Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Működhet ez a kapcsolat hosszú távon, ha nem tudok vele semmiről beszélgetni, ami érdekel és egyre több dolog idegesít viszont alapvetően szeretem?

Figyelt kérdés

A barátommal 3 éve vagyunk együtt, nagyon szeretem. Régebben szerelmes voltam, de mostanra kicsit elbizonytalanodtam, inkább szeretetnek hívom, mert roppantul idegesít néhány dolog.


A pozitív, hogy mikor átölel, megszűnik a világ, ha odabújok hozzá a tévé előtt, rögtön megnyugszom, ha nem látom fél napot már nagyon hiányzik. Az egyik legjóindulatúbb ember, akit valaha is ismertem.

A negatív, hogy bár akaratlanul, de nem mindig figyel rám, sokszor nem hallja amit mondok, mert épp focit néz vagy a telefonját és két dologra már nem tud odafigyelni, illetve nem is érzékeli, hogy valaki szólt hozzá.


Nagyon nyúlbéla, mindenkinek meg akar felelni, többször előfordult, hogy emiatt én kerültem hátrányba, mert őket mindenképp ki kell szolgálni. Ezt nem direkt ellenem csinálja, hanem a szolgalelkűsége miatt így jön ki és emiatt én szívok.


Mindketten sportolók vagyunk, de vele kizárólag erről lehet beszélgetni.

Az érdeklődési köre az evés-alvás-szex-sör-focinézés kombóban sajnos kimerül, erre csak mostanában jöttem rá igazán.


A legkisebb dolgon annyira fel tudja idegesíteni magát, hogy napokig azon rágódik és rossz hangulata van.


Minden hétköznapi dolgot (bevásárlás, főzés, takarítás stb.) én csinálok, az ő dolga a munkája ellátása (én is dolgozom).


Szóval az utóbbi időben kezdtem eléggé egyoldalúnak érezni a kapcsolatot (mindig is ez volt a felállás, de eddig ez nekem nem volt ilyen feltűnő :) ).


De nem tudok elszakadni tőle, mert valahogy elemi szinten vonzódom hozzá, akkor is, ha férfiként kezd egyre kisebb lenni.


Szerintetek elég ez az elemi erő a kapcsolathoz?


2017. jún. 18. 21:11
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha most így érzel, később még több lesz a konfliktus. Elmúlt a rózsaszín köd, ilyenkor derül ki, hogy megfelelő volt-e a választás, vagy csak fellángolás volt az egész.
2017. jún. 18. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
73%
Ez nem valami misztikus elemi ero, hanem megszokas, gyavasag es felelem kevereke, mert kb. ertelmesebb nonek egy ilyen ketdimenzios palin nincs mit szeretnie.
2017. jún. 18. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
81%
Megszűnnék létezni inkább, ha ilyen egy bites fazon lennék. Te tudod, mit akarsz. Vagy mégsem? 🙁
2017. jún. 18. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
80%
Most erre mit lehet mondani? De komolyan... Nem tudom mit lehet szeretni egy lusta s_ggfejben. De tényleg mit? Lusta, unalmas, szarba se vesz és házicselédnek alkalmaz. Ebben mi a jó neked? Hogy nem vagy egyedül? Ha neked ennyi elég, lelked rajta, csak akkor ne rinyálj, te választottad.
2017. jún. 18. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Ez, tőled függ. Sok év után, a párom is így érzett, kb ezeket sorolta, csak nem sporttal kapcsolatban. Pakolt és lelépett albiba. Két hét múlva jött, kiállhatatlan vagyok, de azért én kellek neki. Vagy is, kell, szereted, vele jó lenni ésa elfogadod amilyen, vagy végérvényesen lelépsz.
2017. jún. 18. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Fontosabb másoknak a véleménye, mint te.

Én nem maradnék vele, mert elvárom, hogy első legyek a páromnak. (Ezért cserébe ugyanezt nyújtom neki természetesen.)


21/L

2017. jún. 18. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

menekülj


én nem szeretnék ilyen csávót


úgy értem, ezek lapján semmi, de semmi olyan dolog nincs benne, amiért beleszeretnék.


egy gyáva, lusta, túlérzékeny, begyöpösödött agyú, nulla ambícióval rendelkező, teljesen érdektelen és hót unalmas faszi lehet.

2017. jún. 18. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
omg.. hogy lehet egy ennyire ösztönlénnyel együtt élni.
2017. jún. 18. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Kepzeld el h az osszes gyereketek ra hasonlit.

...

Remelem most elegge megijedtel es meg tudod hozni a helyes dontest. ;)

2017. jún. 18. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

köszönöm a válaszaitokat. mindenkinek ment a zöld.

megerősítettétek, ami felgyülemlett bennem ennyi idő alatt.

szomorú, mert tényleg az (lenne) a legjobb megoldás, ha elhagynám.

nehéz lesz, magam miatt is, meg előre sajnálom őt nagyon, mert tudom mennyire összetörne és nem akarok neki fájdalmat okozni (tudom, hogy ez nem ok arra, hogy valakivel együttmaradjon az ember, de nagyon nehéz).

köszi, hogy adtatok egy löketet.

2017. jún. 20. 00:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!