Van még esély, hogy együtt maradjunk?

Az utóbbi pár hétben többször veszekedtünk a barátommal. Részben volt, hogy hülyeségeken, amiatt, hogy én egyre többet stresszeltem a tanulás miatt. Volt, hogy nem is mondott semmi rosszat, vagy nem rossz akarásból mondta mégis rossz vége lett. Meg, ami probléma volt inkább, hogy sok a munkája, teendője mostanság és nekem is. Emiatt nehezen tudunk igazán találkozni és nekem ez hiányzik. Azon is veszekedtem vele, hogy neki ez hogy nem hiányzik, meg úgy éreztem, csak ő várja hogy alkalmazkodjak hozzá mikor ő ráér. Ezt elmondtam neki, azt mondta, hogy a munkával nem tud mit tenni, ahhoz alkalmazkodni kell, közben családi dolgok is vannak, gondok, de nem akarta elmondani nagyon részletesen, hogy mi. Meg, ő úgy volt vele, hogy nekem is sok úgyis a dolgom, akkor nem baj, ha nem találkozunk sok időre, meg szerintem olyan fajta aki egyedül akar lenni, ha ideges, ha fáradt, ha sok munkája van.

Azt mondogatja, hogy például egy étterembe éppen elmehetünk, annyi belefér, nem muszáj lenullázni a találkozót de már az idegeire mentem. Meg, ő nem fogja fel olyan tragikusan, hogy ha nincs idő vagy lehetőség találkozni.

Mondjuk tegnap is találkoztam vele meg segített valamiben amit kértem. Valamennyire alkalmazkodik de nem könnyű. Bevallotta, hogy mostanában nem annyira van kedve találkozni velem az összeveszéseink miatt. Bár tegnap jó volt, jól érezte magát, ezt mondta, csak ma este miattam megint összevesztünk. Arra gondoltam, hogy nem fogom magamtól keresni, csak válaszolok majd ha ő ír és várok, hogy ő mondja hogy találkozzunk. Hátha akkor nem érzi, hogy türelmetlen vagyok. Azt is mondja néha, hogy írt volna vagy keresett volna ha nem előztem volna meg, meg hogy meg se várom, hogy felvesse a találkozót. Amúgy beszéltünk róla, csak nem mondott biztosat, ez volt a baj.