Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Elhagyott a barátom. Szeretett...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhagyott a barátom. Szeretett, de féltékeny voltam a legjobb barátjára (lány), sokat veszekedtem vele, pedig tudom, hogy nem kellett volna! Elrontottam. Vajon helyrehozható? Mit gondoltok?

Figyelt kérdés

Együtt voltam a barátommal majd fél évet, most lesz 2 hete hogy szakítottunk. Ő szakított velem, de ennek külön története van,amit el is mesélnék. Én 20 éves vagyok, a volt barátom 21, a lány akiről még szó lesz,22.

Szóval, van az exemnek egy legjobb barátja, aki történetesen lány. 5 éve a legjobb barátok, volt köztük kapcsolat is, ami 7 hónapig tartott,de nem is nevezném kapcsolatnak. A csaj sose szerette,sőt,szerintem szégyellte,sose mutatkoztak társaságban úgy mintha járnának, sőt,le sem feküdtek, szinte még igazi csók sem volt köztük. A csaj dobta ki, mondván, hogy nem szereti, nem megy. Gondolom azért volt vele addig,mert nem akarta megbántani, vagy fogalmam sincs, ennyire nem ismerem a részleteket. Lényeg, hogy szakítottak, 1 évre rá pedig összejött velem a srác. A csajjal persze barátok maradtak, úgy,ahogy a „kapcsolatuk” előtt is.

Sok időt töltöttünk együtt nagyon, szinte mindig együtt voltunk, ezáltal a barátom hanyagolta a lányt, amit persze ő nem nézett jó szemmel. Családi gondjai voltak a lánynak,a barátom persze mellette állt,de nem úgy, mint régen. Ami szerintem érthető, végülis én voltam a barátnője. Sosem tiltottam őket egymástól, ezt fontos hozzátennem. Eltűrtem még azt is, hogy ott aludjon a barátom nála, hiszen tudtam,h nem akar semmit a lánytól, és az sem tőle.

Aztán kezdett megromlani a barátságuk. csaj azt állította,h a barátom nem volt mellette amikor szüksége lett vna rá, holott ez nem volt igaz. Szinte zsarolta a barátomat, azokkal a kijelentésekkel,hogy nem volt mellette,csalódott benne, nem lehet megmenteni a barátságot,stbstb. Szegény barátom nem akarta őt elveszíteni, de nem tudott mit tenni. Én voltam az,aki beszélt a lánnyal msnen, és kértem,h adjon egy esélyt a barátomnak,találkozzanak,beszéljék meg. Azt mondta a láyneh,rendben. A barátom aznap,mikor én beszéltem a csajjal,elment hozzá ,mert el kellett hoznia tőle valamit.Mikor hazaért megkérdezett valamit: A lány lehívott egy hétvégére a nyaralójukba, mit gondolsz erről drágám? És itt rontottam el mindent. Nem szóltam hozzá, bedurciztam, idegenekként aludtunk el. Nem hittem el, hogy a lány így gondolta ,h ad egy esélyt ennek a barátságnak..én egy talira aartam rábszélni, és ő egyből lehívta őt egy hétvégére, am nem csak ketten voltak,családdal meg minden egyébbel együtt. Másnap összevesztünk, aztán megbeszéltük h szeretjük egymást. De azt is, hogy elmegy a hétvégre. Pénteken még együtt voltunk ott maradt a kedvemért, viszont szombaton reggel mégis elment, mert elmondása szerint szüksége volt a hétvégre,h átgondolja min tudna javítani, hogy lehetne megoldani a gondjainkat. Mondta, hogy olyan hétvége lesz mint a többi,mikor nem együtt vunk, és sose veszítem el. Mikor hazajött szakított. Hát így gondolta át. Pedig szeretett, szerelmes volt, éreztem, mki megmondta h jobban szeret engem mkinél. Mégis elhagyott szerintem,a lány miatt. Nem érte, csak miatta. Nem akarnak egymástól semmit, ez 100%. Elhagyott,mert sok volt a veszekedés, nem bírta elviselni. Most is beszélünk, ugyanúgy mint eddig. Ez a nyár talán jó lesz arra, hogy elfelejtsen minden rosszat,és szeptembertől,(mivel csoporttársak vagyunk a főiskolán) újra együtt legyünk! Mit gondoltok???


2010. jún. 6. 11:53
 1/9 anonim ***** válasza:

Hát így a leírtak alapján,a csaj miatt vagy inkább kedvéért dobott téged a barátod.

Ez elég önző és szemét dolog.. fontosak a barátok,de nekem ha döntenem kéne,akkor a páromat választanám :)

2010. jún. 6. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

köszönöm a választ :)

én azért valahol megértem, sem engem,sem a lányt nem akarta elveszíteni..és mivel a csaj nagyon jól csinálta amit csinált (nem mutatta ki, hogy féltékeny,pedig az volt,ez biztos) ezért persze, hogy én voltam a hisztis p*csa mki szemében..és miért választana a barátom engem, ha folyton csak veszekszem vele? :( és mit gondolsz, szerinted lehet ebből még valami? bár tudom,h a lány mindig ott lesz..és nem tudom h tudnám azt elviselni,ha most nem ment..

2010. jún. 6. 12:42
 3/9 anonim ***** válasza:

Szerintem a srác kicsit a "barátság" alatt tudat alatt alárendeltje lett a lánynak. ALány pedig ezt tujda és kihasználja, nem feltétlenül érdekből, lehet hogy csak szórakozásból.


Vagypedig a srác kétfelé szeret. Szeret téged szerelemmel, de őt is és nem tudna a csajtól elszakadni. Bár ez nem zárja ki a felső opciót.


Amit tenni tudsz szerintem az annyi hogy beismered a hibát a veszekedéssel, és megkérdezed, meg tud-e bocsátani, és visszajönne-e mert szeretnél még egy esélyt.

2010. jún. 6. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

köszönöm a választ Neked is :)

teljesen egyet tudok érteni veled, én is így gondolom. csak annyira rossz ez így, ide-oda rángatja szerencsétlen fiút..és ezt észre sem veszi az a kis buta, ráadásul senki nem tudja megértetni vele,h valahol ki van használva..

én bocsánatot kértem még aznap,mikor szakított,megmondtam,h sztem meg lehetne ezt oldani, bár lehet,hogy akkor még korai volt.. kivárom ezt a nyarat,és szeptemberben talán,ha még mindig úgy gondolom,akk visszatérek rá..hátha :) addigra talán elfelejti a rosszakat,és remélhetőleg hiányozni is fogok neki :)

2010. jún. 7. 07:20
 5/9 anonim ***** válasza:

bocs ha megbántalak,de ez teljesen egyértelmű szitu. a pasi a csajt szereti,nem téged. ne sajnáld "szegényt" senki sem rángatja. valószínű erre jött rá akkor.

nem rontottál el semmit. volt okod a féltékenységre,egy nő megérzi ha van valaki más.


én 3évig voltam egy fiúval anno. neki is volt egy nagyon jó barátnője,jártak is egy ideig de aztán inkább barátok maradtak. 10 évig ment ez a jajdejóbarátokvagyunkmi duma. aztán egy nap felhívott az exem,h megnősült. vajon kit vett el? :)


hagyd a fenébe a srácot.


neki az a másik lány fontosabb volt mint te. ennyi. tudom h most ez nagyon szar,hidd el én is sokmindenen átmentem már mire megértettem h ha valami nem működik akkor az nem az igazi. pont.


keresd meg azt akinek te vagy a legfontosabb,ezt a pasit meg lődd ki. ne hívd.ha hív ne beszélj vele. nézd levegőnek.

és ha jön ezzel a szar dumával h én szeretlek csak nem bírtam a feszkót,mond meg neki,h apukám nézd hülyének ezentúl a nénikedet engem meg jó messzire kerüklj el ha nem akarsz egyet a képedbe


kitartás!!! :)

2010. jún. 13. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

ja,és ha legközelebb azzal jön egy pasi,h barátilag a volt nőjénél aludna,máris tedd ki a szűrét mert ilyen nincs!!!!


ha valaki szereti a párját,akkor nemhogy nem tölti más csajjal az éjszakát,de még csak fel sem merül benne!

előző voltam

2010. jún. 13. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

neked is nagyon szépen köszönöm! :)

az a baj igazából, hogy sajnos ti nem ismeritek a fiút, nem ez a tipikus pasi, érzékeny,kis aranyos,nem bulizós,nem csajozós,és nem tudjátok milyen volt a kapcsolata a lánnyal..én tudom,mert láttam,és sokat beszéltünk a kapcsolatunk előtt is erről,amikor még csak haverok vtunk.

nem naivságból írom ezt,tudom h szeret/szeretett..csak tényleg nagyon befolyásolható, mindenki ezt mondja, az anyukája,a csoptársak..sajnos a lánynak kisujjból megy,h rángassa..de nem lesz ez a barátság hosszú életű már,mihelyst a lány talál magának pasit(ha talál) az exem le lesz szarva..csak addig jó neki,amig nincs senki más..csak ez szegény butámnak nem esik le..:S pedig mki számára világos..

de nem fogadnám már vissza :) nekem nem kell egy ilyen papucs többé,túl vagyok rajta :) csak sajnálom,h azt hiszi ez a lány a legjobb barátja,holott..:S de ők tudják,egyszer rájön majd mindenre,de akk késő lesz mindenféle szempontból :S:)

köszönöm még egyszer, aranyosak vagytok. :)

2010. jún. 13. 21:03
 8/9 anonim ***** válasza:

figyelj, nem ok nélkül kaptad fel a vizet!

hát ha a barátom ilyet csinálna, nem hogy kiakadnék, de azonnal kidobnám, h észhez térjen, velem ilyet nem csinálhat! azt a hétvégét velem kéne töltenie! vagy!!! engem is hívjon akkor már.


a csaj okosan csinálja... a pasid meg naiv és tényleg befolyásolható. sőt! a barátodnak biztos h nem közömbös a lány!!! írtad is, h a lány volt az, aki nem szerette őt. valószínűleg azért voltak együtt olyan hosszú ideig, mert a barátod szerelme nagyon erős kapcsok volt.

az a járás csók és szex nélkül pedig nem is erőltetett, tehát a lány elhitette magával, h "hát ugyanmár, jó ez így, h nincs semmi. olyan ez mint a barátság"

de a lány megunta ezt, szabad akart lenni.. barátod meg kénytelen volt elfogadni.. 1évig vergődött. aztán jöttél neki te! a csaj meg tuti furkált téged a hátad mögött. mert egykor a barátod még őt szerette, és fájt, h már esetleg nem..

kitudja miket mondott neki a csaj, amikor te nem voltál ott..

a csajban fellobant a versengési láz, ki a fontosabb, ki a jobb verseny.



én azt mondom, h ezen nincs mit helyrehozni.

te szerelmes vagy, vagy voltál.. és nem láttál tisztán.

én barátomnak annyit hisztizek, mégis mellettem van, nem azért mert papucs, hanem mert ennyire szeret!


ha pedig a barátod papucs, akkor ha szeretett, akk elnézi neked a féltékenységi rohamot(ami jogos is volt!)


érdekes, h csak a lánybarátjával papucskodott, nem?!


18L

2010. jún. 13. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

igen,valahol igazad van.. :S

tényleg furcsa,h csak vele volt ilyen papucs..de ez az 5 év,ami alatt ennyire barátok lettek, nagyon megtette a hatását..:S

valószínűleg igaz az is,hha jobban szeret akk nincs ez, és nem a lányra "hallgat",hanem rám..

viszont tényleg én voltam az,aki hisztizett, a csaj meg tette az ártatlant,holott ő is nagyon féltékeny volt..:S

azt hiszem én is a barátomat választottam volna ellenkező esetben,ha a pasim folyton leáll hisztériázni,h mennyire féltékeny a legjobb barátomra(legyen az akár fiú) biztos,h én is kiakadok,és ha annyit balhézik mint én,akk ki is rakom..:/ szal vhol érthető ez a dolog..

számára egy barátság fontosabb volt, mint a szerelem..erre mondják,h szerelem sok lesz még az életben,de barátság nem igazán..neki a lány az egyetlen barátja,nem védeni akarom,de ez így van..

mindegy, vége van..:) nem akarom őt újra, remélem talál majd vkit,aki tolerálni tudja a nagy barátságukat..sztem ilyen lány nem lesz,de akk majd rájön,h jobban kellett vna engem értékelnie..:)

2010. jún. 13. 23:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!