Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fontosabb ennél a szerelem?

Figyelt kérdés
Három éve vagyok együtt a barátommal, de soha nem voltam belé szerelmes. Viszont nagyon szeretem, nagyon jól egymásra hangolódtunk, szeretek vele lenni, beszélgetni stb. Voltam már szerelmes, de soha nem volt viszonzott mert mindig valaki elérhetetlent szerettem, vagyis inkább csak az illúzióját. Ezek az erős érzelmek viszont mindig elmúltak. Olyan sok rossz kapcsolatot látok magam körül, még úgy is, hogy volt szerelem az elején. Mi viszont soha nem veszekszünk, és eddig minden problémát meg tudtunk oldani. Viszont nem tudom milyen a viszonzott szerelmet átélni. A jelenlegi helyzetemben úgy gondolom, hogy fontosabb a kölcsönös megértés, támogatás, hasonló életvitel és egyáltalán az, hogy hosszú távon is jól érezzük magunkat egymás társaságában. De nyilván nem tudhatom biztosan, hiszen nem tapasztaltam mindkét helyzetet. Ti mit gondoltok?

2017. szept. 5. 10:16
 1/7 A kérdező kommentje:
21/L vagyok, egyébként.
2017. szept. 5. 10:17
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Lehet ilyen racionális döntést hozni 40 évesen, de te még nagyon fiatal vagy. Keress valakit, akitől megemelkedik a pulzusod, ha meglátod, és viszont. Persze a lila köd elmúlik néhány év után, de ha már az elején sincs meg, az nem az igazi.
2017. szept. 5. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Egyetértek a #2. válaszolóval.

Ezért rossz a szerelem nélküli kapcsolat. Működhet, de előbb-utóbb érdekelni fog, milyen lehet viszonzottan szerelmesnek lenni. Sőt, ha bekopogtat a szerelem, akkor nehezen fogsz neki ellenállni.


Egyébként lehet olyan kapcsolat, amiben mindkettő megvan, a szerelem is, meg az általad emlegetett hasonló életvitel, alkalmazkodás, támogatás, csak az nagyon ritka.


21/L

2017. szept. 5. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

Én voltam olyan kapcsolatban, ahol részemről nem volt szerelem. (állítólag ő szerelmes volt, de utólag én ebben kételkedem) Szerettem mint embert, de szerelmes nem voltam, és ez hiányzott. Az üresség mindig ott volt bennem, hogy milyen lenne mással, ha szerelmet éreznék stb.

Eleinte jól megvoltunk, még ebben az időszakban meg is kérte a kezemet. Később kezdett megváltozni. Nagyon irányítani akart, elkezdett féltékenykedni, de egyre jobban. Nem csak barátokra, hanem a barátnőimre is, mert velük töltöttem időt és nem csak vele. Ez aztán már betegessé vált nála, állandó balhék voltak emiatt, üvöltözött velem hol kivel voltam, miért nem vele voltam ... kezdtem érezni, hogy elegem van, nem szeretnék már vele lenni.

Próbáltam beszélni vele, hátha meg lehet menteni a dolgot, rengetegszer. Mindig ígérte, hogy megváltozik, de nem lett az egészből semmi. Igazi szerelem nélkül sem volt könnyű megélni ezt az egészet, mert ő volt az első hosszabb kapcsolatom, majdnem 1 évig tartott (csak). Nagyon csúnyán váltunk el. Összevesztünk mert megint féltékenykedett a semmire, azt mondta, illetve üvöltötte nekem, hogy ő elmegy lenyugodni. Másnap reggel jött vissza, elsírta nekem, hogy az este összefutott a haverjával, elmentek egy buliba , és ott lefeküdt valami csajjal akinek a nevét se tudta.

Én ekkor éreztem, hogy ez volt az utolsó csepp, és közöltem vele, hogy akkor részemről ennek a kapcsolatnak vége, én az ilyesmit nem viselem el senkitől. Felpofozott, mondván akkor szakítunk, ha ő akarja, és ő nem akarja. Én meg visszaütöttem. Újra megütni nem mert, csak meg volt lepődve, aztán még balhézott egy sort, hogy nem akarja a szakítást, nem hagyhatom el, mekkora r...c vagyok és úgyse fogok kelleni senkinek sem ha elhagyom stb stb. Otthagytam. Fél évig még hívogatott telefonon (soha nem vettem fel), smsekkel bombázott, hol könyörgött, hol fenyegetőzött. Hónapok után meguntam, küldtem neki egy smst, hogy ne fárassza magát a további zaklatásommal, mert lecserélem a simkártyámat. Aznap még 3 sms jött, hogy akkor majd kinyomozza az újat. Másnap cseréltem. Évekkel később facebookon talált meg. Még panaszkodott is, hogy csak kép alapján ismert fel, mert megváltozott a nevem (férjhez mentem). Írogatta, hogy mennyire magányos, elsírta, hogy minden csaja otthagyta fél éven belül (mindegyiknek megkérte a kezét):):), és legyünk szeretők, meg megvárja míg elválok és összeházasodunk...mondom ez hülye! Megírtam neki, hogy boldog házasságban élek, nem szándékozom elválni, és le fogom tiltani. Ezt meg is tettem. Azóta békénhagy szerencsére.


4 évvel a szakításunk után, 24 évesen, életemben először és utóljára szerelmes lettem. Azonnal, már az első randi alatt éreztem valami bizsergetőt, valami pluszt, amit korábban soha. Utólag kiderült, hogy ő is ezt érezte. Most már több mint 7 éve együtt vagyunk, 5,5 + éve házasok is:) Teljesen más a kapcsolatunk mint az exemmel. Nagyon hasonló a személyiségünk, összeillünk, isteni a szex, ha valamiben nem értünk egyet, akkor emberi módon meg lehet beszélni, soha nem üvöltözünk egymással, nincs rá semmi szükség, mert normál módon is képesek vagyunk beszélgetni. A szerelmünk pedig egyre jobban erősödött az évek alatt. Én ezt nem cserélném el semmiért, és nem érném be kevesebbel sem.


Így, hogy megtapasztaltam mindkettőt, azt mondom, hogy az igazi szerelem kell. (nekem legalábbis) Én személy szerint valahol mélyen tudtam, hogy nem lennék képes szerelem nélkül férjhez menni, megállapodni valaki mellett egy életre. Hiányozna az érzés. Ez leginkább a szakítás után tudatosodott bennem, de már előtte is voltak ilyen érzéseim. Szerintem, ha jobb lett volna az előző kapcsolatom, akkor is hiányzott volna az a valami ami most megvan.


Ahogy érzed:)

2017. szept. 5. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Jó hülye vagy Kérdező, hogy szerelem nélküli életre rendezkedtél be.

Ráérnél arra 60 felett is, de Te tudod.

2017. szept. 5. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
#5 nem rendezkedtem be semmire, egyetemre jártam, most is tanulok, vannak önálló terveim, stb. Soha nem lennék otthon ülő feleség, nyitott vagyok új barátságokra és tapasztalatokra. De mint írtam, sok kapcsolatot láttam tönkremenni úgy, hogy volt szerelem. Csupán mások tapasztalataira voltam kíváncsi.
2017. szept. 5. 21:43
 7/7 anonim ***** válasza:

#6


Tulajdonképpen Te kényszerbõl vagy ebben a kapcsolatban, mert eddig nem találtak máshol viszonzást az érzelmeid?


35N

2017. szept. 5. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!