Hogy kerüljük el a surlòdásokat?

Nem zártátok le a sérelmeiteket. Beszélnetek kéne ezekről, olyanokról is ami előző kapcsolatotokban történt.

30/f

Nagyon nehéz kérdés, mert alapvetően az "átlagemberek" nincsenek felkészülve arra érzelmileg, hogy terapeutaként viszonyuljanak a másik ember problémájához (a gyerekkori sérülések boncolgatása feltépi az ő sebeiket is és inkább azokra reagálnak, nem a másik fájdalmára, pedig ez elengedhetetlen lenne a feldolgozáshoz). Szóval ilyesmit az ember nem várhat el a párjától... (vagyis elvárhatja, csak nem biztos, hogy a párja megfelelően tudja kezelni és erről még csak nem is tehet). A gyerekkori sérülések feldolgozására léteznek hozzáértő szakemberek. Ők a pszichológusok.

Ha a párunktól várunk megoldást, az nekem egy kicsit olyan, mintha azt várnánk tőle, hogy vegye ki otthon a vakbelünket a konyhakéssel.

Ha nem hozzáértő piszkál bele, az veszélyes, többet árthat vele, mint használ.

Írom ezt úgy, hogy én is és a párom is szakemberhez fordultunk a gyerekkori sérüléseinkkel, persze segítjük, támogatjuk egymást, de a lényeget a pszichológusra bízzuk. A "műtétet" végezze csak hozzáértő, így csak a műtét utáni otthoni ápolás marad a társunkra...

Nem értem, miért nem természetes, ha az ember elmeséli a párjának azt, amit gondol.

Azt se, hogy miféle gyerekkori traumák azok, amik egy párkapcsolatot is mérgezni tudnak, de ha van ilyen annál inkább közösen kellene kibeszélni ezeket.

Akkor is meg kellene beszélni, ha egymással volna bajotok, de ez így tök abszurd!