Csak én járok ilyen cipőben? Milyen tapasztalataitok vannak?

Életünk hátralévő része most kezdődik el. Döntéseket kell hoznunk, amik meg határozhatják az életünket. Néha fájdalmas dolgokat kell meghoznunk az életben, melyekhez nem vagyunk se erősek, se elég bátrak. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha nem komplikálnánk túl a dolgokat, és mernénk élni, és bele vágnánk a nagyvilágba. Hosszú út áll még előttem, döntések sorozata, melyeket saját magamnak kell meghoznom. Ilyenkor kívánom, azt bárcsak lenne egy idő gépem, és a döntéseimet, amiket meg hozok, előre láthatnám azok következményeit. Mennyivel egyszerűbb lenne nem? A legnagyobb probléma velem, hogy nem tudom, hogy mit akarok az élettől. Tudom elég gáz, egy 24 éves embernek illene felelősségeket vállalnia, de nem megy. Az egyik felem, kaland hajtja, a szabadság vágya. Míg a másik családot szeretne, férjhez menni, gyereket vállalni. Most lehetne azt mondani a kettő nem zárja ki egymást, de sajnos nem ilyen egyszerű. Míg a másik a biztonság, és család hajtja, addig a másik az egésznek a gondolatától is irtózik. Nem is tudnám, mit tennék, ha a párom letérdelne elém, és meg kérné a kezem. Félelmetes bele gondolni. Vajon melyik énem kerekedne felülre? Ha igent mondanék, egész életemben azon gondolkodnék, milyen kalandok vártak volna még rám, mennyi mindent hagytam ki az életemből. Ha meg nemet, lehet életem legrosszabb döntését hoznám meg, mert elvesztenék egy csodálatos férfit, aki szívből szeret, de vajon ennyi elég? Mért nem tudok megelégedni azzal amim van? Mért akar az ember mindig többet, és többet? Hat éves kapcsolatban élek. Meg van mindenem, nem vagyok szegény, viszonylag az egészségi állapotom is megfelelő. Akkor mért nem vagyok felhőtlenül boldog? Amikor meg ismerkedtem a párommal, egy félénk szürke kis egér voltam, aki nem mert barátkozni, minden emberi kapcsolattól félt. Szörnyen bizalmatlan voltam az emberekkel. Emlékszem tizennyolc éves voltam, amikor először elmentem bulizni a barátokkal. Akkor ismerkedtem meg vele. Rögtön meg fogót, elvarázsolt a mosolya, és az, hogy érdeklődést mutatott irántam. Rögtön bele szerettem, nem csak a személységébe, hanem annak a gondolatába, hogy van egy férfi, aki viszont érez valamit irántam. Akkoriban nagyon depressziós és antiszociális ember voltam. Vágytam a törődésre, az áhítatos szerelemre. Ő tanított meg arra, hogyan szeresem önmagamat, hogyan bízzak meg másokban. Általa új emberé váltam. Magabiztos lettem, ki nyíltam, mint egy virág. Ragyogtam mellette. Órákon át tudtam a szemeit bámulni, és mindig attól féltem, hogy az egész csak egy álom. Az nem lehet, ez a csodálatos ember, nem szerethet engem. Nem néztem más férfira, nem érdekeltek, nem láttam mást csak őt. Eltelt hat év. Nagyon sokáig boldogok voltunk, de ez a szerelem valahogy elfogyott. Unalmassá, lapossá vált. Persze nem lehet az ég mindig napos, és a felhők főlőtt ott van a nap melegsége, csak türelmesnek kell lenni, de sajnos ennél nagyobb problémák is vannak. Bele fáradtam abba, hogy mindig csak én adok a kapcsolatunkba, és ő megvárja a sült galambot. Próbálok mindig valami újat, és izgalmamat belehozni az életünkbe, és itt nem csak a külső dolgokra gondolok, hanem a szexre is. Mindig ugyan az sablonos, megismétlődő pózok, mást nem lehet kipróbálni. Már nem is emlékszem utoljára, hogy mikor éreztem magamat egy percre is a mennyországba. Elhagyta magát, nem figyel magára, elhízott. Tényleges dolognak veszi, hogy ott vagyok neki, és hogy ez nem fog megváltozni, elkényelmesedet. Szinte úgy élünk egymás mellet, mint ha már ötven éve házasok lennénk. Talán e miatt is irtózok annyira, a házasság gondolatától, ha már most ilyen hadi állapotok uralkodnak, akkor mi lesz később, amikor már ténylegesen egy házaspár leszünk.

Körülbelül egy másfél éve vettem magamon észre, hogy el kezdtem más férfiakat bámulni, amit eddig sose tettem. El kezdtem vágyni rájuk, álmokat szőttem köréjük erotikus gondolatok szöketnetek az elmémbe. Ténylegesen a szakítás gondolata nem foglalkoztatott, mert mindig úgy voltam, ezek csak szeszélyes vágyak, amiket nem helyettesíthetik a szerelmet, az igazit. De mi van akkor ha még sem ő az igaz? Körül belül két hónapja elkezdtem játszani a gondolattal, hogy szakítok vele. Elegem lett abból, hogy mindig a barátai élveznek elsőbbséget, mindig mindent velük kell csinálni, és nem töltünk egy percet sem egymással, mint régen. Nem tudok már rá úgy nézni, mint mondjuk, három ével ezelőtt, és ettől szörnyen összeszorul a szívem.

Elkezdtem dolgozni nyáron, és ekkor megismerkedtem valakivel. Megfogott a személysége. Izgalmas, kalandokkal teli az élete. Legalább is nekem annak tűnik. Elvarázsolt a mosolya. Vágytam a társaságára. Amikor csak rám irt boldogság sugarai villantak be a szívembe. Ekkor tudatosult bennem, hogy a kapcsolatomnak vége. El kezdtem gondolkodni, hogyan tegyem meg, hogyan mondjam meg neki, hogy elhagyom, hogy nincs értelem folytatni. Már ténylegesen elterveztem mindent, hogy leülök vele, és elmondom neki az érzéseimet, de mint ha megérezte volna. Meg változott a személysége, sokkal figyelmesebb lett, szinte már olyan, volt, mint régen. Ettől szörnyen elbizonytalanodtam. Nem tudom, mit tegyek. Szegény „V” mindig el akart hívni, hogy találkozunk. A szívem minden porcikája vágyott arra, hogy találkozzak vele, hogy beszélgessek vele. Míg a másik félt, nem mertem meg tenni, mert ellent mondott volna az elveimmel, nem lett volna helyes, és ezzel megbántottam őt. Nem ír már, nem keresi a figyelmemet, a társaságomat. Ami érthető, és nem is érdemli meg ezt a bánásmódot, de a szívem összeszorul tőle. Vágyom rá, vágyom a társaságára, akár csak arra, hogy írjon. Bekúszott egy kosza gondolta az agyamba, hogy talán el kéne mennem a munkahelyre és egy levelet ott hagyni neki, hogy bocsánatot kérjek tőle, és meg köszönjem neki azt, hogy a sötét napokon is fényt tudott hozni az életembe, meg tudott nevetetni, amiben nem volt mostanság nagy részem,de talán ennek így kellet történnie, és hagyni kéne mindent, úgy ahogy van. Meg érdemli,hogy találjon egy olyan lányt, aki nem foglalt, és boldoggá tudja tenni. Talán jobb, ha egy boszorkánynak gondol. De még is fáj. Mért ilyen nehéz az élet? Mért nem lehet minden olyan egyszerű,mint mondjuk egy meg egy az kettő.