Bennem van a hiba, amiért rosszul érzem magam emiatt és kicsit irigykedem?

A párommal nem régóta vagyunk együtt. Eddig kettesben voltunk, mostanában kezdett bemutatni a barátainak. Két közeli barátja van, egy fiú és egy lány, akikkel együtt is lakik. A lánynak van barátja, de nem tudom...

Mikor megismert, már akkor is úgy kezelt, mint akin segíteni kell, mintha nekem az probléma lenne, hogy csöndes lány vagyok, aki inkább otthon vagy kisebb társaságban szeret lenni, nem egy hangadó, ordítozó, szószátyár valaki, aki produkálja magát, hanem tényleg csak akkor szólalok meg, ha van érdemi hozzáfűznivalóm a témához vagy ha látom, hogy kérdeznek.

Találkoztunk már nagyobb baráti körben, ott a többiekkel tök jól elvoltam, meg elbeszélgettem, fiúkkal-lányokkal egyaránt, de mikor hármukkal vagyok egyszerűen nem megy. Mindig sztorizgatnak, belsős poénokkal viccelődnek, ez a lány meg (a barátja) totál olyan, mint amilyenre engem akar "formálni": laza, pörgős, haverkodós, nagyszájú, szószátyár, minden bolondságban benne van... Én meg próbálok kedves lenni meg "beilleszkedni" (a párom is nagyon akarja, hogy az ő barátai az enyémek is legyenek, ezt mondta is), de egyszerűen nem tudok elmenni a lány mellett...

Tudom, ha nagyon racionális akarok lenni, nincs okom a féltékenységre, de nehéz elmennem ezek mellett a dolgok mellett. Ráadásul a lány szüleihez van bejelentve lakcím szerint, mert hogy az albiba nem akarta magát, meg anno, mikor még friss volt az ismeretség közöttük, smároltak is egyszer részegen... Persze, utána megbeszélték, hogy ez szar volt és "kémiátlan", de akkor is.

Fura ez az egész és lehet, hogy túlagyalom, de nem tudom hova tenni. Beszéltem már a párommal is erről békésen, hogy kirekesztve érzem magam, meg tök olyan, mintha meg akarna változtatni, meg hogy "mit tudok én, amit ő nem, hogy ez most így alakult, hogy én a barátnője vagyok, az a lány meg a barátja, ha egyszer jobban egybevág az elképzeléseivel", de semmit nem mondott, ami használható. Csak annyit, hogy "mert nem érez úgy iránta, meg hogy ők már összeszoktak hárman és merjek közbeszólni, ha 4-en vagyunk". Dehát én nem akarok pofátlankodni, olyan jól megvannak 3-an! Múltkor is csak ültem, mosolyogtam, a párom átkarolva simogatott és 3 órán keresztül csak hallgattam a beszélgetésüket 1-1 szót közbetűzve, mert nem tudtam, mit mondhatnék. Illetlennek éreztem volna magamra vonni a figyelmem, annyira jól elvoltak egymással...

Ráadásul szerintem tök szép is a lány, igaz, alkatra és arcra sem hasonlítunk, de attól még nem olyan, akivel azért barátkoznak inkább, mert ne jönne be a srácoknak.

Én nem tudom, mit tehetnék. Próbálok kedves lenni és beilleszkedni, de a másik oldalról meg aggódom és irigykedem is, hogy ők ilyen jól kijönnek, én meg... Közben a párommal négyszemközt tökjól elszórakozunk meg nagyon sokat szoktunk beszélgetni komolyabb dolgokról is, de ott egyszerűen nem megy. És akkor még megkapom, hogy a barátai sajnálkoznak, hogy én ilyen "félénk" vagyok. Hát bakker, ez nem csak rajtam múlik! Meg nem fogok üvölteni meg közbevágni minden marhaságot, mint aki nem bír a fenekén maradni, az nem rám vall...