A párkapcsolatban élők miért birtoklók?

-tiéd lehet.

+amire vigyázhatsz.

(Elírtam bocsánat.)

Majd ha szerelmes leszel meglátod.

Sokan okoskodnak hogy ők majd így,meg úgy,majd ha az én gyerekemet nevelem akkor más lesz,meg én bizony sose csinálok ezt meg azt a kapcsolataimban,aztán mikor odakerülsz,rájössz,hogy a racionális gonolkodás elveszti az értelmét az érzelmekkel szemben.

Azért megnézem én azt az őszintén szerelmes, önfeláldozó embert, aki mosolyogva figyeli amint szerelme tárgya éppen mással kufircol.

A szerelem és az emberi természet egymástól elválaszthatatlan dolgok, tulajdonképpen egymást magyarázzák, egymásból következnek. És az emberek (nagy, gyanús tekintet arra, akire ez nem vonatkozik) általában önzők, a maguk érdekeit és jólétét képviselik és próbálják érvényesíteni, úgy a szerelem is önző és igenis kisajátító. Azt szeretném, hogy a szerelmem tárgya velem legyen- persze, ha velem nem boldog, azt egy értelmes ember elfogadja és továbblép, de azért inkább legyen velem boldog, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a Józsi ne a Marival, hanem inkább velem érezze teljesnek magát. Azt szeretném, hogy a szerelmem tárgya igenis velem foglalkozzon, velem töltsön időt, ne a munkahelyén idegenekkel vagy ne a nagynénjével hanem velem ünnepelje a szentestét. Csak példa, de ezek is mind azt jelzik, hogy azért a legtöbb ember (ismét, gyanús, aki nem) a maga boldogságát többre tartja a másénál. És ez egyáltalán nem rossz vagy beteges, ez teljesen természetes, mert csak ahhoz nem ragaszkodik az ember, ami nem érdekli. Most miért érdekelne engem, hogy a szomszéd Pista bácsi itthon lakik-e mellettem, vagy kiköltözik az unokájához Németországba, ha egyszer nem kedvelem különösebben? Bezzeg ha a szerelmem tárgya dönt úgy, hogy külföldre költözik, ez akkor is felkavarja a lelki békém, ha számára ez egy határozott életszínvonalbeli javulást jelent. Érted remélem a dolgot. Ami érdekel, amihez kötődünk, azt igenis kisajátítjuk, és ez nem beteges, ez az emberi természet része. Nyilván ez is lehet végletekbe menő, járhat beteges és határozottan rossz következményekkel, túlzott féltékenység, irányításvágy, vagy éppen az ellenkezője, a másik felé mutatott teljes közönnyel, ami párkapcsolat szempontjából szinte ugyanolyan romboló. De van egy arany középút, ami az egészséges psziché jellemzője.

#7-es nagyon jó választ írt. Durva az az álszenteskedés és irreális reakció, amit páran lenyomnak. Furcsa, hogy a való életben szinte kivétel nélkül csak birtokló szerelmeseket látok, de feljövök gyk-ra és bumm, fordult a helyzet... Vicc ez az oldal.

A kérdésre válaszolva: Ha valakibe szerelmes vagyok és az énem nagy részét megosztom vele, rá alapozom az értelmi és anyagi életem egy részét, akkor azt akarom, hogy az illető velem legyen. Mi értelme lenne egy olyan kapcsolatnak, ahol megvigasztalok rendszeresen egy embert, aki utána elmegy és más ágyában tölti az éjszakát? Ezt barátságnak nevezik, nem szerelemnek.

#5: Ja, a szakembereknél mindig jobban értenek mindenhez azok, akik az "élet iskolájába" jártak. Hogyne lenne már tapasztalata a pszichológusának? :D Komolyan anélkül, hogy tudnád a pszichológus párkapcsolati helyzetét, képes vagy ilyen előítéletes kijelentéseket tenni és EZUTÁN szellemi magasságokról beszélsz?

#6: Az érzelmes embereknél ez van. A racionálisoknál nem.