Miért volt ilyen a barátom?

Régebben voltak pánikrohamaim, és amikor a volt barátom is ott volt, soha nem próbált meg segíteni. Beszéltünk róla, és azt mondta, hogy attól fél, hogy valami rosszat mond és hogy nem tud segíteni. Erre mondtam, hogy akármilyen klisé hülyeséget mondhat, hogy minden oké lesz, vagy ami az eszébe jut, vagy öleljen át, ilyesmi. De ezek után is képtelen volt erre. Olyan is volt, hogy csak leült és olvasott, pedig tudta, hogy milyen egy pánikroham mert neki is volt már.

Amikor pedig akármilyen kis dologban eltért a véleményünk, akkor egyszerűen nem folytatta a beszélgetést, szóval én mondtam valamit ő meg nem válaszolt. Volt hogy éppen sétáltunk, és hazáig nem mondott semmit. Pedig én soha nem provokáltam, konfliktust sem kerestem, meg ezek nem voltak komoly dolgok, pl. politikáról vagy irodalomról beszéltünk.

Nagyon sokszor megpróbáltam megbeszélni vele, de nem mentem igazából semmire. Nem bánom, hogy szakítottunk, de szerintetek mitől volt ilyen? Vagy esetleg én álltam hozzá rosszul?