Működhet egyáltalán a kapcsolat, ha nem kedvelem a párom gyerekét?

23 éves vagyok. A jelenlegi párommal fél éve vagyok együtt, akinek van egy fia az előző kapcsolatából. 3 éves. Amikor még csak kezdett kibontakozni közöttünk valami, megkérdezte hogy állok a gyerektémához. Elmondtam neki őszintén, hogy nem szeretem a gyerekeket, sajátot pedig nem is akarok soha. Mindezek ellenenére beleálltam a dologba és próbáltam alkalmazkodni. Szó nélkül játszom vele, etetem, fürdetem, fogom a kezét, és kedves vagyok, a gyerek bír engem. Mégis szenvedek, mert néha egyszerűen kikészít idegileg a hisztivel, az éjszakai 4-5 ébredéssel, kiabálással. Ilyenkor fogom magam és inkább hazajövök (nem élünk együtt). Párom jókat nevet, mikor forgatom a szemem, kvázi együtt érez, de ez nem mehet így a végtelenségig. Amikor csak ketten vagyunk, minden tökéletes, ha ott a kisgyerek, egy darabig elvagyok (2-3 óra) aztán feladom a próbálkozást. Ki nem állhatom hogy matchboxok, masszív pelenkaszag, cumisüveg meg gyerekcuccok vesznek körül. Néha azt kívánom, bár sose ismerkedtünk volna meg. Ez nagyon felemészt, mert tudom hogy egy lelketlen ribi vagyok, amiért így állok a kisfiúhoz érzelmileg, pedig Ő semmiről nem tehet. Másrészt pedig szeretem a párom és nem szeretném elhagyni, de nem tudom hogy van -e így ennek jövője. Ti mit gondoltok erről? Változhat még a dolog?

(A dolgot megnehezíti, hogy anyuka nincs igazán jelen, ha vigyázni kell a gyerekre, babysitter teszi, párom meg nagyon szeretné ha lassan összeköltöznék.)