaki annak rendeli alá az életét.

Ha meg a párod sem ellenzi a dolgot, akkor nem tudom, miért a para?

Ha vártok még az esküvőig, meg majd egy év, akkor miért jobb, azon kívül, hogy a plusz 36 millióból megspóroltok 15-20-at?

Élni kell az életet, nem matekozni!

2016. máj. 31. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
9%

Úgy beszélsz a gyerekről, mintha csak valami játékszer lenne, minden nehézség, lemondás, áldozat nélküli csupa rózsaszín cukiságtenger. :) Ezzel nem segítesz a kérdezőnek.

Én úgy élem az életem, hogy tudom, az az élet közös a férjemmel, akinek a vágyait, terveit, érveit nem sz..rom le magas ívből "élni kell az életet" címszó alatt, mert - ismétlés következik - egy nagy, önző gyerek vagyok, aki nem képes uralkodni a vágyain. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ő pedig lesz..rja az enyémeket, és ennek alárendelem magam, hanem azt, hogy ebben is találtunk közös megoldást, ami mindkettőnknek jó. Egyensúlyba hoztuk a vágyakat és a logikát. Mert szeretjük egymást, és odafigyelünk egymásra, mindketten azt akarjuk, hogy a másiknak jó legyen. Én ezt nem sivárságnak nevezném.

Figyelj, nyilvánvaló, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Én nem akarok Veled vitázni, viszont nyilvánvaló, hogy nem fogjuk tudni meggyőzni egymást - de azt hiszem, nem is kell. :)

2016. máj. 31. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
38%
Szerintem teljesen normális a vágyad, hogy anyuka szeretnél lenni. Megtaláltad azt az embert, akivel szívesen bevállalnád, jó kapcsolatban éltek, nincsenek anyagi gondjaitok. Egy picit legyél türelmesebb, muszáj lesz. Várd meg, amíg a leendő férjed mondja, hogy akkor hajrá, szabad az út. :-)))
2016. máj. 31. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
0%

#8-as, mielőtt egymással vitáznánk, szerintem először magaddal kéne egyetértésre jutnod, most felnőtt vagy vagy gyerek?

"Aki erre nem képes, az nem felnőtt, <=> egy nagy, önző gyerek vagyok, aki nem képes uralkodni a vágyain. "


De gyereked nincs, azt látom.

nekem vagy egy csomó, úgy beszélek a dologról.

a legyen / ne legyen kérdésben NINCS kompormsszum, akármilyen jó duma is... :D


Egy férjnek nem az a dolga, hogy eldöntsön bármit, hanem, hogy tegye boldoggá az asszonyát! ha gyerek, akkor gyerek, ha reggeli kávéfőzés, akkor az.

De nem az, hogy mindenféle "észérvekkel" ledumálja a legtermészetesebb vágyáról.

2016. jún. 1. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!