Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem beszéltünk, amiről kértem,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem beszéltünk, amiről kértem, miért csinálja?

Figyelt kérdés
A barátnőm elég sok pénzt keres. Én jelenleg egészségügyi problémák miatt nem tudok munkát vállalni, de sokat segítek neki a cégében. Szeretnék tanulni még egy szakmát, amivel tudnék segíteni a vállalkozásában is, akár a későbbiekben is, ezáltal könnyíteni a mindennapjain, mert látom, kezd kiégni, és ez nagyon rámegy a kapcsolat rovására is, amellett pedig nem okozna gondot, mert szeretem, amivel foglalkozik. A tanfolyamhoz kell egy alkalmassági, amit tudott, hogy ma tudnék elmenni utoljára, hogy még sikerüljön beiratkoznom a héten. 2 hete hozom fel rendszeresen, , hogy jó lenne, de anyagi akadálya van, de nem ajánlotta fel,mindig eltereli a témát, véleményt nem mondott róla, így tegnap este végül már rákérdeztem, hogy esetleg ledolgoznám, vagy visszafizetném majd az árát, ha kölcsönadna. Azt mondta, már fáradt, holnap megbeszéljük. Kértem, hogy akkor még délelőtt, mert ugye lejár az idő. Ma le akart ülni beszélni, és 1 órát beszélt velem, de minden másról, hogy mennyi problémája van, stb, már akkor evett az ideg, hogy mikor kapok választ, akár nemet is, de nem hozta fel a témát, mint akinek eszébe sem volt. Én már nem hoztam fel, mert úgy éreztem ha ennyire nem érdeklem, akkor hiába kértem, könyörögni nem fogok. Így elúszott a beiratkozás, ezáltal a szakma és a későbbi hivatalos meló vele/nála, viszont már elment a kedvem attól, hogy bármikor bemenjek segíteni neki holnaptól. Ez gáz a részemről? Mert nem az a probléma, hogy nem adott kölcsön, hanem hogy annyira nem méltatott, hogy egy nemet mondjon nekem, és ez nagyon fáj, és ismerem annyira, hogy éreztem hogy így lesz, nem is akartam megkérdezni, egy ismerősöm beszélt rá, hogy ha akarom, akkor kérdezzem meg, mert mindketten vele. 3,5 éve vagyunk együtt, de az ilyen dolgai után...
2017. nov. 22. 19:01
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
50%

Felfognak cserélődni a szerepek. Te leszel a háztartásvezető nő, ő meg kenyérkereső férfi.

Nem látod, hogy úgy viselkedik mint egy férfi amúgy?

2017. nov. 22. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

Szerintem ne dolgozz nála és akkor ne segíts neki, hanem keress más munkát, amit végezni tudsz. Ha bánt a dolog, azt pedig hozd a tudtára, hogy így van.

31/f

2017. nov. 22. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Már többször szóba került ez a nő-férfi dolog, az én hozzáállásom sem 100%, miszerint a nő vezesse a háztartást, meg a konyhát, és az ő dolga legyen mosogatni, az övé meg az, hogy csak akkor, ha a férfi eltartja a nőt, ebben az esetben én nem, egyébként nem is hagyná soha, mert úgy nevelték, hogy soha ne támaszkodjon senkire, mert akkor becsapják, meggyalázzák, stb... talán valahol a kettő közt van az igazság? Én elfogadom, hogy segítek, de amelyik héten már többet mosogatok, mint ő, az furcsa, még ha nem dolgozom is, de fontos, hogy nem azért, mert nincs kedvem...
2017. nov. 22. 19:27
 4/16 A kérdező kommentje:
El fogom mondani este , mert most már majdnem reménytelen, mivel 2 napom lenne mindent elintézni... csak sejtem, hogy fél év múlva meg az lesz, ha olyan százalékban jönnek be a megérzéseim, mint eddig, hogy 'de jó lett volna, ha segítesz, meg megcsinálod', stb...
2017. nov. 22. 19:30
 5/16 anonim ***** válasza:
63%

Akkor meg megmondod, hogy időben szóltál, magának köszönheti.

31/f

2017. nov. 22. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
lehet, h nem akarja h így segíts neki csak nem mondja ki
2017. nov. 22. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
Szerintem nem akarja, hogy ott dolgozz, csak nem merte egyenesen megmondani, bár nem értem miért. Én sem dolgoznék együtt még a férjemmel sem, főleg nem a saját vállalkozásomban. Az maradjon mindig külön, persze fordított esetben sem dolgoznék a párom vállalkozásában. Jól keres, ő haza viszi a pénzt, Te ellátod a háztartást. 2017-et írunk, mi ebben a fura? Fordítva persze nem lenne az. Magyaroknál néznek még mai is furán a férfira ha Ő megy GYESre pl. , (igaz külföldön sehol nincs ennyi , mint itt) de hála Istennek abból is egyre több van. Mondjuk azt nem értem, ha Te annyira el akartad végezni a sulit, arra miért nem adott pénzt, még akkor is, ha nem dolgozol nála. A suli mindig jól jön.
2017. nov. 22. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

5: Van ilyen sok is sajnos, mert elég jó meglátásaim vannak, lehet elég nyers stílusban adom elő kb az 'igazam volt' stílus, de ő mindig annyit mond, hogy ez felhánytorgatás és hogy megbántom ezzel. De közvetlen és őszinte a stílusom, ha elmondom, hogy szerintem ez így vagy úgy sokkal könnyebb lenne és logikusabb, nem erőltethetem rá, csak elmondom, mi az. Állítólag tudja utólag, de akkor miért nem fogadja meg általában...

6-7: Minket amúgy közelebb hozott a munka, engem is meglepett, de mindketten szeretjük, én gyerekkoromban szerettem volna ezt csinálni, amit ő, csak nem adatott meg a lehetőségem. A munkahelyén általában mindig jó a hangulat, olyankor a betegségemet is elfelejtjük egy kicsit, meg többet nevetünk. Én is erre jutottam, hogy nem akarja, de számomra az idő nem old meg egy lezáratlan dolgot...

2017. nov. 22. 19:50
 9/16 anonim ***** válasza:

"amelyik héten már többet mosogatok, mint ő, az furcsa, még ha nem dolgozom is"


Nem fura. Ha nem dolgozol, tied a háztartás.

2017. nov. 22. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
"Én elfogadom, hogy segítek, de amelyik héten már többet mosogatok, mint ő," Igen, a Te gondolkodásoddal is baj van, nem kicsit. Az a baj, és a furcsa, hogy ennek ellenére, hogy Te nem dogozol ő egyáltalán mosogat. Alap, hogy ezeket Te csinálod vagyis annak kellene lennie.
2017. nov. 22. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!