Meg lehet tanulni szeretni?

ismered az 5 szeretetnyelvet?

lehet benned van a szeretet, csak te máshogy érzed, nem tudod kifejezni...valamit csak érzel, ha vele vagy...

vagy ürességet érzel? miben más amit iránta érzel, mint ha egy idegen, vagy barát, vagy rokon iránt táplált érzelmeket veszel figyelembe?

23F

Valószínűleg egy blokk, ami származhat a gyermekkorodból, vagy a körülményekből amelyben élsz, személyiségedből, stb. Nézzél mélyebbre magadba, talán pszichológus segítene. Szerintem a szeretet az egy olyan dolog, amit azzal lehet megtanulni, hogy csinálod. Ha nem úgy érzek, akkor is viselkedhetsz úgy, mintha azt akarod kifejezni. És egy idő után beismered, hogy né, mennyire más ember lettél te is ezáltal, a másik ember is boldog...jé, hiszen én szeretem ezt az embert. Én személy szerint abban is hiszek, hogy van amikor a szereken később alakul ki. Előbb szeretet, tisztelet, majd növekszik a szerelem is... De az úgyis legtöbbször lecsitul, mert a hormonok nem élnek egy életen át bennünk úgy, mint amikor nagy a szerelem. Utána megint megmarad a szeretet egy életen át, ha az rendesen meg volt alapozva.

Én is hasonlóan érzek néha, de mi távkapcsolatban vagyunk, és kb havonta találkoztunk eddig, annyi idő alatt hiányozni kezd már, de 1-2 hétig még simán kibírom nélküle, úgy hogy nem gondolok rá sokat, és nem fáj a szívem, hogy mennyire szeretem. Ha több mint 3 napot vagyunk együtt meg beáll a mindennapi érzés, mintha rég együtt laknánk, de nem érzek különösebb érzelmeket. :(

Visszatérve, az, hogy nem tudsz szeretni szerintem kicsit túlzás. Valószínűleg nem ismered be magadnak, vagy azért nem hiszed el, mert még soha nem érezted igazán, de nem azt jelenti, hogy nem tudsz. Szerintem egy kis önmagadba fordulással meg lehet "tanulni" valamilyen szinten, azaz csak tudatosítani kell azt amit érzel. Ha egy pici szikrát érzel már, kezdetben az is jó. Aztán elkezded tudatosítani a másik jó tulajdonságait, és mindegyikről elgondolkozol egy kicsit, hogy mennyire dicsérni valóak, mennyire megérdemli, hogy szeressék, mert ritka az ilyen, stb. Nekem így szokott sikerülni emlékeztetni magamat, ha néha úgy érzem, hogy nem is szeretem. 1-2 órát el tudok így magamban lenni reggel, mielőtt felkelek, és lassan így felmelegszik a mellkasom, jó érzés tölt el, mondogatom magamban, hogy milyen szerencsés vagyok, meg azt hogy szeretem... És működik. Ha nehezen jön, akkor több ideig csinálom ezt. Azt olvastam egyszer, hogy a legjobb gyógyszer a párkapcsolati problémákra a szeretet. Ha nem működik, emelni kell a dózist. :D

Másik dolog, ahol baj lehet, azok a szeretet nyelvek. Nem mindegy, hogy hogy fejezed ki. Ettől is sokat lehet olvasni neten, úgy hogy nem fejtem ki mik azok. Lényeg, hogy meg kell figyelni, kérdezni, hogy a másik mitől érzi magát szeretve, és pontosan úgy kimutatni ahogy ő igényli. pl. Hiába mutatod a szeretetet valaki felé drága ajándékokkal, ha őt ez hidegen hagyja, viszont jobban igényli a sok közösen eltöltött percet, vagy a bókokat.

Ezek a nehézségek vicces módon inkább férfiakra jellemzőek, de vannak nők is ilyenek. Különösen a képzett, intellektuális munkát végző nőkre igaz, hogy lelki téren több a gátlás és nem ismerik fel érzelmeiket (amik vannak, de mélyen, önmagad elől is titkolva) illetve nehezen tudják kifejezni.

Remélem tudtam okosat is mondani. 25N

Hát ha eddig még senki iránt nem éreztél többet, de most vele jól érzed magad, és valami gondolom van, amiért találkoztok (kétlem, hogy ő eröltetné, ha nem látná, hogy ez neked is jól esik), akkor nem feltétlenül önbecsapás, csak egyszerűen gyakorolod az érzelmek felszínre hozását. Úgy látszik nálunk nem jön magától.

Mondok egy másik példát: Én pl. sose éreztem magamtól bárki iránt mégcsak szeretetet sem, még családtagok iránt sem, de hát őket természetesen szeretem. Ha nincs valami megrázó esemény (mint Anyukám halála volt, vagy valami speciális ami miatt érezzem, hogy Apukám szeret és én is szeretem őt, akkor folyton csak azt keresem, hogyan szabaduljak tőle, és hogyan ellenszegüljek az akaratának. Ahhoz, hogy tényleg úgy viselkedjek, mint aki szereti, és örül, hogy egy évben két hetet vele lehet, uralkodnom kell a lázadó, magamnakvaló énemen, és tudatosan félretoljam az agyamban ezeket a szeretet romboló gondolatokat, és előszedjem az engedelmességet, megértést, jószívűséget arra a rövid időre, amelyben meglátogatom. Igy ő is boldogabb lesz, hogy legalább az egyik gyereke otthon van és törődik vele, és én is, hogy nem folyton csak vita és lárma van a házban. Hasonlóan gondolhatunk a párunkra is. Ha már egyszer vmi kis kapocs kialakult, nincsenek óriási nézeteltérések, van esély egy közös jövőre, stb, vagy van valamennyi kölcsönös érdeklődés egymás iránt, akkor azt jelenti van amire építeni a szeretetet. De magától nem fog jönni, tenni kell érte. És arról is, hogy megmaradjon sokáig. Tudom, nem könnyű dolog, és kicsit igazságtalan, hogy van aki pillanatok alatt szerelmes lesz... De a kettő egész más. Mint mondtam a szerelem az csak egy hormonkoktél, ami pontosan úgy hat vegyileg az emberi agyra mint a kábítószerek. pl: Az egyik boldogsághormon, az endorfin az pont onnan kapta a nevét, hogy endo- + morfin, azaz olyan morfinhoz nagyon hasonló anyag (kémiai szerkezetük szinte azonos amúgy) amelyik "természetes", magától termelődik a szervezetben. Ezekben az állapotokban, amikor az ember rózsaszín ködben van elszédül gyakorlatilag - ami természetesen jó érzés, de egy tartós kapcsolat kialakításához nem sokat ér. Az agy úgy működik, hogy másfél-két év után rájön, hogy eleget volt már doppingolva, és egyszerűen kiadja a vészjelzőt, hogy elég. Termelődik másvalami, ami ezennel leviszi a szintjét a joérzésért felelős anyagoknak, és ráadásul depis hangulatot okoz, ilyenkor elkezdjük a párunkat démonizálni, rájövünk a rossz tulajdonságaira és negatívan túlzunk, rájövünk, hogy az nem is az az ember, akit szerettünk, és azt hiszünk vele van baj, hogy megváltozott, pedig nem.

Na, én mivel erre nem vágyom, hanem békés családra és melegségre az otthonomban, inkább tudatosan építem a valós, igaz szeretetet olyan emberrel, akiben nem látok olyasmit amit később nem tudnék elfogadni. Pl. az én párommal is nehezen akart összejönni a dolog, pont azért mert én nem tudtam, hogy milyen jo vele lenni, és nem számítottam arra, hogy lehet köztünk valami. Nem éreztem nagy lángolást, nem hittem mérnem be, hogy valakinek kellek, nem is akartam kapcsolatot, mert rá két hónapra, hogy megismertem költöztem másik országba egy tanfolyam miatt. De ő kitartott, és keresett, én meg ha bizonytalan meg tagadó is voltam és néha menekülőre is fogtam, azért azt tudtam, hogy még soha mással nem volt ma olyan első perctől mint vele. Új embernek éreztem magam az első találkozásoktól fogva, ami azt jelzi nekem, hogy ő lehet az, akit majd valaha úgy fogok szeretni, hogy végleg legyőzöm ezzel a zárkozottságomat, prűdségemet, gátlásaimat, és lustaságomat (ami érdektelenségből, életkedvhiány miatt van nekem). Egy év alatt ez már kezd beigazolódni, úgy mint az is, hogy igenis vannak közös pontjaink, és jól kiegészítjük egymást, még ha sok hibánk is van, amiket tudunk egymásról, és okoztak fájdalmakat, de igyekszünk kontrollálni önmagunkat és megbocsátani, nem szívre venni, ha valami félresikerül.

Ez egy életstílus és hitvallás szerintem, amire nem esküdök, mert még nem vagyunk boldog 80 éves házaspár 20 unokával, de bízom benne, hogy egyre jobb lesz. Van mit dolgozni rajta, az biztos, hogy ne laposodjon el. És nem lesz könnyű azért sem, mert ez manapság nem divat, és sokak számára érthetetlen cél. De többet érnek azok a dolgok, amiért megdolgozunk, mint azok amit ingyen kapunk és jobban is vigyázunk rájuk.

Amúgy tényleg nézz magadba és gondolkozz, hogy akarod-e egyáltalán szeretni ezt az embert, vagy nem. Lehet, hogy egyszerűen nem ő a te embered, de attól még megérdemli, hogy valaki szeresse. Akkor engedd el inkább. Ha viszont úgy érzed, hogy jobb ember vagy miatta, nőiesebbnek érzed magad vele, ad valami pluszt az életedben, önmagad tudsz lenni, ki tud bontakozni az igazi rejtett éned, ami még számodra is meglepő, támogat téged, és vannak közös céljaitok, akkor érdemes lenne fejleszteni az érzelmi oldalát a dolgoknak. Attól, hogy valaki érzelmi intelligenciája alacsonyabb az átlagnál, még nem jelenti, hogy nem igényli az érzelmeket és nincsenek érzelmei. Ez olyan, mint a sírás... Azt hisszük az nem szép dolog, gyengeség jele, nem merjük tenni, mert mit fognak gondolni mások, közben meg néha óriási szükségünk van rá - és mennyire jobb érzés, és mennyivel nyugodtabbak vagyunk egy kiadós sírás után, ha sikerül a gátlásokat félre tenni, és önmagunkat adni.

A kedvesem pl. szintén elég kőszívűnek tűnt eleinte, ő is csendes, zárkózott, nem tudja kifejezni mit érez. Első benyomása rólam is ez volt berki, és örült, hogy talált egy lányt, akivel nem lesz nehéz dolga, van bennünk közös. És mit ad Isten, pár közös óra után megváltozik a véleménye rólam, mert igenis érzékeny vagyok, nagyon is, csak az emberek nem tudják rólam ezt, de vele teljesen önmagam, teljesen szabad tudtam lenni. Később meg ő is alakulhatott, mert látom a szemén, mennyire megérintik a közös élmények, mennyire szeret, mintha tényleg én törtem volna össze a kőburkolatot a szívéről. Én meg amikor ezt látom, akkor sírva fakadok az örömtől és a meglepődöttségtől, az még jobban összeköt vele, és többet ér nekem mint egy fizikai orgazmus (amit egyébként még nem sikerült nekem elérnem).

"Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó

Ahogy az örömmel elfogadható

Nehéz szeretni okosan, józanul

Szeretni sajnos senki nem tanul..."

Ezzel mindent elmondtam.