Szakítsak, vagy adjak egy esélyt magunknak?

Munkaszerződés semmit nem jelent, akkor mondasz fel, amikor akarsz.

"Érzem, hogy szeret, de nem tudom fel tudnám e adni az itteni életem őmiatta. Persze vele akarok lenni."

Ez a mondat egy paradoxon úgy, ahogy van.

Te is érzed azért, hogy nagyon paradox minden mondatod, a szöveg eleje ellenkezője a végének. Annyira nem állhatnak biztos lábakon ezek az érzelmek, mert szerelemben racionálisan nem lehet dönteni. Ha tényleg szereted és szakítasz vele, attól csak még jobban fog gyötörni a tudat, mi lett volna, ha...

Ezért tartom még mindig azt, hogy itt csak az érzelmeidre tudsz hallgatni, másra nem. Munkád lesz másik, lakásod is, bármid lehet másik, de ha tényleg szereted, ahhoz ragaszkodni kell és a közelében lenni, nem agyalni.

Én megértelek kérdező, ugyanezt gondoltam egy pár hónappal ezelőtt én is. Megspékelve azzal, hogy "tudományosan bizonyított", hogy egy kapcsolat kiheveréséhez annyi idő kell, mint maga a kapcsolat 10-30%-a. Szóval minél előbb vége, annál hamarabb túl lehetünk egymáson. És ezt kis is fejtettem neki. Aztán jót röhögtünk rajta mekkora hülyeségeket beszélek :)

Most meg már eltöltöttünk annyi időt, hogy marha sokáig tartana kiheverni, úgyhogy nem éri meg szakítani.

Viccet félretéve, akkor is azt gondoltam és most is (noha még mindig nem oldódott meg az együtt élésünk), hogy szeretjük egymást annyira, hogy ezt átvészeljük. Pontosan tudjuk, hogy ugyanaz a célunk és hogy azt hogyan érjük el. Felesleges lenne a türelmetlenségünk miatt eldobni ezt, hiszen csak egy kis idő kell már és odaérünk.

Szerintem gondold át, hogy nektek ez mennyit ér és ne a hiányára gondolj folyamatosan, hanem a jóra, a szerelemre, amit belőled kivált.

Én nagyon hasonló helyzetben vagyok, csak mertem/merek lépni (még folyamatban van a dolog, épp a felmondási időmet töltöm).

Közösen kell mérlegelnetek, beszélni róla, ki mit és hogyan szeretne, ha nagyon akarjátok mindketten, nincs akadálya a kapcsolatnak szerintem. Ha nem, akkor szakítani kell.

Nálunk én adom fel az itteni életemet, a remek munkahelyet, több okból is. Ha nem így lett volna, ő jött volna. :)

Nem mondom, hogy könnyű döntés és egyszerű lépés, én is még a sűrűjébe vagyok, de már most tudom, hogy nagyon megéri. ;)

Nektek kell érezni, hogy mennyire vagytok biztosak az érzéseitekbe és saját magatokba, szerintem nincs olyan, hogy "muszáj", persze ha már mindenképpen távkapcsolatra kényszerültök azt az 1 évet ki lehet bírni, ha mindkettőtöknek komolyak a szándékai és időnként találkozni is tudtok.

Merni kell nagyot lépni, én azt mondom. Főleg ha fiatalok vagytok és nincs veszítenivalótok.

Nekem csak a munkahelyem van, de ennyi fizetésért bármikor tudok dolgozni ha esetleg visszajönnék (amit kétlek).

Sok sikert, kitartást és hajrá! :)

25N