Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Jogos a párom kiakadása,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogos a párom kiakadása, amiért az egyik barátomnál aludtam?

Figyelt kérdés

Egy nagyon jó fiúbarátomról van szó, régebb óta ismerem, mint a páromat, aki tudta is, hogy milyen szoros barátság van köztünk, úgy jöttünk össze, és ő akkor ezt el is fogadta. Egyik délután ezzel a barátommal találkoztam, viszont úgy volt, hogy este pedig a párommal találkozok. Viszont a fiúbarátom nagyon maga alatt volt, sírt, így nem akartam otthagyni, fölhívtam a páromat, hogy később jöjjön, el is mondtam neki miért. Hát nem tetszett neki, morgott egy picit, de mondta, oké. És egy másfél óra múlva megint hívtam, hogy nem lenne gond, ha holnap találkoznánk, mert ez a barátom nagyon rosszul van, és itt maradnék vele éjszakára, hogy vigasztaljam. Nem örült neki, de azt mondta erre most mit mondjon, maradjak. Aztán mondta, hogy kezd elege lenni, mert úgy érzi, ez a barátom fontosabb nekem, mint ő, és olyan, mintha hárman lennénk a kapcsolatban, szóval nem tetszik neki, hogy ennyit vagyunk együtt.

Szerintetek jogos volt, amit mondott? Tényleg túlzás volt ott maradnom éjszakára nála? Nem történt semmi, ölelésen kívül. De régebben is volt már, hogy együtt aludtunk, akkor se történt ölelésnél több, viszont amióta párom van (4 hónapja), azóta nem aludtunk együtt. És ezeket a párom is tudja.

L/24


2017. márc. 16. 22:09
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:
90%

Egyszerű a válasz.

Képzeld el az egész szituációt pontosan fordított helyzetben magadra, a párodra és a barátodra nézve. Az első érzésed választ is ad a kérdésedre.

2017. márc. 16. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
87%
Meg tudom érteni, az együtt alvás nekem is olyan dolog, amit csak azzal az egy bizonyos személlyel szeretnék megélni. És nem, nem gondolom, hogy ne lenne fiú-lány barátság, mert nekem is vannak közeli lány barátaim, de eszembe sem jutna velük aludni. Ha párkapcsolatban lennék, akkor meg főleg nem.
2017. márc. 16. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
92%
Nagyon kedves és rendes tőled, hogy ennyit törődsz a barátoddal, és ezt minden irónia nélkül mondom. De ezzel együtt teljesen megértem a barátodat, ez nekem is rosszul esett volna. Lehetett volna ebben a helyzetben egy köztes megoldást találni, hogy ne érezze magát se a fiúbarátod se a párod úgy, hogy elhanyagolod őt.
2017. márc. 16. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
41%
Akármennyire is maga alatt van, felnőtt ember, egyik barátom sem tud nélkülem aludni. Bulikon még csak-csak, bár általában akkor is meg tudom oldani, hogy hazajöjjek és vele aludjak, de most érted, alvás közben egyébként sem vigasztalja a jelenléted, szóval tök feleslegesen generálod a feszültséget. Én is kiakadtam volna, akármilyen régi barátról van szó. Ha azonos nemű, akkor is.
2017. márc. 16. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim ***** válasza:
75%
Én szakítanék veled. Nem tudjátok, hol a határ. Párkapcsolatban ilyen közeledés másnemű ember felé nem elfogadható. Te is megértenéd az érzést, ha a barátod aludna ott egy aranyos kis csajszinál, hátulról átölelve őt.
2017. márc. 16. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 anonim ***** válasza:
76%
Fordítsd meg a helyzetet. Téged zavarna, ha a barátod egész éjszaka az álló farkát egy másik csajhoz nyomná?
2017. márc. 16. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
80%

Ez rendes tőled, hogy nem hagyod magára a barát srácot a nehéz élethelyzetekben, meg tudlak érteni, mert nekem is van egy nagyon jó barátom, aki olyan mint a tesó, simán tudnék nála aludni vagy ő nálam, és képtelen vagyok rá férfiként nézni, olyan mintha rokon lenne, semmit nem érzek iránta. De ha arra gondolok, hogy mit éreznék, ha a párom egy jó lánybarátnőjénél aludna...hát, a szívem mélyén tudnám, hogy nem történik semmi, mert ismerem, tudom, hogy milyen ember, de mégis kitörne a frász. Megértem párodat is.


Próbáld elmagyarázni a párodnak, hogy ez a srác neked olyan mint egy rokon, hogy fizikai képtelenségnek éreznél egy testi kapcsolatot vele, elképzelhetetlen számodra. Van ez a hülye közhely, hogy férfi és nő között nincs barátság, aztán ezért mászkálhatnak a bogarak párod fülében...Remélem sikerül megoldani a helyzetet.


25/N

2017. márc. 16. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
83%
Én is kiakadnék rád. Jogos a kiakadása szerintem, a leírás alapján nem egyedi eset volt és lehet, hogy igaza van, hogy túl sok már a gyerekből.
2017. márc. 16. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 anonim ***** válasza:
56%
Leginkabb az 5-ös válaszolóval értek egyet! Én is szakítanék emiatt! Barát vagy nem barát mellesleg meg volt beszélve barátoddal hogy együtt lesztek! En ezek utan nem tudnék benned bízni (lásd fordított helyzet)! Összeteheted két szép kis kezedet és örülj hogy ilyen barátod van aki nem hagyott el ezért! Abszolút egyetértek azon a téren is a barátoddal hogy nem kene annyit vele legyél (úgy vettem ki a szavaidból, hogy sokat foglalkozol vele)... Döntsd el hogy érett nőként kapcsolatot akarsz vagy egy barátot akit vigasztalhatsz! De ha csak ezt a barátodat akarod vigasztalni akkor később ne sopánkodj itt mint sokan mások hogy miert nem találnak párt!
2017. márc. 16. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/28 anonim ***** válasza:
54%
Nálam ezt nem sokszor játszanád el Kisasszony. :)
2017. márc. 16. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!