Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem jó a kapcsolatom az élettársammal. Nem jó a szex, az érzés, hogy Vele vagyok, a beszélgetéseink, semmi sem jó. Nem tudom ez miatta van, esetleg Én vagyok az oka?

Figyelt kérdés
A párommal 5 éve vagyunk együtt. Az elején minden fantasztikus volt, a szerelem, a szex, ahogy egymáshoz értünk. Miután összeköltöztünk, ez a dolog még tartott pár hónapig, és nem tudom mi történt. A párom nem volt kedves, kiderült, hogy agresszív(nem fizikailag) néha el kellett tartanom, és ami furcsa a szex is lecsökkent havi3-4 alkalomra. Nemrég talkoztam a volt férjemmel is, és elgondolkodtam azon, mikor Vele voltam akkor is úgy éreztem, hogy nem jó a házasságunk, és azért váltunk el. Most visszagondolva a kevés szex, és unalmas élet miatt jöttem össze a mostani párommal. Akkor az exférjemmel heti háromszor volt szex, most örülök a havi háromnak, és az élettársam csak 31éves. Az exférjem megmozgatott bennem valamit, és komoly kapcsolatra összejönnék Vele újra. Csak a válásunk óta megváltozott. Azóta nem szereti ha a nők sokáig maradnak. Laza kapcsolata van, de nem akar elköteleződni, valahogy így mondta. Megköszönte, hogy megmutattam milyenek a nők. Hogyan lehet az, hogy az egyik férfi 14év házasság után heti 3 szeretkezést tudott, a másik 1-1,5 év kapcsolat után havi háromszor akarja csak, úgy hogy, 12évvel fiatalabb a exférjemnél.
2016. dec. 24. 19:04
1 2 3 4
 1/34 Kenzo Tenma ***** válasza:
63%
Mindenki másmilyen. Ha úgy érzed nem lehet helyrehozni, akkor szakíts.
2016. dec. 24. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 A kérdező kommentje:
Az exférjemnél is úgy éreztem, hogy nem lehet helyrehozni, a válás kimondása után fél-egy évvel már tudtam, hogy visszamennék ha lehet. De most már ez sok.
2016. dec. 24. 19:18
 3/34 Bence_ ***** válasza:

Mindenki más. Rájöttél, hogy neked mi fontos. Volt férjed mit mond az újra dologról?

Jelenlegi, hogy látja milyen a kapcsolatotok?

2016. dec. 24. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 A kérdező kommentje:
A volt férjem nem tudja mit érzek. Jó 4éve váltunk, 5éve van a barátom. Nem tudom, hogy bízna-e Bennem. Laza kapcsolatai vannak, nem akar eljegyzéses, együttmegöregedős dolgokat. Ezt valószínű miattam, mert azt mondta, hogy a hűségre, meg a szeretetre ezt kapta, akkor biztos rosszul állt a házasságához.
2016. dec. 24. 19:36
 5/34 A kérdező kommentje:
A jelenlegivel nem tudunk különmenni, egyikünknek sincs meg az anyagi fedezete, hogy külön albérletet tartsunk fennt. A napi megélhetés is gond lenne.
2016. dec. 24. 19:39
 6/34 anonim ***** válasza:
61%
Mindig lepontoznak, mert azt mondom hogy az ilyen jellegű problémákra nincs azonnali megoldás. A váratlan fejlemények meglepik az embert és azt hiszik a masikkal van baj. Itt szerintem jól látod kérdező hogy nem biztos hogy a másik hibázott. Kicsi esélye van hogy saját hibadon tudsz tapasztalatra szert tenni. De az ilyesmihez ngyon sok ido kell akarhogy igyekezne az ember gyors megoldast találni. El kell dönteni mit akarsz és dolgozni kell rajta. A dontes a tiéd
2016. dec. 24. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 Bence_ ***** válasza:
Egzisztenciális döntés lenne a volt férjed?
2016. dec. 24. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 kolosszus22 ***** válasza:
71%

Volt férjeddel a heti 3-at kevésnek találtad? Sztem az azért egy normális szint, de kinek mi...

Erre most mit lehet mondani, úgy jött le nem vagy már egy fiatal csitri, mégis eléggé úgy gondolkozol és viselkedsz. A lángolás meg a nagy szenvedély nem tart örökké senkivel, te rögtön pattannál amint alábbhagy. Mondjuk a jelenleg havi 3-4 kuffantás tényleg elég sovány. Sztem a jelenlegi palid sem kíván téged már igazán. Ellaposodtatok.

29F

2016. dec. 24. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 A kérdező kommentje:
Igen,lehet az Én hibám, előfordulhat, és már ebből a kapcsolatból is kilépnék. De ez az exnél kiderült, hogy rossz döntés volt. Lehet most is. A jelenlegi kapcsolatom inkább a megélhetési kapcsolat. Az exférjem inkább érzelmi döntés lenne. De nem bízna bennem. Tényleg nem vagyok már csitri 42évesen, de 5 éve szerelmesen fiatalnak éreztem magam, és teljesen .... A lángolás a mostani párom részéről múlt el miután összeköltöztünk.
2016. dec. 24. 22:45
 10/34 anonim ***** válasza:
89%
Mi lenne, ha körülnéznél és ismerkednél más férfiakkal is? Lehet, hogy a két utolsó férfi közül egyik sem a megfelelő számodra. Csak most, hogy ezzel az élettársaddal vagy, így jobbnak tűnik az exférjed, de korábban fordítva volt...Szerintem meglehet, hogyha összejönnél az exférjeddel, akkor egy idő után ismét elégedtlen lennél. Nemcsak ez a két férfi létezik a földön. A megélhetés pedig nem biztos, hogy jó összetartó-erő egy kapcsolatban (bár tudom a szükség nagy úr...) Valahogy szerintem függetlenedned kéne, tanulni vmit, vagy új meló csak ne azért menj bele egy új kapcsolatba, mert együtt könnyebb fizetni a számlákat.
2016. dec. 24. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!