Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom közölte velem, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom közölte velem, hogy kevés vagyok neki, költözzek külön tőle?

Figyelt kérdés
Pár hónappal ezelőttig nagyon jó volt a kapcsolatom a barátommal, eljegyzést terveztünk, 3 éve együtt lakunk. Azonban mostanra eléggé elfajultak a dolgok, ma már második alkalommal mondta, hogy kevés vagyok neki, és hosszú távon ez neki nem megy, mert én idegesítő vagyok. Olyan bűneim vannak, hogy szeretek például egy-két napra előre tervezni, szeretem tudni, mi lesz a program a héten, és őt ez idegesíti, vagy például ha úgy látom, bántja valami, megkérdezem tőle, mi a baj. Kezdem azt érezni, hogy egy pokoli nőszemély lehetek, ha ennyire idegesítem, közben meg azt érzem, mindent megteszek. Szerintetek költözzünk szét? Valahogy éreztetni akarom, hogy nem esik jól, amit csinál, és nála a hagyományos beszéljük meg nem vezet semmire, mert ő “ nem szereti a semmit megbeszélni “. Egy munkahelyen is vagyunk, sokszor elmesélem neki, mi volt, de attól is ideges, mert ez neki üres duma. 23/L
2018. jan. 23. 00:25
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem már nem szeret. Neked van önértékelésed, ha ilyen beszólásokat megengedsz?
2018. jan. 23. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
40%

és te ide kiirsz egy ilyen kérdést...

100% ra tudod hogy mit jelent ez a kapcsolat semmit huzod itt a jó nép agyát

2018. jan. 23. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Költözz.
2018. jan. 23. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim válasza:
83%

"pokoli nőszemély lehetek"


Nem, nem vagy az, nagyon is éretten gondolkozol. A párod viszont nem. Sőt, a >3 év együttlétnek köszönhetően elfelejtette, hogy miért is voltál neki fontos.


Talán igen, ha ideiglenesen a szüleidhez költöznél, akkor megindulhat a beszélgetés. De ha most a szőnyeg alá söpröd, lehet hogy később rosszabb lesz (pld: megcsalás).


Ugyanakkor a legrosszabbra is készülj fel. Fiatal vagy, fiatalon találkoztál vele, nehéz olyankor tartósan, jól választani párt. A párkapcsolat 2 irányú kell hogy legyen. Ha tartósan ezt nem tudod visszaállítani, akkor csak egy vége lehet és minél később történik meg, annál nehezebben fogsz utána felépülni belőle.

2018. jan. 23. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
Egyszerűen elmúlt a rózsaszín köd, és ami régen fel sem tűnt neki, az most idegesíti. Nem te tehetsz róla. Ha ilyeneket mond, megbeszélni sem hajlandó, akkor szerintem gondolkozz, hova tudnál költözni, mert ennek így nincs értelme.
2018. jan. 23. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:

Volt egy ilyen barátnőm, mint a párod. Próbáltam mindent megtenni, hogy együtt maradjunk, 3 év után jöttek az ilyen jellegű beszólások (kicsit intelligensebb formában, de ilyen tartalommal), én 2 évig meg tepertem, hogy együtt maradjunk.


Utólag nézve az első ilyennél ott kellett volna hagynom, 2 elvesztegetett év volt az életemből, és sokkal rosszabb állapotban kerültem ki, mintha mindjárt lépek.

2018. jan. 23. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj de te is tudod hogy mar nem szeret. Vagy nem igy ahogy kene. Engem mindig akkor kezdett idegesiteni pasi amikor mar kezdten kiabrandulni. De en altalaban szakitottam is.... sokan ezekszerint ebben lubickolnak még de hogy miert...
2018. jan. 23. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
A külön költözés, Nálad a szakítás? Akkor igen!
2018. jan. 23. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

Az én barátom akkor kezdett így viselkedni, mikor volt valakije. Az is idegesítette, ha levegőt veszek, belekötött mindenbe ok nélkül.

Szerintem is költözz el. Ne alázd meg magad azzal, hogy süketet játszol. Ennek vége.

2018. jan. 23. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
100%
Csak a szokásos melodráma. A pasi rongyként kezeli a nőt, mert már nem szereti, a nő meg magát okolja a történtek miatt, vele marad, de közben Józsiról álmodozik, aki annyira szereti a barátnőjét, hogy a csillagokat is lehozná érte. Ugye tudod, hogy mit kell tenned? 😕
2018. jan. 23. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!