Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek velem vagy a barátommal van gond, ha nem tud elmenni?

Figyelt kérdés

Szombat este megleptem egy gyertyafényes vacsival, aztán egy szexi fehérneművel, mert mostanában valahogy nem megy köztünk a dolog. Kb. egy hónapja megemlítettem neki, hogy elég rövid a szex, de nem az aktusra magára gondoltam, hanem inkább az előjátékra. Mert volt, hogy azzal együtt 10 perc volt az egész. Aztán egy ideig jobb lett, jobban figyelt rám..most pedig nem megy el egyeltalán. Azt mondja ideges meg feszült és nem akar csalódást okozni. Már nagyon sajnálom, hogy megemlítettem neki, hogy rövidnek tartom a dolgot, de azt hittem tud rajta változtatni.

A szombati este meg főleg kiakasztott. Egésznap készültem rá, szép akartam lenni...titkon abban bíztam, hogy már vacsi közben leteper vagy valami, de igazából nem is nagyon szólt hozzám. Annyit mondott, hogy finom és nagyon kedves volt ez tőlem. Aztán persze volt szex..de a vége megint csak sírás volt részemről, mert nem ment. Próbálok beszêlgetni vele róla, sokszor elmondom neki, hogy nagyon jó vele..de semmi. Néha úgy érzem én nem tetszek neki vagy nem tudom eléggé lázba hozni, nem kíván.

Tudom, hogy ilyenkor mindenki a szakítással jön, mert fontos a szex és amúgy is még csak 23 évesek vagyunk, mi lesz később? Viszont nagyon szeretem és rajta is érzem, hogy szeret engem, nem tudnám ezért elhagyni.

Ha valakinék volt hasonló próbléma örülnék, ha elmondaná, hogy mi lett a vége.

23/L


2016. okt. 19. 11:26
 1/10 anonim ***** válasza:
17%
Hát miután elmondtad neki, hogy rövid a szex, az egy elég nagy megfelelési kényszert váltott ki belőle, és azóta nem tud ellazulni, mert nem akar ismét kudarcot vallani, ezért rágörcsöl. Amit tehetsz az a türelem, hogy hátha megváltoznak a dolgok, de az tuti, hogy nem lesz egyszerű. 23/F
2016. okt. 19. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
0%

Az az igazság, hogy te is lehetnél türelmesebb! Nyilván fáradt, esetleg stresszes a munkája vagy van más problémája is, emellett te is "lelki terrorban"tartod a sìrással, ami miatt még egy lapáttal ráteszel és minél inkább meg akar felelni, annál nehezebben megy neki. A végén azt fogod elérni, hogy a szextől is elveszed a kedvét és szerintem nem az van, hogy nem kíván, csak nem akar megint "csalódást okozni".

Legyèl egy kicsit türelmesebb!

2016. okt. 19. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
36%

Szerintem tele vagy stresszel, és még rátesz az is egy lapáttal, hogy ő is tudja, hogy nem megy a szex és már attól is stresszel.


Őszintén le kellene vele ülni megbeszélni a dolgot,megnyugtatni, hogy nincs semmi gond, csak mondja el mi a baj.Otthon van esetleg gondja,vagy pénz,munkahely,bármi... Te mond el, hogy kívánod őt, viszont úgy érzed, hogy ő annyira nem kíván téged és rosszul esik.


-Mióta vagytok együtt?

-Feláll neki,csak nem tud elélvezni?Vagy konkrétan mi történik?

-Mondjátok el egymásnak, hogy mit szeretnétek egymással csinálni. Egyébként napközben 1-1 szexi rövid üzenet is segíthet...


Nekem volt hasonló. Az exem annyira feszült volt, hogy lelankadt neki párszor, én is padlón voltam...Amikor elmúlt a stressz, viszatért a jó szex.

2016. okt. 19. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
0%
javítok: tele van stresszel(mármint ő!)
2016. okt. 19. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
22%

Volt ilyen problémánk. Nagyon sok türelem, biztatás, támogatás kellett a részemről. (Az én páromnak az exeinél alakult ki ez a dolog, mert ők "elvárták", hogy menjen el, de nem tudott... egy idő után már inkább megjátszotta, csak hogy hagyják békén, és megoldotta magának.)

A következőket javaslom:

Fogalmazz egyértelműbben, hogy pontosan mit szeretnél, mit vársz hosszabb szex alatt. NAGYON pontosan!

Az ilyeneket, hogy sírás és hasonlók, nagyon gyorsan felejtsd el! Ez csak ront a helyzeten!

SOHA ne sürgesd, ne támassz felé elvárásokat. És türelem, türelem, türelem. Nekünk hónapokba telt, mire megoldódott a dolog. Sokszor volt, hogy én elégítettem ki a végén és nem tettem szemrehányást!

Közösnek tekintettem a problémát, ezért nem is vártam el, hogy ő oldja meg egyedül. Hosszú idő után aztán átszakadt a gát, és azóta minden tökéletes. (Bár van, hogy a 4-5. menetnél már nehezebben megy el, de annyi baj legyen. :) )

2016. okt. 19. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
83%

Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek, hogy egy 23 éves pasinak:

1. Mondani kell, hogy 10 perc szex (előjátékkal együtt) kevés.

2. Ettől lelkileg úgy összetörik, hogy fel se áll neki.


Figyelj kérdező, ülj le a pasival beszélgetni, hogy találjatok ki valamit, mert nem hogy nem javult a helyzet, de egyre rosszabb. Mondd el, hogy úgy érzed, hogy nem kíván, nem tetszel már neki, és hiányolod, hogy kezdeményezzen nálad. Megérted azt is, hogy feszült és ideges, de nem érted az okát, magyarázza el.


Mit lehet azon stresszelni, hogy kicsit tovább kell a csajt csókolni és cirógatni?! Hogy ne szárazon tolja már be, legalább várja ki azt az 5 percet, ami kell, hogy kicsit benedvesedjen?!


Sajnos, hiába érzed úgy, hogy nem akarsz szakítani, a helyzet az, hogy ebből az lesz. Te most ott tartasz, hogy bánod, hogy egyáltalán szóltál, hogy neked sz.ar a szex. Szerinted ez így normális? Vagy szerinted túl nagy kérés, hogy kicsit fogdosson és csókolgasson már meg du.gás előtt?! Mi vaaan?!


Normális pasi ettől nem fog bestresszelni, sőt alapvetően az a helyzet, hogy szólni sem kell arról, hogy létezik ám olyan, hogy előjáték. Eddig nem merült fel benne, hogy mondjuk te is élvezni akarod a szexet? Vagy nem is zavarja, hogy neked nem volt jó? Feltűnt neki, hogy neked nincs orgazmusod, vagy megjátszottad, hogy van?


Az a meglátásom, hogy te már mindent megtettél, ami emberileg lehetséges. Nem volt jó, ezért szóltál, neki ebből stressz lett, te varázsoltál egy romantikus estét, mondogatod, hogy jó vele, hogy fényezd az önbizalmát, közben ő nem hajlandó téged kielégíteni. (Gondolom, a nyelve sem áll fel....) Mindeközben a te önbizalmad szépen elkopik, mert 23 évesen úgy érzed, hogy nem vagy elég izgató a párod számára.


OK, ne szakíts vele! Csak azt szeretném tudni, hogy mit akarsz tenni MÉG ezen kívül, hogy jobb legyen a kapcsolat, ha már minden lehetőséget kimerítettél?


Gonosz lehetek? Akkor mi van, ha egyébként igazad van, és azért nem volt előjáték, azért nem tud kényeztetni téged, és azért stresszel a szex miatt, mert már nem tart vonzónak? Csak ezt meg ő nem meri kimondani, hogy ne bántson meg.

Tudod, egészséges fiatal férfi örül, ha bimbót és csiklót nyalhat, nem hogy besértődjön, ha megkérik rá.

2016. okt. 19. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%

# 6: Szerintem te félreértetted....

A kérdező nem úgy fogalmazott, hogy kevés neki az előjáték, hanem úgy, hogy rövid a szex. Ezt a párja úgy értette, hogy az aktust tartja rövidnek és ettől görcsölt be (minden pasi begörcsöl, ha gyorstüzelőnek titulálják, még az is, aki nem az!).

Szóval egy szerencsétlen megfogalmazáson csúszott el a dolog, amit a jelek szerint azóta sem orvosoltak.

2016. okt. 19. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
93%
10perc szex előjátékkal és előjáték nélkül is ROHADTGÁZ.
2016. okt. 19. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
27%

# 8: Ó, van, amikor jó tud lenni...

Pl. reggel egy gyors menet munkába indulás előtt. :) Én szeretem az ilyet IS.

2016. okt. 19. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
46%

Nálunk volt, bár én barátom idősebb. Egy nagyon durván hiányos kommunikációból eredő megfelelési kényszerből eljutott addig, hogy abszolút nem állt fel neki, ha velem volt. Mindketten hibáztunk, meg szőnyeg alá söprés blabla. De az elején ugyanez volt.


Végül amikor már úgy éreztem, hogy ez reménytelen és inkább szakítani kéne, magától elment szexuál pszichológushoz. Hónapokig járt, és szerencsére minden problémát megoldottunk együtt. Most teljesen jó a szex, és nem gondoltam, hogy ez lehetséges. A megoldás viszont nem egy tipp vagy ilyesmi, itt egy hosszú folyamat volt, rengeteg apró és nagyobb dologgal, amihez kellett szakember. Lehet neki sem ártana megfontolni.

2016. okt. 19. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!