Nagyjából minden rendben, kivéve az ágyban. Mit tegyek?

Amúgy 27F.

#1 Az utolsó mondattal már voltak gondok... :-/

Kérdezték többen is, hogy hogyan jellemezném a jelenséget. Bemásolnám ide is a pontosság kedvéért:

Hát egyszerűen más a vérünk. Nem föltétlen ilyen jellegű, hogy többször, vagy kevesebbszer akarnánk (noha ilyesmi is van benne). Inkább úgy fogalmaznék, hogy a szellemi, lelki szinten is másképp állunk hozzá. Mintha különböző polcról vennénk le a "hálószoba" témáját. Ő picit "sznob stílusban" értelmezi, én meg szabadabb, pajzánabb fajta vagyok.

Szex közben valahogy nehezen születik meg az "EGYÜTT" érzése, hogy együtt csináljuk, EGYMÁSÉRT, EGY irányba haladunk. Mintha más világokban mozogna ő, nem figyelne rám, én pedig szakadok meg, hogy ez meglegyen részemről. Állítólag szereti a szexet, és látszik is, mégis mintha csak ÉRTEM csinálná az egészet. Furcsa paradoxon. Vagy teljesen rám hagyja, hogy én kezdeményezzek folyton, vagy pedig úgymond belemászik az aurámba, és megfojt a közeledésével (mert hát azt mondtam, hogy sose kezdeményez).

Ha lassan csinálom, ő türelmetlenül gyorsabban akarná, mert "nem bír magával", ha gyorsabban kezdem csinálni (mert legyőzöm a kísértő magömlésemet), akkor pengeélen van, hogy megunja (?!), és az már "fűrészelés" neki, és átmegy "szeretkezésből" "dugásba" az egész, ha nem vigyázok, ami nála már pejoratív.. Én meg az egész közben meg vagyok feszülve, hogy pont megfelelően teljen az az együtt töltött idő, ha már megtisztelt a testével engem... Végül az egésznek ez a lelki lenyomata miatt (gondolom) nehezen tudom kielégíteni is, mert mikor érzem, látom, hogy orgazmus fele közelít, képtelen vagyok kitartani, és elmegyek hamarabb (rá kell segítsek kézzel, nyelvvel, mikor mivel, hogy sikerüljön, úgy viszonylag könnyen megy). Különböző pozícióban, és módon szeretjük amúgy is.

Sok tapasztalatom nincs, de sokáig azt hittem, egyszerűen szerencsétlen vagyok az ágyban, de volt szerencsém olyan lánnyal is lenni, akivel egyszerűen mondhatni tökéletesen működtek a fentebb említett dolgok. Megvolt az EGYÜTT, EGYMÁSÉRT, "EGY irányba" érzés, találtak az elképzelések, abszolút nem volt stressz vele, tudtunk beszélni a témáról nyíltan, őszintén, és az orgazmus-kontrollal sem volt bajom (órákon át szeretkeztünk akár).

Az egész olyan természetes, felszabadult, és magától értetődő volt vele, ami a mostani párommal ilyen nyögvenyelős.

Ő próbál úgyabbul hozzáállni, mint én, én próbálok, mint ő, végül mindketten mások leszünk, mint amik vagyunk, s úgyse jó, mert nem mi vagyunk. Ráadásul már stressz beszélni is róla az utóbbi időben, mert a többi életterülettel ellentétben ebben egyszerűen nehezen tudjuk megbeszélni, hogy mi is van, és jobb esetben teljesen más következtetéseknél lyukadunk ki, még bár nem is ezen a téren, vagy egyszerűen végletekbe torkolló sértődés és önértékelési kérdés lesz belőle, hogy "ő azt hitte, hogy valami jó dolog ez, s akkor kiderül, hogy szar az egész". Végül ott lyukadunk ki, hogy ha más valakire vágyok, szóljak időben, de hát más téren egy rossz szavam nem lehet a kapcsolatunkról.

Bocs a terjedelemért. :)