Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Facebook üzenetek nézegetése...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Facebook üzenetek nézegetése megengedhető?

Figyelt kérdés

Összesen három kapcsolatom volt a mostanival együtt. Az előző kettőben fel se merült, hogy megnézzük egymás facebookját. Tudom, hogy soha nem nézték meg, mivel bíztunk egymásban, és tiszteletben tartottuk a másiknak a magánéletét, én sem bizalmatlankodtam. A mostani kapcsolatomba úgy vágtunk bele, hogy kimondtuk, teljesen normális, ha az ember kíváncsi arra, hogy a másik kikkel mit beszélget, pusztán azért, mert érdekel, hogy mi van a másikban. Ezzel nem is volt semmi problémám, mert nem volt mit rejtegetnem, és azért mégiscsak jó volt, amikor mondta a barátom, hogy én vagyok az első olyan barátnője, aki nyugodtan nézegetheti az üzeneteit, nem titkol semmit, nem töröl semmit. Rá nem volt annyira jellemző, hogy kutakodna az enyémben, főleg az elmúlt időben nem, viszont én hát eléggé hajlamos vagyok a túlgondolásra. Van egy nagyon jó barátnője, egyidősek (köztünk 6 év van), munkatársak, együtt wowoznak, mindent megbeszélnek. Tudjátok, van az a funkció, hogy keresni lehet a beszélgetésben szavakra -na, nekem az volt a vesztem, hogy a saját nevemre rákerestem . :D Tudni kell, hogy mielőtt összejöttünk, egy-két hónapig nem voltam túl jól, nem éltem egy szent életet, de ez a korszak ennyi volt, kb. 2 hónap, egyet is értünk abban, hogy ennek már teljesen vége. Tehát amikor magamra kerestem, láttam, hogy a lány mindenfélének elhordott, ami részben érthető is, a barátom meg nem nagyon ellenkezett, részben ez is érthető. Szóóóval van ez a lány, egy hónappal, mielőtt összejöttünk, ők csókolóztak, most meg ugye mindig beszélnek. Aztán történtek olyanok, hogy lányokkal való beszélgetést törölt ki, mondván ne essen rosszul, hogy a lányok udvaroltak neki. Ez még úgy ahogy oké, de szerintem itt kezdődtek a bizalmatlanságok. Elkezdett neki írogatni egy hajdani prostituált, ilyen elvont drogos, régebben találkoztak valami író bulin, és hirtelen felbukkant most. Ezekkel a jelzőkkel nem én illettem őt, hanem a barátom. Ezt a beszélgetést is törölte anno ugyanilyen okokból. Beszélgetni szoktak, mondván éjszaka dolgozik, és amikor nincs kivel beszélnie, ez a lány jó, meg érdekes, mert borderlineos. Ez csak azért zavart, mert az én enyhe autisztikusságom meg a szociális fóbiám miatt mindig mondja rám, hogy olyan vagyok, mint egy robot. És tudom, hogy lenézi a drogosakat, akik egész nap otthon lövik magukat, mondják a világbölcsességeiket, ezért is volt teljesen érthetetlen, hogy tényleg minek beszél vele, erre megkérdezte, hogy olvastam-e már Dosztojevszkijt, mert ő mindig olyanokkal beszélt, akiket utált. Hozzáteszem, a pár hónapos fent említett korszakom többe között azért volt annyira antipatikus számára, mert ilyen emberekkel beszéltem én is. Na most, mivel én ugye alapból nem tartom jó ötletnek ezt a nézegessük egymás facebookját dolgot, nem találkoztunk 3hétig, és ez idő alatt végig itt volt a laptopja, bejelentkezve a facebookjába, én meg nem néztem bele, pedig el lehet képzeli, mekkora volt a kísértés. Amikor legutoljára találkozunk, ő meg akarta nézni egy barátnőmmel a beszélgetésemet, mert említettem neki, hogy a kapcslatunkról beszéltünk, így hát érdeklődött, mit mondtam másnak. Mivel ő megnézte az enyémet, gondoltam, én is megnézhetem az övét, nem találok semmit, és az a baj, hogy ő mindig mondja, hogy megnézhetem, hogy ne érezzem, hogy titkol valamit, de hát mindig találok valamit, amin idegbetegeskedhetek. Nemrég azt írta a volt barátnőjének, hogy hiányzik neki, hogy beszéljenek, és hogy velem nem a legfelhőtlenebb a kapcsolata (említette, hogy írt neki, de nekem úgy mesélte, hogy azt mondta, jó a kapcsolatunk).

Ez így leírva annyira reményvesztettnek tűnik és gyerekesnek. Tényleg, úgy érzem magam, mint egy 12 éves. Soha nem volt vágyam másnak a telefonjában turkálni, most meg beleestem ebbe a körbe, és tisztára hülyének érzem magam, problémákat generálok feleslegesen, ha nem látnám az üzeneteket, valószínűleg a problémáinknak a 90%-a nem létezne. Arra gondoltam, hogy a legnagyobb hiba az volt az elején, hogy azt mondtuk, lehet nézegetni egymás üzeneteit. Ha ő ezt nem mondta volna, szinte biztos, hogy nem nézem meg őket, mert tényleg tiszteletben tartottam volna. Most meg ott tartunk, hogy hétvégén lesz a szülinapja, én pénteken elmegyek hozzá, aztán hazamegyek, szombaton tart bulit, amire nem megyek el, mert ott lesz a fent említett wowozós barátnője. Megmérgezi az egész kapcsolatunkat a féltékenységem, jogosan mondhatom azt, hogyha ő nem kezdi el, akkor nem lenne problémánk? Persze lehettem volna okosabb, hogy nem nézem meg soha.



2018. nov. 4. 21:20
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

"Nemrég azt írta a volt barátnőjének, hogy hiányzik neki, hogy beszéljenek, és hogy velem nem a legfelhőtlenebb a kapcsolata"


Elég lett volna ennyi a kérdésben. Még magadat okolod, hogy belenéztél? Semmi önbecsülésed nincs? Ez a csávó nem szeret, az exe után ácsingózik.

2018. nov. 4. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem nem megengedhető, és nem magam miatt, hanem mikor nekem ír valaki, azt NEKEM írja, nem nekem meg a páromnak. Ezt nem fogom elárulni soha.
2018. nov. 4. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Mindegyik exével tartja a kapcsolatot, ő úgy gondolja, hogyha együtt voltak négy évig, akkor az fura, ha utána soha többet nem beszélnek. A nő amúgy teljesen hideg és passzív hozzá. Meg ugye ők miattam szakítottak. Én nem vagyok az az exszel beszélős fajta, nem is jutott volna eszembe, de mivel szerinte ez teljesen oké, írtam a volt barátomnak, megbeszéltük miújság, nem volt rossz tényleg, de ez az egy alkalom volt, valahogy én úgy vagyok vele, hogy ha vége, hát vége. Amúgy elvileg azért nem mondta neki, hogy jó a kapcsolatunk, mert nem akarta, hogy rosszul érezze magát.

(Leírva egy kicsit tényleg hülyének érzem magam.)

2018. nov. 4. 21:41
 4/12 A kérdező kommentje:
21:40 Igen, ezzel nekem is bajom volt, hogy látja azokat a személyes dolgokat, amiket más ír nekem, amiket más rám bízik. Mármint az ő részéről főleg ugye, dehát...:(
2018. nov. 4. 21:45
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

olyannyira nem akarta, hogy rosszul érezze magát, hogy még a hiányzol szót is leírta neki.

te tényleg ilyen naív vagy?

ők miattad szakítottak? tehát elhagyta a csajt a barátod érted? netán megcsalás is volt?

hosszú távra ne tervezz vele.

2018. nov. 4. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

21:46 Úgy volt ez a beszélgetésük, hogy a barátom elhívta sörözni, a lány meg mondta, hogy csak azért ír neki a barátom, mert azt akarja, hogy körülrajongja, és érezze barátom, hogy hiányzik neki, és erre írta barátom, hogy maga miatt csinálja, mert neki hiányzik, hogy beszéljenek. (A sok barátom szó csak az egyértelműség végett.)

Ők nyitott kapcsolatban voltak, de nem a hagyományos értelemben, jól elvoltak ők, csak nem volt jó a szex, a lány soha nem ment máshoz, barátomnak is én voltam a második a kapcsolatuk alatt. Az előttem lévő miatt bűntudata is volt.

2018. nov. 4. 21:57
 7/12 anonim ***** válasza:
91%

Rohadtul nem orulnek, ha a baratnommel folytatott beszelgetest a baratja is olvasgatna.

Nagyon nem normalis mas uzeneteit olvasni.

Ugyanis ez nem csak kettotokrol szol, hanem egy gysnutlan harmadikrol is, aki a kukkolo partnerrel nincs olyan viszonyban, hogy vele is tudatni akarna a leirtakat.


Enelkul nem vetted eszre, hogy nem az igazi a kapcsolatotok?

2018. nov. 5. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Ja. A baratod meg mindent torol. Kibaxnam a helyedben.
2018. nov. 5. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
0%
Most tuti lepontoztok majd,de en bele bele szoktam lesni a párom uzeneteibe.Nem állandóan egy 3 havonta mikor hogy.Semmi jele sincs hogy félre menne,jo az életünk is...de nemtom..ha netán ritkán úgy adódik hogy bele tudok nézni..miért ne..amúgy ő is nézte már meg az enyém..azt hitte nemlatom..de láttam.😃
2018. nov. 5. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Szóval összejöttél egy pasival, aki azzal indított, hogy te vagy az első barátnője, aki nézegetheti az üzeneteit, magyarul az összes többi okkal nem nézhetett bele. De oké, hagyjuk.


Azt mondta nem titkol semmit, nem töröl semmit, ehhez képest kitörölt jópár beszélgetést azzal a dumával, hogy ne essen neked rosszul. Itt már bizonyította is magáról, hogy hazudott, hiszen mégiscsak kitörölget dolgokat. Te persze bevetted a dumát, hogy a te érdekedben tette. Nyakamat tenném rá persze, hogy azok az üzenetek bőven kiverték volna nálad a biztosítékot, és nem a te kis lelki békéd miatt törölte, de oké hagyjuk.


Beszélget az exeivel, találkozik velük, az egyiket konkrétan sörözni (randizni) hívja, mert hiányzik neki. Veled meg megint elhiteti, hogy ez teljesen normális dolog. Még ezt is megértem ha nagyon naiv vagy, de azt, hogy képes voltál bevenni azt a dumát, hogy ő olyanokkal szeret beszélgetni, akiket utál... Na neee... Olyat ír az exének, hogy rossz a kapcsolatotok, aztán ezt is kimagyarázta egy olyan dumával, hogy nem akarta, hogy az exe rosszul érezze magát. Ez a viccnek a vicce, nyíltan fontosabbak neki az exe érzései, de te még mindig elhiszed minden szavát..


A pasid már az előző nőjét is csalta, te voltál a második szeretője, de ő még ezt is ki tudta magyarázni a "rossz szex" dumával. Meg, hogy neki bűntudata volt már az első szeretőnél is. Nem hiszem el, hogy ember van ezen a világon, aki nem lát át ezeken a kamu dumákon.


" ha nem látnám az üzeneteket, valószínűleg a problémáinknak a 90%-a nem létezne " --- De, a problémák ugyanúgy léteznének, csak te nem tudnál róla. Bár nagyon úgy érzem hiába tudsz róla, nem vagy képes felfogni, vagy nem is akarod felfogni, hogy ez a pasi téged manipulál, megaláz, az orrodnál fogva vezet. De neked az a legnagyobb problémád, hogy erkölcsi dolgot csinálsz az üzenetek elolvasásából, amit amúgy a pasid megengedett, mégis elérte, hogy bűntudatod legyen miatta.


Nem semmi lehet ez a csávó, remélem az életben nem hoz ilyennel össze a sors, ha én ilyen hülye leszek lőjenek fejbe.

2018. nov. 5. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!