Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Helyrehozható még a lelkemben...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Helyrehozható még a lelkemben ez a helyzet? (46F/42N)

Figyelt kérdés

Aug végén összejöttem egy régi kedves barátnőmmel, akivel 6 éve ismerjük egymást. Ő 5 éve külföldön lakik és tervezi, hogy hazaköltözik. Szeptember eleje óta először neten keresztül kezdődött a kapcsolatunk, majd egy hetes hazalátogatása alkalmával volt szerencsénk jobban megismerni egymást.

Amikor nálam volt, akkor megkértem a kezét és igent mondott. Persze mindketten tudjuk, hogy ez kb 3-4 év múlva történne meg a valóságban is. Addig bárki megismerheti a másikat.

Év vége felé én mentem ki hozzá két hétre.

Az első napok épp olyan szépek voltak mint amikor itt volt nálam egy hétre. De utána valami történt, amit ő se tudott illetve még nem magyarázott meg.

Kb a 4. vagy az 5. nap körül egyszerűen csak átnézett rajtam. Úgy éreztem, hogy már nem kellekk. Hiába öleltem meg, hiába bújtam egy puszinál többet nem kaptam. Képes volt úgy kimenni a helyiségből, hogy rám se nézett. Én nem tudok úgy elmenni az mellett, akit szeretek, hogy meg ne érintsem legalább.

1-2 nap elteltével nyakamba ugrott és mondta, hogy nagyon megijedt és segítsek neki. Kérdeztem, hogy miért? Mi a baj?

Megijedt, hogy most akkor mi már örökre össze leszünk zárva? Örökké együtt kell lennünk?

Neki sem és nekem sem volt eddig hosszú kapcsoaltunk és attól is félt, hogy akkor most hogy lehetnénk mi örökre egymáséi.

Valami azt súgta nekem akkor amikor nálam volt, hogy nagyon összeillünk és eddig tapasztalataim alapján el is tudtam képzelni ilyen rövid idő alatt. (Mondom, már régóta ismerem őt.)

Mielőtt hazarepültem volna, előtte 1-2 nappal kezdett "visszajönni" hozzám és az utolsó estét ismét romantikusan töltöttük el, ahogy anno nálam is történt.

Mikor eljöttem, azt írta, hogy otthagytam valamit. Egy űrt magam mögött. Nem találják a helyüket (kislányával együtt). Nagyon hiányzok neki, mint azelőtt.

Röviden a történet.

Ha valóban ugyanúgy hiányzok neki, mint azelőtt. Mondjuk, hogy valóban, hogy megijedt.

Na de az én lelkemben van egy törés. Mások nagyobb dolgokat is megoldottak már. Látszólag legalább is.

Vajon helyre tudom hozni, azaz el tudom felejteni és ugyanúgy érezni iránta, mint azelőtt?

Ha minden jól megy, akkor holnap beszélünk róla.

Csak jónak kell kisülnie a végére, mert ő egy csodálatos nő. Magam sem tartom rossz embernek. Működnie kell. Bízom benne.

Oly annyiszor felálltam már, akárhányszor is kerültem padlóra akármi miatt is. Lehet csak épp most viselem ezt rosszul?

Trollok kíméljenek. Építő kritikát szívesen fogadok. Ha valamit a gyorsaság/tömörség miatt rosszul írtam volna és rosszul értelmezné valaki, sorry érte.



2018. jan. 13. 23:10
 1/9 anonim ***** válasza:

Dehogy vagytok örökre összezárva! Nem kötelező.

Pont az a szép az egészben, hogy mindkettőtöknek tennie kell azért, hogy a másik önként, szívesen maradjon. Egyébként nem maradtok együtt sokáig.

2018. jan. 13. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Pont azért kérdeztem, hogy vajon a lelkem helyre jön vajon vagy marad ez a sérelem.

Mert azelőtt motiváltan tettem a kapcsolatunkért, de így nem érzem a motivációt aminek következménye lehet. Na ezt akarom elkerülni.

Ha nem vagyunk összezárva, akkor meg mitől ijedt meg? Még is úgy gondolta talán, hogy ...?

2018. jan. 14. 00:36
 3/9 anonim ***** válasza:
0%

Sok tanulást, kellemes játékot.

Szeressétek egymást.

2018. jan. 14. 07:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Lövésem sincs, mi a problémád. Ő is elbizonytalanodott, te is. Az élet nem tündérmese, ahol minden tökéletes. Ha ennyi is törést okozott nálatok, nem csodálom, hogy egyikőtöknek se volt még tartós kapcsolata.
2018. jan. 14. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Nézőpont probléma. Sok lettél neki. Hagyd kicsit magára.
2018. jan. 14. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Néha úgy fogalmazol, mintha verset komponálnál... Érdekes.

Szerintem picit túl sok voltál, megfojtottad kicsit a szereteteddel.

2018. jan. 14. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

#6! Ő pont egy nagyon szeretni tudó valaki. Én csak ugyanúgy voltam vele.

Most akkor szeretünk vagy felszíneskedünk?

2018. jan. 14. 19:09
 8/9 anonim ***** válasza:
6- os vagyok. Mindenki más mértékű szeretetet igényel, nem feltétlenül felszíneskedésről van szó. Sikerült már megbeszélni?
2018. jan. 21. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

#8!

Szerintem ő már rég túl van rajta. Nem is említi. Azt mondta egyszer, hogy nagyon reméli, hogy túl tudom magam tenni azon, hogy bunkó volt velem.

Hát mit is mondhatnék erre? Nagy szerelemmel mentem hozzá vendégségbe úgy majdnem 2,5 hétre. Néhány napig minden szép volt. Utána 8-10 napig csak arra vágytam, hogy leteljen az idő és hazarepüljek.

Ezen idő alatt a bennem lévő szerelem/vágy érzését szinte teljesen lenullázta. Azóta is próbálom a tüzet begyújtani, de nem igen kap szikrát.

Közben beszélgettem vele a hűségről is. Nem csak arra kell gondolni itt, hogy mással megcsalná az egyik a másikat, hanem ha valami olyan életesemény ütne be, amit nem vártunk (baleset, betegség, öregséggel járó...), akkor ki hogy van a másikkal. Egy pár napos kapcsolatnál nem kellene szerintem akkora felelősséget vállani a másik iránt, de ha már egy hosszabb idő eltelik, de én már akár most is úgy állok hozzá, hogy a végéig kitartanék.

Na erre ő azt mondta, hogy ha velem valami történne, akkor az elején lehet, hogy velem maradna, de inkább csak a szépre akar majd emlékezni és ott hagyna.

Na ez is kiverte a biztosítékot nálam. Főleg, hogy elismételtem neki, hogy én mellette lennék végig.

Hát így még is csak úgy érzem, hogy "mindenki egyedül fog meghalni". Nem tudom elképzelni, hogy van olyan pár aki a másikkal van az idők végezetéig szívvel-lélekkel. Nagyon ritkák lehetnek.

Most majdnem apátia van. Nézelődés a társkeresőn, stb.

Lehet, hogy én akarok túl sokat?


Amikor beszélgettem másokkal, akkor meséltek olyan esetet, hogy az apukája mikor kórházban volt, akkor mellett voltak mindannyian és összefogtak. Eszükbe se jutott, hogy ...

Úgy látszik, hogy az ilyesmi kihalóban van manapság?

2018. jan. 22. 10:14

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!