Távkapcsolat? Hogy érzed magad lelkileg? Kinek mi a véleménye a távkapcsolatról?

Ha az emberfia sehogy sem talál párkapcsolatra a saját közvetlen környezetében, akkor teljesen érthető dolog a távkapcsolat:)

Én úgy vagyok vele, hogy ha választanom kéne:

- távol élő partner, akivel amúgy jobban érzem magam, mint bárkivel valaha, na meg adott az a lehetőség is, hogy rendszeresen találkozzunk

- környezetemben udvarló jelöltek, akikkel nem igazán érzem jól magam

...akkor az első opciót választanám. Idővel megoldható az is, hogy összeköltözzünk.

Nem akarok senkit megsérteni, de számomra a távkapcsolat nem kapcsolat.

Nem vagyok féltékeny, sem társfüggő, egyszerűen csak nem tudok fenntartani olyan szoros kötelékeket, mint a szerelem, ha a másik nincs mellettem. A párkapcsolatban alapvető számomra a közös élet. Az, hogy együtt legyünk, egymás életének részesei legyünk, ezt pedig nem pótolja a skype meg a többi szar nálam. Egyszerűen kiszeretek egy ilyen emberből, mert nem érzem, hogy velem lenne. Nem tudok elköteleződni így. (Ez arra az esetre is igaz, mikor valakivel együtt vagyok egy ideje és ő kihúz külföldre melózni. Nekem ez nem megy, mert nem kapom meg azt így, amit egy kapcsolatban meg akarok kapni: közelség, biztonság, szeretet, az, hogy bármikor fordulhatol a másikhoz és beszélhetek vele, legfeljebb egy napot kell várni rá, mert másnap már ott van nálam, a spontán közös programok, az, hogy az összejöveteleken nem csak én vagyok és az ő neve, mikor kérdeznek róla, hanem ő is, az együttalvás, a szex, minden. Ergo számomra nincs értelme így a kapcsolatnak.)

Ez a második komoly kapcsolatom, de ez is és az első is tavkapcsolat volt.

Lelkileg jol vagyok bar egyre nehezebben kezelem az elkoszoneseket, de neha jol esik kicsit egyedul lenni. Viszont a mostani parommal mar tervezzuk az osszekoltozest szoval nem sokaig marad tavkapcsolat.

5 hónap után kiköltöztem hozzá.

Soha többet, borzasztó volt, főleg, mikor el kellett válnunk 3 hétre, mert jött vissza dolgozni.

Nem tudtunk már mit kitalálni, hogy lefoglaljuk magunkat, és ne a másikon, az eltöltött perceken meregjünk.

Amit a 7-es írt, az nagyon tetszik és valóban nálunk is így volt. Izgalmas volt az együtt töltött idő és mindig azon pörgött az agyunk, hogyan tudnánk még egy kicsit többet csenni magunknak. Nem csak kanapén punnyadásról szólt, hanem tényleg színt vittünk a dologba... 4 évvel később a távházasságot is kipróbáltuk. Ez már határozott idejű volt, úgy sokkal könnyebb. (Azért nem mondtam fel, hogy jó pénzt kapjak, ha visszajön és beindul a babaprojekt.)

Én úgy vagyok vele, hogy tisztességes, jó emberrel éri csak meg belevágni, olyannal, aki tényleg megbecsül. De ez mindennel így van...