Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A feleségem velem szeretne...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A feleségem velem szeretne maradni, vagy el fog hagyni?

Figyelt kérdés
5 éve vagyunk házasok, én érzelmileg manipuláltam, gyakran féltékenykedtem ok nélkül, sajnos volt, hogy fizikailag is bántalmaztam. Ennek fő oka enyhe depresszióm, beteges féltékenységem, az elhagyatástól való rettegésem. Fél évvel ezelőtt nagyon összevesztünk, azt mondta költözzek el és váljunk el. Én kikönyörögtem, hogy maradhassak, és minden megteszek, hogy úgy bánjak családomal, ahogy megérdemlik. 2 hónap múlva felhőtlenül boldogok voltunk, egy hónapig tartott a szinte teljesen új szerelmünk. Utána sajnos megint összevesztünk, erre két napra elköltözött a barátnőjéhez, egy fiúbarátjával találkozott, aztán visszajött, de megváltozott az érzése velem szemben. A földön kelett aludnom, nem beszélt hozzám. Ennek egy hónapja, de azóta sem volt semmilyen fizikai kapcsolatunk, teljes elhidegülésben és magunkba fordulva ültünk egymás melett. Csókot se ad. Amikor megkérdezem, mi ezzel a terve kiabál, azt mondja időre van szüksége, hogy megnyíljon felém újra fizikailag és lelkileg is. Viszon mostanában feltűnően sokat beszélget a barátnőivel, mindenhol gyantáztat, új ruhákat vesz és mindig szexi és csinos. De úgy érzem nem nekem akar tetszeni. Nem gondolom, hogy lenne valakije, de lehet, hoyg szerelmes valaki másba.Vajon miért van velem? Érdemes tovább küzdenem? Van három gyerekünk is. Anyagilag megérné ideglenesen velem maradnia, mert én tartom el a családot, Ő most fog egyetemre járni, tanfolyamokra, mintha függetlenedni akarna? Meg várjam a végét? Elváljak?

2018. ápr. 12. 14:56
 1/10 anonim ***** válasza:
89%
Az ilyen féltékenykedős manusok totál tönkre tudnak vágni mindent a hülyeségükkel,meg a paráikkal.Biztos vagyok benne hogy csak azért vagy most ott,mert eltartod a családot.És bizony függetlenedni akar amit te fogsz finanszírozni,jól érzed.
2018. ápr. 12. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
88%
Haaaat......ezt baratom rendesen elszurtad az elejetol fogva. Amikor ennyire kette valik ket ember, azt mar nehez ujra osszeforrasztani, es ha igy maradtok az egesz csak a jatszamazas definicioja alatt fog mukodni. Speciel, kicsinaljatok egymast.
2018. ápr. 12. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
65%

Vége a napközinek, indul a kamugyár.

Válj.

2018. ápr. 12. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Ez már sose lesz olyan mint rég! Ennek sajnos vége..ebből te már jól nem tudsz kijönni.....


Én nem tudom, hogy te mit csinálj...azt viszont igen, hogy én mit tennék...azonnal válnék! Higgadtan! Semmi dráma....aztán új életet kezdenék, mert bizony ez a kapcsolat menthetetlen, nem érdemes rajta agyalni, emészteni magad, könyörögni, "harcolni" csak magadat emészted fel.....vond le a tanulságot és az új pároddal másképp viselkedj..ennyit lehet tenni!

2018. ápr. 12. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
54%

Te olyan vagy, amilyen, ő meg szimplán ostoba, amiért még veled van.


Én a második érzelmi manipulációdra páros lábbal rúgtalak volna ki.

2018. ápr. 12. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Ez bukta.
2018. ápr. 12. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Szomorú, köszi. De akkor is ha azóta megint hordja a gyurujet es adot tegy puszit is a szamra?
2018. ápr. 13. 14:40
 8/10 anonim ***** válasza:
0%
Nem látunk a jövőbe, amit írtál az alapján nem tudhatjuk biztosan mi lesz. Mivel annyi rosszat tettél, hogy az több házasságot is tönkretenne, menj el pszichiáterhez és kezeltesd magad. Azt hiszem ezzel hitelesen tudnád felé mutatni hogy meg akarsz változni. Ha ezek után mégis elhagy akkor is javadra válik a dolog és segíteni fog a következő kapcsolatodban. Ha meg sikerül levetkőznöd a hülyeségeket és a feleséged is veled marad akkor élhettek boldogan.
2018. ápr. 17. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Menjetek egy párterápiára! Egy próbát megér, mi nem tudunk segíteni!
2018. ápr. 17. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
65%
Felesegkent hasonlo a tortenetem mert en is rettenetesen feltekeny vagyok
2018. ápr. 18. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!