Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok! Titeket mennyire zavarna ha sem Valentin napra, sem pedig nőnapra nem kapnátok semmit a párotoktól?

Figyelt kérdés
Friss kapcsolatról van szó, 3 hónapja vagyunk együtt. Jól megvagyunk eddig, tényleg semmi rosszat nem tudok rá mondani, viszont kicsit furcsának tartom, hogy egyik napon sem mondott még csak 2 szép szót sem. Egyetértek azzal a véleménnyel is, hogy ha szeretünk valakit, akkor ne csak ilyen napokon adjuk tudtára, hogy fontos nekünk, sőt nem tartom olyan kimondottan fontosnak a Valentin napot sem. Nem vagyok az a típus, aki elvárja, hogy ékszerrel vagy bármi más drága dologgal lepjék meg, nem is erről van szó, viszont örültem volna, egy szál virágnak vagy egy tábla csokinak. Én vettem neki ajándékot Valentin napra, mivel szinte biztos voltam benne, hogy ő is készül majd valamivel, mikor átadtam neki elég ciki volt, látszott rajta, hogy kicsit kellemetlenül érezte magát, ami rám is igaz volt. Gondoltam, hogy majd legalább nőnapra felköszönt, de tévedtem. Meg akartam neki ezt valahogy említeni, de nem tudtam hogy tálaljam a dolgot, féltem, hogy vita lesz a vége...azt pedig nagyon nem szerettem volna. Nem vagyok vérig sértődve, nem olyan fontos ez, mégis kicsit rosszul esett. Más párja is hasonlóan viselkedik?

2018. márc. 8. 20:12
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
47%

Ez nem névnap, szülinap, karácsony, azok igazán fontosak. Ezek a napok csak marketing. Nem kell nonapnak vagy Valentin napnak lennie hogy kedveskedjunk a másiknak.

25/F

2018. márc. 8. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
96%

3,5 éve vagyunk együtt, a Valentin-napot sose ünnepeltük (de semmi bajunk nincs azzal, ha más igen). Még felköszöntés szintjén sem.

Nőnapon felköszönt és kapok egy csókot :) Ha nem tudtunk találkozni, akkor csak telefonon keresztül az előbbi.

2018. márc. 8. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
100%
Valentin napon egyáltalán nem köszöntjüj egymást. Ez közös megegyezés. Számunkra az nen ünnep, idegen. Viszont nőnapon mindig kapok egy csokor virágot. Nekem jól esik. Ha egyáltalán nem kapnék semmit, rosszul esne. Jól esik a figyelmesség a párom részéről. Szerintem a nőnap már a kultúránk része, picit igénylik is a nők ezen a napon a figyelmességet a férfiaktól. Tudom, hogy nem egyenlő a karácsonnyal, de egy szál virág egy puszival igencsak léleksimogató. Én azért ezt megemlíteném a párodnak a helyedben. Nem veszekedés szintjén, de jelezném felé, hogy ez nem esett jól. Az ünnepek megünneplése is közös megegyezés kérdése, és ha valóban a párod, azért érdemes lenne ezt megbeszélnetek.
2018. márc. 8. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%

Valentin napon egy barátjával sörözött, ma meg hazafelé menet megemlítette a kocsiban, hogy amúgy venni kellene valami virágot az anyjának, és ha már így eszébe jutott, nekem is elfelejtett venni valamit. Végül nem is vett egyikünknek sem semmit. Én szeretek virágot, csokit, kitüntetett figyelmet kapni alapból, de ezeket sosem kötöm semmilyen naphoz (amúgy sem kapok, mint a fenti ábra mutatja :D ). Ha egy három hónap múlva csak úgy random hazaállítana egy csokor virággal, akkor is ugyanúgy örülnék neki, mint ma örültem volna neki- sőt, talán még jobban is, mert akkor az út szélén ücsörgő néniktől függetlenül jutottam volna eszébe.


Viszont mindezek ellenére eszembe sem jutna azon kattogni, hogy vajon nem szeret. A mindennapokban millió más dologgal bizonyítja, hogy fontos vagyok számára, és csak azért, mert ő nem ilyen ajándékozós típus, szerintem semmi okom elhanyagoltnak vagy bármilyen szempontból mellőzöttnek érezni magam. Sokkal jobban zavarna, ha nőnapon meg valentin napkor meg egyéb speckó napokon kapnám a virágot meg bonbont, de ha egyszer kérnék tőle bármiféle szívességet az évben, nagyban tojna a fejemre... Az rosszabb lenne, valljuk be.


Igazából megértem, hogy rosszul esik, amikor azt látod, hogy másnak mi mindent ad a párja, x-y napokkor, de ha te ezt el tudod fogadni, hogy a te pasid nem ilyen, ő másképp mutatja ki a törődését, neki ez annyira nem fontos, akkor szerintem ezen könnyen túl lehet lendülni, nekem legalábbis elég könnyedén sikerült.


Viszont mindenképp érdemes szóban is tisztáznotok kettőtök viszonyulását adott ünnepnapokhoz. Hátha csak eszébe sem jutott, hogy ez neked fontos lehet, és jövőre talán megerőltetné magát egy kicsit :)

2018. márc. 8. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Én nem tenném szóvá a dolgot, ha amúgy más fontos alkalmakkor figyelmes lenne, emlékezne, stb. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kicsit sem zavarna, de túl tudnám élni. Igazából az zavarna a dologban, hogy nem vesz tudomást ezekről az "ünnepekről", szimpatikusabb lenne, ha tudatosan utasítaná el, és azért jelképesen kapnék egy puszit vagy valamit. Nem kell virág meg csoki, csak legalább említse meg a dolgot.
2018. márc. 8. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Itt az a fontos, hogy neked ill. neki mi a fontos. Ha neked augusztus 10-e a fontos valamiért, akkor azt aki szeret, észben tartja. Ha neked fontos ez, ő leszarja, akkor ez van. Megszokod és évek múlva robbansz, vagy most.
2018. márc. 8. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
64%

Én párom régi vágású, neki fontosak az ilyen alkalmak. Virágot és valami apróságot szokott venni. Névnapot, születésnapot máshogy ünneplünk.

Engem meglepne, ha nem gondolna rám.

2018. márc. 8. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
45%
Csak annyit szeretnék neked mondani, hogy ne félj vitázni egy kapcsolatban. El kell mondani a másiknak, ha valami rosszul esik és meg kell beszélni. Ha mindig kihátrálsz a béke kedvéért, előbb vagy utóbb be fogsz sokallni.
2018. márc. 9. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

Nem kaptam, se Valentin-napon, se tegnap nőnapra (igaz tegnap nem találkoztunk). :))

Valentin-napot nem is tudja, hogy mikor van.


A férfiak nem gondolatolvasók. Mondd neki Valentin, vagy bármi előtt, hogy te szeretnéd tartani és készülsz valamivel.

2018. márc. 9. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Leszarom.


Exem minden ilyen hülyeségen rózsát adott, bonbont, maúgy meg néha akkora tahó volt, hogy az nem igaz - elég hamar ex lett) :D

2018. márc. 10. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!