Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Van még esély, hogy együtt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van még esély, hogy együtt maradjunk?

Figyelt kérdés

Az utóbbi pár hétben többször veszekedtünk a barátommal. Részben volt, hogy hülyeségeken, amiatt, hogy én egyre többet stresszeltem a tanulás miatt. Volt, hogy nem is mondott semmi rosszat, vagy nem rossz akarásból mondta mégis rossz vége lett. Meg, ami probléma volt inkább, hogy sok a munkája, teendője mostanság és nekem is. Emiatt nehezen tudunk igazán találkozni és nekem ez hiányzik. Azon is veszekedtem vele, hogy neki ez hogy nem hiányzik, meg úgy éreztem, csak ő várja hogy alkalmazkodjak hozzá mikor ő ráér. Ezt elmondtam neki, azt mondta, hogy a munkával nem tud mit tenni, ahhoz alkalmazkodni kell, közben családi dolgok is vannak, gondok, de nem akarta elmondani nagyon részletesen, hogy mi. Meg, ő úgy volt vele, hogy nekem is sok úgyis a dolgom, akkor nem baj, ha nem találkozunk sok időre, meg szerintem olyan fajta aki egyedül akar lenni, ha ideges, ha fáradt, ha sok munkája van.

Azt mondogatja, hogy például egy étterembe éppen elmehetünk, annyi belefér, nem muszáj lenullázni a találkozót de már az idegeire mentem. Meg, ő nem fogja fel olyan tragikusan, hogy ha nincs idő vagy lehetőség találkozni.


Mondjuk tegnap is találkoztam vele meg segített valamiben amit kértem. Valamennyire alkalmazkodik de nem könnyű. Bevallotta, hogy mostanában nem annyira van kedve találkozni velem az összeveszéseink miatt. Bár tegnap jó volt, jól érezte magát, ezt mondta, csak ma este miattam megint összevesztünk. Arra gondoltam, hogy nem fogom magamtól keresni, csak válaszolok majd ha ő ír és várok, hogy ő mondja hogy találkozzunk. Hátha akkor nem érzi, hogy türelmetlen vagyok. Azt is mondja néha, hogy írt volna vagy keresett volna ha nem előztem volna meg, meg hogy meg se várom, hogy felvesse a találkozót. Amúgy beszéltünk róla, csak nem mondott biztosat, ez volt a baj.


2018. dec. 3. 22:58
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Bocsi, ha hosszú, csak az olvassa el akit nem zavar. Szóval van még esély hogy együtt maradjunk ha tegnap is jól érezte magát? Ha nem fogom keresni hanem várom, hogy ő, akkor jobb lesz? Gondoltam lehet jobban hiányoznék neki és nem annyira lenne lehetőségem összeveszni vele. Ráadásul kiderül írna-e bár szinte mindig szokott.
2018. dec. 3. 22:59
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem azért írd le, hogy most okkal nem keresed, biztosítasz neki egy kis teret stb., nehogy azt higgye esetleg, hogy megsértődtél rá vagy nem akarsz vele foglalkozni.
2018. dec. 3. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
79%
Nem hiszem. Te egy idegbeteg, turelmetlen, csapongo, lelkibeteg valaki vagy, o meg xarik az egesz kapcsolatba, nem jelentesz neki semmit. Tok felesleges lenne egyutt maradnotok.
2018. dec. 3. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

23:18-nak: akkor mikor konkrétan rákérdeztem, hogy mi legyen, akkor miért mondja hogy nem akar szakítani?

Meg, ha annyira szarik bele, akkor azért pár napja még miért keresett akkor is ha én őt nem?

Mikor találkoztam vele, úgy éreztem, szeret.

2018. dec. 3. 23:25
 5/11 anonim ***** válasza:
86%
Szerintem jobb lesz, ha nem keresed, rá fog jönni, hogy mennyivel jobb az élete a veszekedéseid nélkül.
2018. dec. 3. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

23:25: Tőle meg azt hiányoltam, hogy nem megértőbb velem és nekem kellett sokszor alkalmazkodni meg stb.

Múltkor mondta, hogy gondolkodott a szakításon de úgy gondolta hiányoznék neki.


Szerintem nem is keresem és kiderül.

2018. dec. 3. 23:27
 7/11 anonim ***** válasza:

"Tőle meg azt hiányoltam, hogy nem megértőbb velem és nekem kellett sokszor alkalmazkodni meg"


Neked se jó, neki se jó, akkor miért erőlteted a dolgot?

2018. dec. 3. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Mert nem vagyok benne biztos, hogy esélytelen de magam se tudom. Tegnap például találkoztam vele és azt mondta, hogy tegnap jól érezte magát és hogy azt hitte én is meg hogy minden rendben. Szerintem ebben részben benne van, hogy ő nem gondolja teljesen, hogy ennek vége.


Meg, nagyon sok dologban meg amúgy összecsiszolódtunk mióta együtt vagyunk. Meg sok dolog jól működik.


Ezért szeretném megpróbálni megmenteni valahogy.

2018. dec. 3. 23:39
 9/11 anonim ***** válasza:
Nézd, ezek olyan dolgok amik szinte minden párkapcsolatban jelen vannak. Dolgozunk, tanulunk, problémáink vannak, bármikor beüthet a szar. A párok többsége mégis szinte gond nélkül tudja ezt megbeszélni és kezelni. Köztetek ez egyértelműen nem működik. Nem tudtok kommunikálni egymással. Igazából neked van jó pár lelki eredetű problémád, görcsösen kapaszkodsz a párodba meg a figyelmébe, és ezzel megölöd az egész kapcsolatot. Amit meg kell értened, hogy attól, hogy egy ideig nem tudtok találkozni a párod még ugyan úgy szeret téged. De ha te minden nap behiztizel ezen akkor ez már nem sokáig lesz így.
2018. dec. 4. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Amiket leírtál, abból én azt veszem ki hogy a barátodnak kevésbé van igénye rád, nem igazán viseli meg a hiányod.Te pedig érzed ezt (jól érzed, mert nem érdekled igazán)és vitázol ez miatt. Én amondó vagyok hogy ne vitatkozz mert felesleges, hagyd ezt a kapcsolatot, mert így megette a fene. Keress olyat akivel azonossak az igényeitek és szeret! téged.Ne pocsékold a drága időd ilyenekre, hisz oly rövid az élet.
2018. dec. 4. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!