Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Minden pasi ilyen fogyatékos...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Minden pasi ilyen fogyatékos vagy csak az én (volt) barátom?

Figyelt kérdés

Másfél hónapja jártunk nagyjából, amikor ma úgy döntött, meglepetésként meglátogat. Többször hazakísért már, úgyhogy tudta, hol lakom. Egész nap nem mentem sehova, csak takarítottam, ő pedig folyamatosan megjegyzéseket tett, amiket próbált poénnak beállítani. Például, hogy mi ez a mackónadrág-bő póló kombó rajtam, elfelejtettem, hogy kell szexin kinézni? Megjegyezte azt is, hogy alacsonyabb lettem, mert most lapos a hajam (hát igen, takarításhoz nem szárítottam be, csak összefogtam). Jött még azzal is, hogy halványabb a szemöldököm, szúr a lábamon a szőr stb. Szépen felsorolta, hogy mi mindenben nem vagyok éppen tökéletes. Kb. 1 óra elteltével megmondtam neki, hogy akkor most lehet szépen hazafelé indulni, és nézegesse a közös fotóinkat, ha nem képes megbirkózni a mostani kinézetemmel. Szakítottam vele.


Ugye nem gondoljátok, férfiak, hogy miniszoknyában és haspólóban, kisminkelt arccal és belőtt hajjal takarít otthon minden lány? Vagy hogy így ébredünk reggel? Rosszulesett ez a rengeteg megjegyzés a barátomtól, hiszen még alig-alig sminkelek, mégis meg volt döbbenve a kinézetemen, pedig ápolt voltam ma is. Szóval, az eszem megáll.


20L


2016. nov. 20. 15:49
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
35%
Minden nő ilyen buta, vagy csak te vagy képes egy ember alapján több milliárd másikról is véleményt alkotni?
2016. nov. 20. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
5%
Megjegyzes: ha meg egy ilyen suta ferfinek is feltunik, hogy halovanyabb a szemoldokod, akkor nehezen hisszuk el, hogy "alig-alig sminkelsz" :'). A mackonadrag, szoros lab es masnapos haj, pedig minden csak nem apoltsag. De hogy megnyugtassalak: vannak normalis ferfiak is, mert ezen a faszin kivul meg van belolul cirka 3,5 milliard.
2016. nov. 20. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
100%

"A mackonadrag, szoros lab es masnapos haj, pedig minden csak nem apoltsag."


Neked sincs barátnőd, az biztos. Takarítani miben másban lehet kényelmesen, ha nem mackónadrágban? Nem szőrös volt a lába, hanem borostás. Én ha reggel leborotválom, délre már borostás, ha epillálom, akkor kb. 24 óráig marad sima, aztán lesz borostát. Nem hiszem, hogy te az arcszőrzetedet ennyire rendben tartanád. Másnapos haj már igénytelen? Én hetente 1X mosom, mert nem zsírosodós/korpásodós a hajam egyáltalán, minek mosnám sűrűbben, attól lesz csak igazán zsíros.

2016. nov. 20. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:

Nehezen hiszem el, hogy a te barátnőd, utolsó, minden egyes nap hajat mos, minden egyes nap borotválkozik és szexi ruhákban takarít otthon, ha egyszer senkit sem vár aznap. Tiszta és újszerű volt a ruhám, csak kényelmes és a hajam is tiszta volt, csak nem hajlakkoztam és szárítottam be (érted a különbséget?). Mindettől függetlenül tiszta vagyok és ápolt vagyok, a lábam pedig már egy nap elteltével szúr, mégsem fogom azonnal letolni a magam kedvéért. Bocsi az általánosításért, csak nagyon ki vagyok akadva emiatt az idióta miatt.


Szemöldökceruzát, spirált és szájfényt használok. Fúú, biztos felismerhetetlen vagyok nélkülük. Egy darab műcuccot nem használok a testemen, a bőröm is eredeti színű, nem sárgás-szolis...

2016. nov. 20. 16:01
 5/24 anonim ***** válasza:
1%
Utolso, en lany vagyok :'). Es ezekkel a gondokkal a gyantat es a teafaolajos sampont ajanlanam neked. Viszont a mackonadrag meg ezektol sem lesz igenyes viselet :D. Es igen vannak kenyelmes, es jol kinezo viseletek is otthonra.
2016. nov. 20. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:
Természetesen a 2-esnek szólt a kommentem. :)
2016. nov. 20. 16:02
 7/24 anonim ***** válasza:
100%

utolsó, nem tudom, te nó vagy-e vagy férfi, de nagyon csodálkoznék, ha te takarítás előtt borotválkoznál, vennél egy nagy fürdőt stb.. vagy nem szoktál takarítani és nem tudod, hogy mennyire megizzadhat közben az ember, vagyis fölösleges előtte puccba vágnia magát az embernek. egyébként akit zavar, hogy takarítás közben, hogy néz ki a barátnője, az menjen és keressen olyat, akinek az egész napos elfoglaltsága a kinézete

egyébként ha valakinek nagyon világos, vékony a szemöldöke, akkor kevés sminkkel is látványos ha változtat rajta

2016. nov. 20. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
100%
nem utolsó, amikor elkezdtem írni még csak két válasz volt, szóval a másodiknak ment a komment. nem azért hord takarítás közben mackót az ember mert jól néz ki, hanem mert praktikus és kényelmes.
2016. nov. 20. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
94%
16:01 A gyantától még hamarabb visszanő a szőr és köszönöm, jól megfelel a saját samponom, ha olajjal kentem volna a fejtetőn 25 évig, akkor nem lennék ilyen szerencsés, hogy elég hetente hajat mosnom. Szóval szerintem a tanácsaidat tartsd meg magadnak és a miniszoknyádnak, amiben te biztos takarítasz, rohangálsz a gyereked után, sportolsz és a többi. Mert attól leszel csak igazán szexi, hogy ezt hordod. Az én barátom mackónadrágban is szexinek lát, mert nem a ruha miatt lesz egy normális nő szexi.
2016. nov. 20. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
0%
Jol van, nyugi :D. Rogton gyerekem is lett, meg egy onzo parom, aki nem lat mast szexinek csak a miniszoknyat :D. Hu, sok ez igy egyszerre :D. Szo sincs ilyesmirol, de meg csak miniszoknyarol sem.
2016. nov. 20. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!