Azt érzem, a párom mellet mintha nem a helyemen lennék, nem tudok úgy kibontakozni, önmagam lenni, ahogy elképzelem. Hogyan lehet ebből továbbfejlődni, "kigyógyulni"? Vagy lehet, nem a megfelelő ember mellett vagyok? Hogyan jöhetek erre rá?

Talán fontos paraméter, hogy jó néhány éve együtt vagyunk, és néhány éve együtt is élünk. (27F/28L)

Meg merem mutatni az igazi arcomat, nem érzem, hogy most meg kéne játsszam magam, nem erről van szó. És nagyon jól kijövünk, rossz szavam nem lehet róla/rólunk. Egyszerűen azt érzem, hogy nekem, magamtól nem jön, hogy személyiségemből olyan potenciálokat szabadítsak fel, amiket úgy érzek, hogy ott lennének, de valamiért ott is marad.

Hétköznapibb példát hozzak: elmegyünk baráti társaságba, vagy úgy társaságba, nagyon fel tudok szabadulni, feltöltődni, és elememben érzem magam, de csak vele, otthon (talán a "hétköznap-szindróma"?) legtöbbször olyan semmilyen vagyok. Jópofizunk, meg jókat beszélgetünk, de nem érzem úgymond "elememben magam" mellette. Inkább fáraszt, mint feltölt a társasága, még ha jó is hozzábújni - asszem, hogy megfelelési kényszerrel teltem fel az elmúlt években irányában...

Vagy azt érzem, hogy személyiségfejlődésemben (amiben benne van munka, stb) megjelenik egy belső blokk, ami gátol abban, hogy fejlődjek, új dolgokat csináljak, új, konstruktív életszakaszokat kezdjek, ami előre visz. Mintha "befagytunk volna" egy életszakaszba.

Mikor egyedül vagyok, akkor tele vagyok ambícióval, és tettvággyal. Olyasmiket csinálok, amiket nem szoktam, de rég szerettem volna. Mellette sokkal nehezebb kitörni a "szerettem volna" fázisból. Úgy tűnik, mintha a lustaság tartana vissza, vagy a sok hétköznapi tennivaló, munka, de úgy érzem, hogy a valódi ok nem ez, hanem bennünk van, vagy bennem.

Ilyesmikre keresem a magyarázatot, tippet.

#6 Sajnálom, sorstárs.

Én most azt látom magunkon, hogy megvan a törekvés, hogy egymás mellett kitartsunk, és alakuljunk jó fele, és normálisan álljunk egymáshoz, és egymás mellett.

Magamról tudok csak beszélni, és erről a pillanatról. Úgy érzem, hogy lényegében attól függ, hogy magadban el tudod-e határozni, hogy akarod ezt, és hogy kitartasz emellett.

Persze teljesen esetfüggő szerintem.

Ez a meglepő reakció és történet nálunk is megvolt. És tényleg úgy látom jelenleg, hogy érdemes foglalkozni vele. Persze te tudod, mennyire fontos neked a "TI".

Na most vak vezet világtalant helyzetébe kerültünk. :D

Sok sikert!