Barátnőm züllik, egyre erősödő személyiségzavarra utaló jellemvonásai vannak, és még a jövőképünk is más. Mit tegyek?

Ez előre látom hosszú lesz, ezért megpróbálok ott rövidíteni ahol tudok.

Én és a barátnőm is 19 évesek vagyunk, a problémák miatt választottam a felnőtt párkapcsolatok kategóriát.

Árva vagyok, már több mint egy éve teljesen önellátó, van munkám, van részben saját albérletem (saját szoba), magántanulóként pedig jövőre fejezem be a gimnáziumot (egy évet egészségügyi és anyagi okok miatt ki kellett hagynom).

Terveim szerint szegedre megyek egyetemre, addig gyűjtök tartalékot, még meglátom mi vár majd ott. Ami biztos, nem Budapesten akarok majd élni, de még csak a közelében sem. Sőt, a külföld lehetősége is vonzó.

Ennyit rólam.

A barátnőm az örökbefogadó szüleivel él, egy házban, és hihetetlenül erősen kötődik hozzájuk. Az apjának voltak, és részben még ma is vannak alkohollal kapcsolatos problémái, de mostanra a cigit szívja ipari méretekben. Anyja megkeseredett, manipulatív nő, egy örökös játszma amikor náluk vagyok, ki mit mondhat, hogy nézhet, mit gondolhat. Egy szóval gyűlölök náluk lenni, már 1 hónapja nem is mentem hozzájuk. A dolgot rontja, hogy a barátnőm azon túl hogy a szülei iránti szeretet, tisztelet miatt egyszerűen képtelen észrevenni azt hogy milyenek is valójában, irtózik elhagyni a szülői házat. Nem akar hozzám jönni, nem akar komolyan összeköltözni, és betegesen ragaszkodik a szüleihez, egy állandó belső lelkifurdalása van ha egy napnál tovább nincs otthon, hogy segítse őket, ápolja őket (már idősek).

A baj hogy ezen felül rengeteg jellemvonást átvett tőlük, és tudattalanul is ugyan úgy viselkedik velem mint az anyja. Kiforgatja a szavaimat, indokolatlanul féltékeny, és nem beszél meg semmit sem, inkább elfolytja és érleli magában.

Ő idén végzett a gimnáziummal, és megy egyetemre. Amióta az első érettségijein túl van, heti rendszerességgel, de kéthetente minimum iszik egy egy baráti társasággal. Ez nem hangzik rosszul, mert hát hagyomány hogy az érettségizők megünneplik ezeket, de ő túlzásba viszi. Nála a cél a teljes képszakadás, a lerészegedés. Ő indulatlevezetésből iszik, és tudva hogy milyen az apja, félek hogy az egyetem hirtelen szabadsága csak fokozni fogja ezt. Nem egy ismerősömet láttam már teljesen lecsúszni az egyetemre kerülése után, idővel már bármilyen alibi megteszi arra hogy igyon.

A jövőképünk annyiban tér el hogy ő nem akar elköltözni otthonról. Persze, egy egy családi vitájuk után kaszát kapát eldobna, és esküdözik hogy egy hónap és dobbant otthonról, aztán csak lehiggad, és mégse olyan rossz otthon, ingyen, közel az egyetemhez.

Én azonban 200 km messzire akarok majd elmenni jövőre, ami ahhoz vezetne hogy kimondottan nekem kéne Szeged-Budapest között ingáznom hogy lássam. De én nem akarok ennyi időt, energiát, és mondjuk ki, pénzt arra elcseszni, hogy egy olyan helyre menjek, amit utálok, és ahol tudom hogy mindig is csak egy "gyüttment" leszek.

Zavar hogy kilátástalan bölcsész szakra ment, de ebbe nincs jogom beleszólni. Ő egy röghöz kötött, nagyban a szüleire támaszkodó életet képzelt el magának, én azonban szeretnék utazni, kihívások elé állni, és megmérettetni magamat. Nem illünk össze, de mégis hiányzik. Azonban azt érzem hogy a szexualitáson, és megszokáson kívül már szinte semmi nem tart össze.

3X próbáltam meg szakítani vele az elmúlt 1 évben, mindig valahogy visszajutottunk a kibéküléshez.

Ennek van így értelme? Vagy csak magamat teszem tönkre?