Szerintetek mennyire számít, hogy a barátom most az egyszer nem hívott el egy családi ebédre?

Már lassan 11 hónapja vagyunk együtt a barátommal.

Eddig mindig elvitt magával mindenhova: a barátaihoz, a rokonokhoz...és meg is voltam hívva minden fontosabb dologra: a szülinapok, névnapok, kirándulások stb. Minden másnap találkozunk így a nyári szünetben, vagy náluk vagy nálunk. Már úgy érzem, hogy befogadtak (már régóta úgy érzem), mármint hogy nem idegenként tekintenek rám. Bár az én részemről meg a szüleim és a testvérem eléggé zord hozzáállású, és azt mondják, hogy addig nem lesz ő a család része, amíg legalább el nem jegyez. De ez szerintem elég szomorú és nem is szabadna, hogy teljesen igaz legyen, főleg, hogy a barátom már kimondta, hogy igenis a család része vagyok, és ezt mindenki így gondolja.

Tegnap elkezdtem dolgozni, egy ilyen alkalmi diákmunka, viszont ma hamarabb elküldtek a munkából mondván h ,,nincs mit pakolni", úgyh már itthon vagyok 11 óra óta. A barátom pedig mondta, hogy ma családi ebéd lesz az anyukája születésnapja alkalmából. Mi már korábban megbeszéltük, hogy mit is veszünk majd az anyukájának mint közös ajándék, de ez az ebéd új volt. Fáradt is voltam, ráadásul itthon egy dologban szükség volt rám, így már megbeszéltük a barátommal tegnap, hogy ma nem találkozunk. Az ebédről ő is csak tegnap este szerzett tudomást. Viszont ma meg kérdezte apa, hogy engem hogyhogy nem hívtak el arra az ebédre, ha ,,Mindenki" megy: apuka, anyuka, gyerekek. Mondtam, hogy már biztos le van foglalva, és amúgy is azt hitték, hogy estig dolgozom....eddig tényleg mindenhova vittek magukkal, úgyh egyáltalán nem panaszkodhatok. Most viszont elbozonytalanodtam, hiszen mondtam a barátomnak, hogy már 10-kor hazaküldtek a munkából, és ha akartak volna, lazán felvehettek volna, hogy én is mehessek velük ebédelni, és ez nagyon rosszul esett. Eszembe se jutott volna komolyan, de így hogy apukám felvetette, ezen kattogott az agyam. Mondta a barátom, hogy mennek utána vásárolni is, meg neki eszébe volt, hogy hívjon, de mondtam, hogy itthon szükség lesz rám, így nem akart problémát belőle. Így ez nem az ő hibája. Mégis azóta sírok, hogy vajon akkor tényleg nem vagyok fontos neki, vagy csak apa rosszindulatú...Ráadásul pont apa mondta, hogy segítenem kell neki, főleg hogy most se a tesóm, se anya nincs itthon; most meg úgy csinál, mintha nem is kellene, és hogy ez a barátom családja hibája, hogy most az egyszer egy ebédre nem visznek el.

Délután átjön a barátom, még jó hogy nem most, mert most biztos sírnék. Én nagyon szeretem őt, és végül is ez nem egy olyan dolog, ami miatt haragudni kéne. Mit mondjak neki? Szerintetek tényleg nem vagyok eléggé fontos neki?

Egy kicsi kis mini éttermi ebédkéről van szó, nem egy olyan ballagós ebédről, ahova a rokonokat is viszik meg ilyenek...

22/L