Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy hathatnék rá?

Figyelt kérdés

Párom elég korán elvesztette az édesanyját (14) Ezek után csak az iskola/munka és döglés ill semmittevés volt az élete. Barátokkal ritkán járt össze. Nagyon zárkózott lett és olyan nem törődöm. Majd összejöttünk, kivirult, tervezgetett csinálta a dolgokat. De most már észre vettem, hogy a "depressziós" döglés az a valódi személyiségében rejtőző lustaság. Úgy jó minden, ahogy van. Nem fejez be semmit. De a tuti módszere a halogatás, még jobb, ha el sem kezdi. (A kapcsolatunkban ez az egyik ok, ami nagyon domináns. Például ha házat akar hitelre. Akkor csinálja. De inkább legyint és azt mondja majd. Akart céget is, ami be is indulna neki, mert jó szakember. De az is csak terv. Kettőnk terveiről ne is beszéljünk... Pedig képes lenne végig csinálni, csak az apjától nem kapott más mint szídást. Hogy ő életképtelen, nem fogja semmire sem vinni. Bár ahhoz képes nagyon jó munkahelye van és ott szeretik és megbecsülik. És jól keres.) Szellemi tevékenységet nagy ívben kerüli. Sosem került olyan helyzetbe, ahol döntenie vagy felelősséget kellett volna vállalnia. Próbálkozik változtatni kisebb-nagyobb sikerrel. Az élet minden területén ilyen. Ellentétes a viselkedése, sokszor úgy érzem, hogy nem szeret. De mikor próbàlkozik az a rövid idő maga a boldogság. Vegyesek az érzéseim, nem tudom, mitévő legyek. Nem lehetek mindig én a férfi és nem csinálhatok meg mindent helyette.Rojtosra dumálhatom a szám, támogatásommal tudom segíteni. De valahogy nem jó ez.


Futamodjak meg? Várjak a csodára? Hogy tudnám felrázni? Mert amúgy meg egy jóidulatú srác.


20+


2018. jún. 8. 15:13
 1/3 anonim ***** válasza:

nekem is volt halogatós pasim (kicsi és nagy dolgokban egyaránt). engem, aki világéletemben nagyon törekvő voltam, pár hónap alatt totál kiborított, szakítottam is vele.


tudtommal ő még ugyanott toporog, ahol hagytam.


igaz, én már 30+ voltam, kicsit tapasztaltabb mint te, gyorsabban hoztam jó döntést.

2018. jún. 8. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Hát nem könnyű.. Én is irhattam volna e sorokat.

Talán először a lelki hátteret kell neki feldolgozni és azt hogy az apja nem tartotta semminek.

Hiába tett érte hogy alakuljanak a dolgai ha az egyik legfontosabb személy nem értékelte ezt .


Vannak emberek akik nem szeretnek dönteni semmiben. Belefasul a mindennapokba.. 30f

2018. jún. 8. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Hagyd ott, ez nem fog változni.


Ismerősöm 32 éves, gyakorlatilag egy munkahelye volt, mert semmi nem jó, amit elkezd, nem fejezi be, évente új helyre megy, ahonnan már póbaidő alatt lelép, stb.


A párod önbizalomhiényos, ráadásulelvan a híg fosban, amit ő maga generált.


Gyereket ne tervezz vele semmiképp.

2018. jún. 8. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!