Nagy elvárás, hogy megértsék az én álláspontomat is?

Milyen munka? Ha olyan, amiért kár lenne, ha otthagynád, mert van benne lehetőség, és nem biztos, hogy még egy ilyet tudnál szerezni, akkor érthető az aggodalmuk.

A másik dolog, hogy nem tudom, hogy ahol élsz, ott mennyire könnyű normális munkát találni, de a 2 hónap az, ami után újra elkezdenél munkát keresni. És erre jön még rá az az idő, amíg találsz is.

Ezzel nem leszólni akarlak, mert az is érthető, hogy fáradt vagy, de ha ezekbe is belegondolsz, akkor simán lehet, hogy az ő aggodalmuk is pont ugyanennyire érthető - te meg ebbe nem gondolsz bele.

2 féle szülői hozzáállással találkoztam az egyetemistás szülőktől:

1, Nincsenek képben sem a tanulmányok menetével, sem az államvizsgával, sem a szakdogával, sem a munkaerő piaccal. Általában az ilyen szülők a régi rendszer szerint gondolkoznak, hogyha találtál most egy melót, akkor azt tartsd meg. Ne lépj előre, ne fejlődj, menj a biztosra. Az ilyen szülők rövidtávon gondolkoznak.

2, A másikfajta szülők képben vannak a dolgokkal és támogatják a gyereket. Megértik, hogy egy befektetés a dolog. Pl. megértik, hogy ha fizetik a gyerek dolgait, feleannyi idő alatt végez az egyetemen és hamarabb megtérül a tanulás. Vagy megértik, hogy a gyermek eltartása, ugyan 1-2 évig nehéz, viszont utána 1-2 év alatt már profitot termel a dolog.

Próbáld meggyőzni őket, hogy támogassanak, mert megéri. Ha nem megy, akkor sajnos marad a diákhitel.

Nem nagy elvárás - nem értem őket én se, de nem is kell, hogy elfogadják.

Te vagy a felelős az életedért, és, ha látsz megoldást, akkor csináld azt.

Az a munka úgyse kell neked hosszabb távon, a sikeres végzés meg igen. Szóval, ha értik, ha nem értik... HAJRÁ!