Lehet úgy harmonikus kapcsolatot kialakítani, családot alapítani, hogy nem vagyok szerelmes?

Az egész történetnek ez a legnagyobb problémája:

"A mai napig álmodok vele, pedig ő már éli az életét. Vele képzeltem el az életemet, úgy gondoltuk, hogy egyszer egy család leszünk."

Nem zártad még le a múltadat. Úgy soha nem leszel boldog, ha a múltban élsz.

El kell döntened, hogy mit akarsz valójában.

A szerelem egy idő után elmúlik és átveszi helyét a sokkal mélyebb szeretet.

Azonban te még az exeden gondolkodsz, vele álmodsz, ez a probléma.

Minek? Hogy ha újra jön a szerelem, akkor otthagyj csapot-papot? Mert azt fogod tenni.

Nem kötelező minden nőnek gyereket szülni.

Én lehúztam így egy négy éves kapcsolatot, aminek a végén beleőrültem az érzelmi sivárságba. Ha nincs szerelem, akkor a mély szeretet nem fogja átvenni semminek a helyét, csak még jobban azon gondolkozol, hogy mi értelme van annak, hogy együtt élek Bélával, aki gyakorlatilag akárki más is lehetne, mert csak lakótársak vagyunk.

Én bevallom őszintén, halálosan rettegtem szakítani, azt gondoltam, hogy ezek után csak a magány, 82 macska, és az örök szomorúság vár, mert ha sose sikerült az első nagy szerelem után újra hasonlót érezni (eltelt 5 év) akkor már sose.

Végül meghoztam ezt a döntést, több éves együtt élés után, gyakorlatilag az egész életem felborult, rettentő nehéz volt, sokat bőgtem este, hogy talán rossz döntés volt, majd pár hónappal később, amikor végre úgy döntöttem, hogy kicsit koncentrálok a karrieremre, személyes fejlődésemre, belebotlottam az akkor még leendő férjembe, és újra ugyanazt a lángoló szerelmet éreztem, mint régen, és amiről azt hittem többet nem fordul elő.

Szóval ha a saját példámból kéne tanácsot adnom, akkor ne félj kockáztatni, mert még mindig jobban meg fogod bánni, hogy nem mertél fiatalon kockáztatni, mint azt, hogy végül beérted egy középszerű kapcsolattal.