Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vége a kapcsolatunknak?

Figyelt kérdés

3,5 éve vagyunk együtt barátommal, 1 éve össze is költöztünk.Azonban nagyon ellaposodott a kapcsolatunk.Nincs szex,minden nap ugyanolyan,23 évesen úgy érzem magam mint egy 40-es kiégett nő(most ezzel nem akarok megbántani senkit)aki otthon csak főz,mos,takarít másra nem is kell...( a párom egyébként 32 éves) elszomorít,és nem vagyok túlságosan boldog.Vannak jobb napok, de akkor sem érzem úgy, hogy jaj de boldog szerelmes pár lennénk. Már számtalanszor felhoztam neki a témát, próbáltuk megbeszélni, de hiába az ígéretek, hogy jobban oda figyel rám stb...Én próbálom magam visszafogni, hogy ne hisztizzek, meg ne kapjam fel a vizet azonnal mindenen,de ő nem változtat semmin.semmi nem változik, pedig elmondása szerint szeret és nem akar elveszíteni. Mindig én vagyok az aki felhozza a problémákat pedig ő is érzi ,hogy nincs minden rendben.Tegnap is megbeszéltük, hogy meg kell beszélni ezt azt majd munka után,és én kíváncsian vártam, hogy vajon, eszébe jut-e majd felhozni.De természetesen nem tette, pedig lett volna rá alkalma.Nem értem ha annyira szeret, miért nem partner a problémák megoldásában, miért csak tőlem várja el azt?

Tudna valaki tanácsot adni, hogy mi ilyenkor a megfelelő megoldás?Csak a szakítás maradt megoldásnak?

Köszönöm a segítséget!


2017. máj. 10. 11:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Ilyen fiatalon hogy lehet unalmas a kapcsolat? Nem jártok el sehova? Hétvégén mit csináltok? Valamit csak csináltok, csak nem ültök egész nap otthon. Csináljatok programokat, itt a jó idő, rengeteg helyre el lehet menni.
2017. máj. 10. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
Pedig de...általában otthon ülünk...Ha megyünk is valahova, akkor azt is csak azért,mert én találok ki valami programot, ő sosem :/
2017. máj. 10. 11:44
 3/12 anonim ***** válasza:

Ezek szerint nincs hobbid, vagy a hobbid a párod, vagy a kapcsolatotok elemzése? Ha nincs problémátok, csinálsz magatoknak?

Mit jelent, hogy ellaposodott a kapcsolat? Nem szerelmespár vagytok, hanem élettársi kapcsolatban éltek.

2017. máj. 10. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
El nem tudom képzelni, hogy egész hétvégén mit lehet csinálni otthon ülve :D Menjetek el moziba, színházba, sétálni, kirándulni, túrázni, bicajozni vagy akárhova amihez kedvetek van. Meg se erőltettem magam és egyből 6 dolgot soroltam fel.
2017. máj. 10. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

De van hobbim,csak mivel már rányomja a hangulatomra a bélyegét az, hogy nincsenek rendben a dolgok velünk, így életkedvem sincs.Nem én találom ki a problémákat, mivel ahogy írtam is, a párom is tudja, hogy vannak.

De úgy látom nem értetted meg a kérdést, ha pedig igen , akkor én kérek elnézést, ha félre értettem valamit.

2017. máj. 10. 11:56
 6/12 anonim ***** válasza:
De miért nem mentek el sehova?
2017. máj. 10. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Szoktunk menni, ha én kitalálok valamit.Szerintem nem csak nekem kéne programokat kitalálni, mert nem egyedül vagyok ebben a kapcsolatban.Mondtam már neki, hogy ő is gondolkozhatna és vigyen el valahova.De eddig nem történt ilyen,és csak várok...várok...hátha kitalál valamit.De aztán megunom és mondom hogy na akkor most menjünk ide vagy oda...
2017. máj. 10. 12:12
 8/12 anonim ***** válasza:

Szerintem még túl fiatal vagy hogy kompromisszumot köss ilyen téren.

Rosszabb lesz ha 30 evésen jössz rá hogy nem fog menni.

Szerintem lépj ki a kapcsolatból ha nehéz is lesz de idővel olyan párt találhatsz aki neked minden terén megfelel.

2017. máj. 10. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Én se szeretek kimozdulni. Szimplán lustaság is az oka, de az is, hogy én elég antiszociális vagyok, nem szeretek emberek között lenni. Lehet hogy ő is ilyen. Szerintem nem sem.
2017. máj. 10. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Engem hagytak már ott ezért, mert ilyen vagyok, hogy nem szeretek kijárni. Ha szerelem ebből áll, vagy csak ezért lehet szeretni valakit, mert állandóan kijárkál, akkor inkább nem is kell kapcsolat.

Nekem kényelmetlen az emberek társasága.

2017. máj. 10. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!