Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit gondoltok erről, nekem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről, nekem kellett volna alkalmazkodni?

Figyelt kérdés
A pasimnak nem rég volt a szülinapja. Szerettem volna megünnepelni vele,és leutazni hozzá mert egyelőre távkapcsolatban vagyunk. De azt mondta, hogy aznap ő inkább elutazna egy ismerőséhez. Hívott engem is, de nekem nem igazán volt kedvem hozzá mert ketteseben szerettem volna ünnepelni vele, főleg hogy utána egy hétig nem tudtunk találkozni. Ő annak ellenére hogy ezt tudta, mégis azt mondta hogy elmegy, nem leszünk kettesben. Emiatt ugy ereztem nem is fontos neki, hogy együtt ünnepeljünk. Az utolsó pillanatban viszont bejelentette, hogy az ismerőse lemondta az alkalmat és így hogy oda nem megy, eljönne hozzám, hogy együtt legyünk. Ez annyira nem esett jól mert úgy éreztem hogy ha nincs ló jó a szamár is alapon működik nála a dolog. Szóval azt mondtam hogy már beterveztem arra a napra mást, nem érek rá, ünnepeljünk akkor amikor eredetileg szerette volna. Erre vérig sértődött és most én vagyok az aki nem törődik vele. Mit gindoltok erről?
2018. nov. 18. 08:56
 1/9 anonim ***** válasza:
77%
Hogy ha nincs ló jót lett volna a szamár is neki! Dobd ki a srácot !
2018. nov. 18. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
32%

Én azt gondolom, hogy a távkapcsolat úgy hülyeség, ahogy van. És ezt tapasztaltból mondom.

Másfelől nem kéne megsértődnie, hiszen úgy volt, hogy nem találkoztok, miért ne szervezhetnél valami mást ami neked ugyanúgy fontosabb, mint te neki? Hagyni kell duzzogni, de utána beszéld meg vele, hogy a helyzetben ugyanúgy viselkedtetek és ha ez neki nem tetszik, keressen mást akit ugráltathat.

2018. nov. 18. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
48%

Én azt gondolom, hogy ha egy hétig nem tudnék találkozni a kedvesemmel, akkor akkor is elmennék vele ünnepelni szülinapján, ha nem hót kettesben lennénk közben. Társaságban is látod, tudsz neki csókot adni, hallod a hangját, ez nekem többet érne, mint a "kettesben levés" programjai. És ha annyira zavarna, hogy egy hét múlva nem találkozunk, akkor nem tartanám a sértett büszkeségem többre, mint a találkozásunkat, legfeljebb személyesen elmondanám neki, hogy amúgy ez rosszul esett, mert csak "B"-tervnek érzem így magam, de tuti, hogy nem mondtam volna le.


...just sayin'

2018. nov. 18. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
21%

Lehettél volna rugalmasabb. Az, hogy távkapcsolatban vagytok nem azt jelenti, hogy senki mással nem csinálhat programot, és el kell hanyagolnia a barátait. Hívott téged is, tehát azt se mondhatod, hogy téged félre tett egy haver miatt.

Mikor lehetőséged lenne vele ünnepelni a szülinapját, akkor viszont értésére adod, hogy te őt most félre tetted a haverok miatt, ünnepeljen egyedül. Majd később.

Így ez a kapcsolat nem fog sokáig tartani. Túlságosan önző vagy, és hisztis.

2018. nov. 18. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

#3: hat nem igazan. Miert csak a kerdezo torje magat egyoldaluan?

Jol tetted kerdezo. Azt varja, hogy pincsi kutyakent loholj utana es igazodj hozza.

2018. nov. 18. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaitokat!

Egyelőre nem értem azt az álláspontot, hogy önző vagyok. Azért nem mentem vele, mert láttam rajta, hogy mindegy neki, ha nem megyek akkor is elutazik. Az volt a benyomásom, hogy csak udvariasságból hív.

2018. nov. 18. 10:12
 7/9 anonim ***** válasza:

Ha nincs ló jó a szamár is eset volt. Nem foglalkoznék vele tovább.

Az is lehet csak azert hivott a haverjahoz is teged, mert felajanlottad hogy mennél hozza es annyira bunko mar nem akart lenni hogy egyertelmuen a haverja mellett dont.

2018. nov. 18. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Igen, én is így éreztem...
2018. nov. 18. 10:33
 9/9 anonim ***** válasza:

Nem mondom, hogy kedves a fiú, viszont!

TE kettesben szeretted volna ünnepelni az Ő születésnapját... Ezt érzed hogy nem ok?

2018. nov. 18. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!