Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyha folyton bennem bújkálna...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyha folyton bennem bújkálnak a kételyek a kapcsolatot illetően, akkor szerintetek is hagynom kellene az egészet?

Figyelt kérdés

Röviden próbálom összefoglalni a helyzetet, hogy megérthessétek, mire gondolok.

Egy hónapja, talán kicsivel több mint egy hónapja megismerkedtem az egyik házibuli alkalmával egy aranyos sráccal. Egyből megkaptuk az összhangot, amit furcsáltam, mert eddig sosem volt elsőre ekkora szerencsém. Akkor ott semmi sem történt kettőnk között, viszont megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot interneten keresztül, ugyanis ő következő nap ment vissza Angliába dolgozni. Mindennap beszéltünk, volt, hogy hosszú leveleket írtunk egymásnak, éjszakákat maradtunk fent, másnap pedig mindketten hullafáradtan ébredtünk. Azonban arra is rá kellett jönnöm ezen hosszas beszélgetéseket követően, hogy sajnos sok mindenben nem értünk egyet, ami alapból nem lenne egy nagy gond, csakhogy ő nagyon makacs, és néha ellenségeskedést is felfedezek a soraiban. Szó került már a távkapcsolatról, ő hozta fel, jobban mondva, én pedig mondtam, hogy ebbe most így egyből nem tudok beleszökni, nekem idő kell ahhoz, hogy egy ilyen fontos döntést meghozzak. Nem beszélve arról, hogy több mint 3000 kilométer van közöttünk és nem találkoztunk csupán egyszer. Elfogadta, de azóta valahogy úgy viselkedik, mintha máris járnánk. Becézget, célzott már az összeköltözésre is, de nem vettem a lapot stb.

Ha ezek nem lennének, akkor tényleg minden nagyon jól alakulna, mert úgy érzem, hogy ő meg tudna becsülni. Csakhát mostanság minden beszélgetés után felüti a fejét bennem a kétely, hogy ha bele is mennék ebbe, nem lennék boldog sem én, sem ő, és ez nem hagy nyugodni. Megsérteni sem szeretném azzal, hogy esélyt sem adok neki. Legközelebb egy olyan két hónap múlva találkoznánk, és eldöntöttem, hogy élőben beszélni fogok neki erről, mert nem szeretném őt sem félrevezetni.

Mit tehetnék? Valaki volt már hasonló helyzetben?



2017. márc. 21. 15:58
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

"... sajnos sok mindenben nem értünk egyet, ami alapból nem lenne egy nagy gond, csakhogy ő nagyon makacs, és néha ellenségeskedést is felfedezek a soraiban."


Ez nem elég már így az elején?

Mi lesz később?

2017. márc. 21. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Ami az elején rózsaszín az is megszürkül idővel.

De ami szürkéből indul abból csak rosszabb lesz...

Higgy a megérzéseidben. Hagyd a fenébe.

2017. márc. 21. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Én ha nem tudom, hogy akarom-e vagy sem, akkor általában nem szoktam akarni valójában.
2017. márc. 21. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Nem ér annyit.ha tényleg már igy indul... :/ találsz másik pasit majd aki itt lakik :)
2017. márc. 21. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

En azt szoktam tanacsolni, hogy ha minden idealis, amilyennek a te eljepzeleseid sgerint lennie kell, akkor eszed agaban sincs ketelkedni, meg se fordul a fejedben, hogy vajon tenyleg kene e ezt vagy sem, a masodperc toredekeig sem, hanem biztos lennel benne, hogy akarod ot es nem varsz masoktol megerositest. Tehat ha nem vagy biztos az igenben, akkor az nemet jelent.

En nem varnek, mig hazajon, ha mar most ugy viselkedik, mintha jarnatok, beszelj vele skypon, nehogy a vegen egy gyuruvel allitson haza Angliabol.

2017. márc. 21. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a választ!

Igen, való igaz, hogy ha tényleg úgy érezném, hogy megéri belekezdeni a távkapcsolatba, és szeretném is ezt, akkor nem várnék megerősítést másoktól, és nem kételkednék szinte mindig ebben. Hagyni fogom őt, mert tényleg nincs értelme erőltetni egy olyat, ami eleve nem indul valami jól.

2017. márc. 21. 18:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!