Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért ördögtől való az, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ördögtől való az, ha azt szeretném, hogy a házimunka nagyobb részét a barátnőm végezze?

Figyelt kérdés

Értelmes emberek vagyunk, nemrég költöztünk össze, de már most nem úgy működnek a dolgok, ahogy számítottam rá. A barátnőm szigorúan, szinte pontosan kiméricskélve felosztja a házimunkát kettőnk között, és kikötötte, hogy nem hajlandó egyedül háztartást vezetni, pedig az összeköltözés előtt házias nő benyomását keltette. Én azt hittem, nem kell komolyan venni, de amikor nekem kellett volna főzni szerinte, nem tettem, akkor nem volt hajlandó kaját csinálni. Én éheztem, ő pedig végül rendelt magának.

Nagyon stresszes és komoly munkám van, mérnök vagyok, multinál dolgozom, nagy a hajtás, ő pedig gyerekpszichológus. Meg van sértődve, ha kicsit is célzok rá, hogy sokkal komolyabb szakmaiságot, kötélidegzetet és versenyszellemet igénylő munkám van, szerinte ezzel lenézem az ő szakmáját, pedig nem igaz, csakis arra célzok, hogy úgy lenne igazságos, ha a "női" feladatokat ellátná, legalábbis nagyobb részben mint én.

Mit tegyek ebben a helyzetben?


2018. márc. 28. 15:27
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/114 anonim ***** válasza:
85%

Teljesen egyetértek a barátnőddel.

"úgy lenne igazságos, ha a "női" feladatokat ellátná, legalábbis nagyobb részben mint én. "=> Na nálam itt ásnád el magad, de végleg...

2018. márc. 28. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/114 anonim ***** válasza:
88%

Te komolyan gondolod azt, hogy a multinál való törtetésed komolyabb szakmailag, és idegileg lemerítőbb, mint gyerekpszichológusnak lenni? Egy hét után picsogva szaladnál haza...

Meg mi az, hogy női feladat?

Tipikus felsőbbrendűsködő, enyhén soviniszta idióta vagy, tessék szépen felnőni, összeszedni magad, és csinálni szépen a házimunka rád eső részét, ha normális kapcsolatban szeretnél élni.

Ja, és tiszteld a másik szakmáját is, mert akármit mondasz, nem teszed meg ezt.

2018. márc. 28. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/114 anonim ***** válasza:
71%

Kamu phasz vagy. No vagyok, mernok, es egy ilyen szoveg utan baxnalak ki.


Vegyel fel hazvezetonot, te bekepzelt phasz. Majd lelep toled es keres normalis ferfit.



Bar nehezen hiszem, hogy valoban vannak ilyen sotet emberek.

2018. márc. 28. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/114 anonim ***** válasza:
86%

hát én ismeretlenül is ölelem a barátnődet, és nagy-nagy mosolygós gratula neki.


nőtársak, ilyen egy IGAZI NŐ!


vegyetek róla példát!


öregem, nőj fel a barátnődhöz, bár én a helyébe a fontoskodó arcoddal és naggyon komoly melóddal együtt dobnálak a francba.


a barátnőd ennél csak jobbat érdemel.

2018. márc. 28. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/114 anonim ***** válasza:
12%
Én teljes mertekben igazad adok neked.
2018. márc. 28. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/114 anonim ***** válasza:
87%

KÖZÖS együttélés, KÖZÖS teherviselés, KÖZÖS háztartás, KÖZÖS pénz, KÖZÖS bevásárlás...stb..


Ezen mit nem tudsz felfogni? Ja, te egy házirabszolgát akartál volna magadnak, aki főz most takarít rád?

Akkor tartsd el a barátnődet, ő nem fog bemenni dolgozni és akkor lesz ideje mindenre.


Az együttélés szabályai az, hogy MINDENT közösen végzünk.

2018. márc. 28. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/114 anonim ***** válasza:
87%
Mégis miért kellene a barátnődnek helyetted takarítania, főznie, stb.? Mert mérnök vagy? Már ne is haragudj, de ne legyél annyira oda a mérnöki szakmától, kicsit lenéző vagy, való igaz. Én is mérnök vagyok, mégis tudok főzni, mosni és takarítani magamra. Igaza van a barátnődnek. Egyenlő felek vagytok, te is beletehetsz annyit a házimunkába, amennyit ő. Ne haragudj, de kicsit nevetséges vagy. Mi az, hogy te éheztél, ő meg rendelt valamit? Ennyire nem tudod ellátni magad? :D
2018. márc. 28. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/114 anonim ***** válasza:
74%
Hagyjátok már, lázító kamu kérdés.
2018. márc. 28. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/114 anonim ***** válasza:
76%
Majd ha valakit eltartasz, akkor elvárhatod, hogy a házicseléded legyen...
2018. márc. 28. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/114 anonim ***** válasza:
89%

A gyermekpszichológus munkája lelkileg kikészítő dolog, a tiéd inkább idegileg. Gondolom, ugyanannyit dolgoztok. A házimunka közös, nincs női és férfi munka, amennyiben nem vágsz fát, nyírsz füvet, kapálsz és tartasz rendben egy nagy portát egyedül. Akkor érthető ha megoszlanak a munkák és egy kicsit nemi szerepek szerint.


Ma egy átlag párnál nincs női és férfi munka, hanem megosztjátok úgy, ahogy gondoljátok. És nem tiszteled a párod munkáját. Mit tegyél? Fogd a kezedbe a porrongyot és nőj fel.

2018. márc. 28. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!