Mi a megoldás erre? Rossz, ha ilyen vagyok?

Az általad leírtakból azt szűröm le, hogy: Iskolásként összejöttem egy lánnyal. Mindkettőnknek a másik az első. A lány oda és vissza van értem. Sajnálom őt, de én most érzem azt, hogy nekem ez kevés. Félek bevallani még magamnak is, nemhogy neki, mert nem akarok fájdalmat okozni neki. Úgy érzem, elmúlt a szerelem, de becsülöm őt nagyon.

Nőként azt mondom neked: Ha motoszkál a fejedben egy gondolat, az előbb vagy utóbb megvalósul. Ha szórakozni van kedved, próbáld őt rávenni, hogy menjetek el ketten vagy akár többen. A társaságban biztos lesznek más lányok is, velük is lehet beszélgetni. Mondd el neki az aggodalmaidat.

Becsülendő, hogy ilyen fiatalon ilyen hosszú kapcsolatotok van. Azonban el kell ismernem, hogy valóban szükség van arra, hogy tapasztaljatok mindketten. Ha pedig lelked mélyén érzed, hogy élned kell, előfordulhat, hogy szakítás lesz a vége. Akkor lehetsz csak kiegyensúlyozott felnőtt, ha a gondolataid és a tetteid is harmóniában állnak egymással.

Ismerek azonban olyan párt, ahol hasonló cipőben jártak a felek. Volt egy időszak, ami se veled, se nélküled időszak volt, ma pedig két gyermek boldog szülei.

Én is ismerek hasonló párt. Aztán jött a felnőttkor. Hat évig szenvedtek együtt, ugyanis a kapcsolatuk "kamaszos" volt, egyszerűen nem tudták a felnőtt életükbe beilleszteni.

Aztán ott álltak fiatal felnőttként, se barátok se semmi, mindenki ment haza a gyerekszobájába.