Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Érdemes rá várnom, vagy sem?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes rá várnom, vagy sem? Hogy kezeljem az adott szituációt?

Figyelt kérdés

Előszöris, rólam tudni kell, hogy iszonyú türelmetlen vagyok, ha kapcsolatot akarok kialakítani. Gyakorlatilag hetek alatt várok egy férfitől szerelmet, udvarlást, és hogy haladjon a dolog. Természetesen egyikből se lesz semmi.


Van egy férfi, akit a munkám által ismertem meg. Ennek már két és fél éve, azonban pontosan 1 éve kezdett el irántam érdeklődni. Találkozgatni, ismerkedni kezdtünk, de inkább kimerült a kapcsolatunk az smsezgetésekbe, kb 5ször ha találkoztunk, ugyanis ő távkapcsolatban él, ha hívhatjuk így, de még ez is erős megfogalmazás. Van egy nő, tőlünk 600 km-re aki ott lakik ahol a pasi szülei, és akit (amikor a családját is) látogat hetente-kéthetente, van hogy csak havonta. A csaj 10 éve vár rá, hogy költözzenek össze, azóta kitart, de a pasi nem akar vele összeköltözni, nem is hívja magához, nem is mondja, hogy szereti, ez egy felszínes akármi amiben élnek, gyakorlatilag hétvégét vele tölti, és visszajön a mi városunkba. 10 éven át ugymond nem csalta meg ő sem a csajt, de megismert engem, és nem tudott letenni rólam. Mindig megakart ismerni, hívott ide-oda, volt, hogy aztmondtuk zárjuk le, mert ő nem tudta mit akar, nem akar belerángatni, és ugye ahogy mi ismerkedtünk, ő attól ugyanúgy látogatta a kedves "barátnőjét". Ami betett, hogy találkozgattunk tavaly nyáron, úgy éreztem elindultunk egy kapcsolat felé, majd ő sunyiban az utolsó találkozásunk után elutazott a testvérével és a "barátnőjével" pár napra Horvátországba amit elfelejtett nekem megemlíteni, hogy készülnének oda... A nyaralás alatt vallotta be. Törést okozott, úgy éreztem akármit teszek, ezt a csajt nem tudja elengedni. A csajt úgy kezeli, hogy van h fel se veszi neki napokig a telefont, és a lány is érzi régóta h vmi nem klappol, mindig írja neki, h érzi már nem is szereti stb. Szakítottak többször, de mindig összekeveredtek. Így ezekután azt mondtam, az én lelkem ezt nem bírja el, és a pasival több hónapra megszakítottam a kapcsolatot. Azonban ő néha-néha rámdobott egy smst h hogy vagyok, hívott találkozni, de nem mentem vele stb. Elelejteni viszont nem tudtam. Most ismét összehozott minket a sors, két hetet töltöttünk együtt. Szombat reggel visszament a szülővárosába, ahol "természetesen" találkozott a csajjal, gondolom volt is valami... Ma rámírt, mikor jött haza, gondolom összeakart volna velem futni de nagyobb volt bennem a düh, és kicsit flegmán odavágtam neki, mert tegnapra vártam haza, a lány miatt gondolom még egy estét ott töltött...


Kérdeztem mi vagyok én neki, azt mondta egy remény aki kitudja ebből rángatni. Mikor a csajról kérdezem aztmondja, ha sezeretné nem lenne velem, és inkább vele üzengetne, nem pedig kikapcsolná a telefonját, hogy hagyjon neki békén. Azt mondta felőle vihetné is valaki, ő az aki képtelen kimondani, hogy ennyi volt. De elkeresítő, hogy elkezdünk valami felé haladni, és törést okoz bennem, hogy találkozik ezzel a lánnyal is... Úgy érzem, mégha ilyen sza.rul is vannak, a nyomába se érhetek, pedig nem túl minőségi kapcsolat, mégis erős konkurenciának érzem. Tudom, hogy ők sose fognak együtt élni. Az elmúlt 10 évben sztem több napot sose volt vele együtt egyhuzamban, mindig 1-2 éjszakát töltenek együtt.


Én nem keresem ezt a férfit, megmondtam neki tőle függ az alakulásunk. Ha ő ír, én majd eldöntöm mi legyen, de én rá nem írok. Tehetetlen vagyok, nem várhatom el, hogy dobjon el 10 év "kötődést?!" egyik napról a másikra egy bizonytalan valamiért, ezt mondta ő is, hogy a biztosat a bizonytalanért nem meri otthagyni, mert fél, hogy egyedül marad...


Megmondtam neki, októberig vagyok valamilyen szinten vele, utána én elhagyom a várost, mert a jövőm máshol lesz. Két opció lehet akkor, ha megszeretjük egymást velem jön, vagy miatta itt maradok és a közelben találom meg a számításom, ha nem, akkor örök búcsú. Ebbe bele ment, korrektnek tartotta.


Mit tanácsoltok, érdemes egy ilyen férfira várni, és ugymond tűrni, hogy elmegy hétvégére egy másik nőhöz?


Köszönöm, hogy elolvastál.


Ő 40 ffi, én 30 N.


2017. márc. 27. 22:12
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
PL. most én a két hét együtt töltött időnk után azt vártam volna tőle, hogy lement szombaton, és tegnap hazajött volna. Nem marad még egy estét a csajnál. Ebből éreztem volna, hogy csak benne vagyok, gondol rám, és egyfajta visszacsatolás lett volna, hogy igen, kezd "leválni" a csajról.
2017. márc. 27. 22:16
 2/12 anonim ***** válasza:
ez iszonyat hosszú szöveg bocsi. Irj privit. Adok egy jó könyvcímet amit hasznosítani tudsz életed végéig a társkeresésben (és kapcsolat megtartásában).
2017. márc. 27. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
köszönöm, de tanácsra lenne szükségem! Tudom, h hosszú szöveg, de lekellett mindent írnom, enélkül értelmetlen lenne... csak az olvassa el akinek kedve van. köszönöm.
2017. márc. 27. 22:20
 4/12 anonim ***** válasza:

"a biztosat a bizonytalanért nem meri otthagyni, mert fél, hogy egyedül marad"


A pasi kőkeményen kapcsolatfüggő. Soha nem fog a kedvedért lépni, csak ha rákényszeríted, vagyis biztosat ígérsz, felveszed a harmadik szerepét. Még ekkor sem biztos, hogy otthagyja a másikat.

Én a helyedben ezt rohadt megalázónak tartanám, nem várnék még fél évet.

2017. márc. 27. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
de ez egyébként beteges dolog? mármint a szitu... mert basszus, ha minőségi kapcsolatban él, aztmondom oké, de tényleg olyan az egész mintha tartana egy rib.ancot, akit időnként látogat, de úgy egyébként nem kíváncsi rá. mindig mondja, hogy nyugalomra vágyik, arra hogy egy nő mellett ébredjen fel, akkor miért nem költöztetni magához a "barátnőjét"? erre az a válasz, hogy nem tudna vele együtt élni. hátde basszus... mi meg tökjól elvagyunk, velem tud élni, és észre se veszi mennyire megbánt ezzel... mertha még szeretné azt a nőt, akkor áldásom rájuk. de aki nem veszi fel a párjának a telefont, aki napokra eltűnik, az nem szerelmes...
2017. márc. 27. 22:37
 6/12 A kérdező kommentje:
megalázó vagy sem, nemtudom, ha tudnám, hogy megéri, akkor biztosan vállalnám. de lehet eltelik x hónap, mi tökjól megvagyunk, ő meg még mindig a csajhoz fog járkálni... akkor aztfogom érezni egyrészt elpazarolt idő, másrészt jön az önostorozás, hogy miért vagyok kevesebb, harmadrészt meg a lelkisérülés... de ha meg nem adok esélyt félek h elvesztek egy olyan embert, akihez nagyon kötődök és szeretem. tényleg ha nem ő, akkor én szóba nem állnék egy ilyen ffival, de ő az aki mindig kiállt mellettem, aki mindig gondolt rám, tehetetlen vagyok...
2017. márc. 27. 22:39
 7/12 anonim ***** válasza:

Biztos összeállnál egy árulóval, aki még az önzését kiszolgálni is gyáva ? Ha ezt megválaszoltad magadnak, akkor már meg is van mi tévő legyél.

30/f

2017. márc. 28. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Sztem nem érrdemes vàrni rà ez esetbenSztem lépj le és ha szeret akkor ott hagyja a csajt érted ez igy fair!Az nem fair hogy ő biztonsàgi jàtékot űz mert fél hogy összetörik a szívét és egyedül marad ez nagyon gyàva húzàs tőle!
2017. márc. 28. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Még annyit hogy megmondanàm neki hogy legyen boldog a csajjal és lezàrnàm a beszêlgetêst !A 10év együttêlés nekem az sok főleg igy hogy erősen kötődik a csajhoz én nem fűznék hozzà nagy reményeket !
2017. márc. 28. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Nem élnek együtt. Pont ez a csaj baja is, hogy nagyon nem akarja magához költöztetni. Olyan mintha lenne valaki akivel időnként összejár 10 éve. Egyébként volt, h megtettem h lezártam vele, keresett utána. Nem intenzíven, de azért hetente dobott egy smst és kaptam a szemrehányást, ha nem válaszoltam. Ekkor mindig azt mondta, h pont ettől fél, h lelép a csajtól, énmeg ugyanígy kiadom az útját, és egyedül marad.
2017. márc. 28. 20:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!