Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Jogosan haragszom rá emiatt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan haragszom rá emiatt?

Figyelt kérdés

Röviden annyi,hogy a párom árut szállit, külföldre is. Beszéltünk és mondta mennyire nehezen haladnak, majdnem volt egy balesete is, mert hiába fogott féket alig állt meg a kocsi,de jól van.

Rákötöttem,hogy amikor átér az országba(szóval a vámba lesz) akkor értesitsen.

Aztán én itthon kajáltam, neteztem, és látom,hogy 10 perce irt egy kommentet, ami azt jelenti min. 10percce már az ország területén tartózkodik, de nekem nem szólt.

Majd hivott utána, és én mondtam,hogy jó hogy aggódik miatta az ember de ő meg le se szrja csak facezik, legalább nekem is lökhetett volna egy smst.

Erre a válasza az volt, hogy ''Perszee, facebookozok, akartalak aztán hivni''

És aztán nem is mondott semmit, én eléggé ideges lettem azóta.

Nem azzal van a bajom, hogy netezik, hanem hogy én itthon idegelem magam,hogy vajon hogy fog beérni, erre megérkezik és nem is képes szólni. Oké,hogy utána hivott volna, de miért nem az az első,hogy értesitsen, hogy jól van aztán tőlem nyomogassa amennyit akajra...

Szerintetek itt kinek van igaza?20L


2016. dec. 14. 22:18
 1/7 anonim ***** válasza:
53%
Ne várd el egy párkapcsolattól, hogy a partnered minden lépéséről beszámoljon. Én sem tudnám ezt csinálni, legalábbis hosszabb távon nekem ez nem menne, hogy állandóan hívogassalak, merre járok éppen.
2016. dec. 14. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 Gotland ***** válasza:

Csak részben.

Inkorrekt a barátod ez igaz, de gondolom nem tegnap változott meg, akkor is ilyen volt, amikor összejöttetek.

2016. dec. 14. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Hát nagyon hasonlóra volt már 1-2 példa, de akkor nem volt ilyen nagy aggodalom a háttérben.

Nem várom el,hogy minden lépéséről beszámoljon, sőt legtöbbször csak délután beszélünk és akkor megemliti hogy épp hol járt...

De most különösen aggódtam miatta, főleg azér mert mesélte, hogy majdnem balesete lett, megijedt stb...

És ha azt látom, hogy egy ideje ittvan már és inkább mást csinál először -mintsem egy annyit irjon,hogy szerencsésen megérkezett-ezért kicsit mérges lettem rá.

Csak ilyenkor nem látom át a helyzetet, kiváncsi vagyok jogosan haragszom-e vagy felfújom, esetleg mi lenne a helyes reakció felőlem?

2016. dec. 14. 22:30
 4/7 anonim ***** válasza:
Nyilván nem kell minden lépéséről beszámolni, de ha tudja, hogy aggódsz, ráadásul jogosan mert nemrég majdnem balesete volt, akkor főleg lehetne benne annyi, hogy előbb eszébe jut írni annyit hogy minden ok, később hívlak, mint facebookozni.
2016. dec. 14. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Szerintem is...

Viszont ha ezt mondom neki akkor csak megsértődik.

2016. dec. 14. 22:46
 6/7 anonim ***** válasza:
Hat kivancsi lennék ha forditott helyzetben mit reagàlna a pàrod én kipróbâlnàm legalàbb egyszer !Nem keresed majd hív ha akar sztem nincs olyan hogy elfoglalt az ên pàrom pl mikor melozott az volt neki az első hogy kajaidőben hivott nem pedig facen logott!
2016. dec. 14. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Két hülye egy pár. A nemtörődöm meg a sárkány. Tipikus proli családmodell. Bunkó, szarokbele alkesz férj és a sodrófás sárkány feleség, lehetőleg a szocializmus sötét időszakát idéző öregasszonyos frizurával.


Nem most, majd 15 év múlva.

2016. dec. 14. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!