Nektek már kellett tenni azért hogy a kapcsolatotoknak ne legyen vége?

Be kellett látnom, hogy már a megismerkedésünkkor is voltak jelei, hogy jóval kevesebb szexet igényel mint én, nem pedig időközben lanyhult drasztikusan az érdeklődése.

Ha ezt így elfogadom, akkor olajozottan működünk, ha nem akkor kész katasztrófa az egész együttélésünk.

Lemondani az egyik legjelentősebb örömforrásról szerintem elég nagy ár, de ahol meg jelen volt a szex, ott sok egyéb más nem funkcionált.

Szerintem a kérdező arra céloz, hogy vannak-e olyan párok, akiknél már kőtörés a bányában jellegű a dolog, olyanfajta erőfeszítésekkel, ami nem belülről fakad, nem természetes kívánalom, hanem erőlködés, mint a budin, mikor szorulásod van, de szarnod kell.

Ismerek ilyeneket, akik majd belegebednek, és úgy foltozgatják a kapcsolatukat, mint egy lyukas tetőt, nem boldogok, nem jó együtt, de mégsem tudnak különböző kényszerek miatt szakítani.

Nem akarásnak nyögés a vége, ahol ennyit kell kepeszteni, hogy éetben maradjon a kapcsolat, ott helyesebb lenne szakítani.

Ezek a párok ugyanis nem boldogok együtt, és valójában szenvednek.

Igen, vannak, akik nyűglődnek valami miatt, de azért azoknak is vannak tényleg nehéz időszakok, akik amúgy összeillenek, és nekik is lehet 1-1 időszak nagy kihívás. Pl. a szüleim esetében is tudnék mesélni, mégis azt látom, hogy ezeket le tudják győzni több-kevesebb munkával, mert összetartoznak, és akarják.

Aztán persze én is látok olyanokat, akiknek nem kéne erőltetni a dolgot. Láttam a legnagyobb lelkesedésből is csúnya szakítást több éves kapcsolat esetén. Az a lényeg, hogy mindenki ismerje magát eléggé, és ehhez mérje a kapcsolatot, és sose add fel önmagad egy másik emberért. Van úgy, hogy nagyot változol valaki hatására, de ha tartós marad, az amúgy is benned volt, ha meg kellemetlenné válik, az a kapcsolatról is vészcsengő.

Olyan kapcsolat viszont nincs, amiben nem kell dolgozni, és minden megy magától. Kérdés, hogy kinek és kivel hol van az a határ, ameddig még hajlandók dolgozni ezért, és mikor jön el az a pont, amikor már nem.