Mindig talált kifogást az összeköltözésre évek alatt, örökre ez menne nála, vagy mire lehet vélni egy nőnél?

Köszönöm a válaszokat. Nos a helyzet az, hogy a lakás, ahol most élünk, az sem saját, hanem az ő albérlete már 6 éve. Én vidéken nőttem fel, nekem alap a ház, de ő sem szereti, azt mondta. Elvileg ez a ház dolog úgy volt, hogy a szülei 8éve!! árulják a házukat, hogy abból a pénzből mindkét gyerekük tudjon venni egy-egy ingatlant. Csak őket nem érdekli ez a dolog, de az a pénz fedezte volna legalább a ház árának 70-80%-át, igénytől függően. Ez már évek óta így megy, hogy meglesz a pénz, kipótoljuk kis hitellel, stb, de nem adták el. Miután havi 150 ezer és afelett van egy havi albérlet, kezdtünk el sajátban gondolkodni, vagyis az övében, mert ugye az övé lenne, mert a törlesztő sem több. Egyébként engem nem zavar, bármikor kirakhat, hát tegyen ki, ha eljutunk egyszer oda, nyilván könnyebb egy új tubus majonézt felbontani a bolt polcáról és az üreset eldobni a szemétbe... Engem nem zavarna, ha az én szüleimtől kapnék tízmilliókat, és az én házamban élne ő, persze ez én vagyok. Tudom, és a jelen helyzetben lehet arra fogni, hogy nincs 200 feletti fix bevételem, én sem vennék fel 20-40 millió hitelt. De amikor évekig volt pénzem, akkor is kihátrált belőle. Ezért nem tudom a nők hogy gondolkodnak ebben. Neki is volt egy fél éves időszak amikor betegséggel küszködöt, szerencsére sikerült kigyógyítani, de minden nap vele voltam, és eszembe nem jutott volna otthagyni, ettől még nem éreztem a gyerekemnek, hanem a páromnak, akinek szüksége van a segítségemre. Persze ez megint csak az én gondolkodásom, és nem várok el cserébe semmit, mondtam neki többször. De ne úgy váljunk el, hogy még fél évet várunk a semmire, hanem akkor dobjon ki most, és keressen alapból gazdag férfit, akivel el tudja képzelni, vagy ne az legyen, ha megint munkába állok, hogy kihátrál, ezekre nem mondott semmit. Egyébként biztos hogy a szülei engem nem nézték soha jó szemmel, csonka családból származom, a szüleimtől szinte soha nem kaptam sem anyagi, sem lelki támogatást, apámmal nem is beszélek. Náluk meg az ő, a testvére, és a szülei nyugdíja is 500 ezer felett van... Azt mondta, őt nem a pénz érdekli, de ha nem érdekli, akkor miért ahhoz köti a kapcsolatunkat? Én utálom a pénzt, mert egy általa romlott és elkurvult világban élünk, ahol súlyosan torzult jellemek alakultak ki emiatt, és már csak oylan célok vannak a 'boldogság' felé, hogy 600 helyett 800 ezret keressen havonta az ember, stb...