Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, ha a barátom utálja a karácsonyt?

Figyelt kérdés

Amikor megismertem, már akkor sem szerette, ez viszont azóta nagyon elharapódzott...

Tavaly 24-25-26-27re beiratta magát dolgozni, csak azért, hogy ne kelljen azzal vesződnie. Persze, jó pénzt is kapott érte, de nem lennénk egyáltalán rászorulva. Idén most felvetette, ohgy 21től egészen 30ig menne dolgozni, mert milyen sok pénzt kapna. Mondtam, hogy ilyen még viccből se jusson az eszébe, valamikor el kell mennünk karácsonyozni a családomhoz (50 km-re laknak, egyedül gyakrabban járok el, de nyilván ilyenkor őt is fel szeretnék köszönteni...) Ráadásul nekem pár nappal karácsony után egy héttel van a szülinapom, amikor szintén jó lenne elmenni a családomhoz, mert ez elsősorban a nagyszüleimnek nagyon sokat jelent. De barátom már most dobálja magát, hogy ő nem megy 2x, mert minek, neki semmit nem jelent a karácsony, a saját családját is utálja... Mondtam, hogy 2x bírja ki így év végén, erre rávágta, hogy jó, de csak x órát leszünk délelőtt (??????) Több helyre is kéne menni, mert szüleim elváltak, ott vannak a nagyszüleim is külön házban... Tényleg nagy kérés az, hogy ilyenkor 2x eljöjjön velem a családomhoz? :( Egyedül menni már lerohadna a pofám, hogy elhozzam neki, amit neki vesznek... Félek, hogy így teljesen megutálja a családom. :(


2018. dec. 5. 23:08
1 2 3 4 5 6
 1/60 anonim ***** válasza:
79%
Grincs
2018. dec. 5. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/60 A kérdező kommentje:
Pont olyan... Mert neki sose volt "jó" családja, meg jó élményei gyerekkorából, de emiatt miért engem büntet?
2018. dec. 5. 23:10
 3/60 anonim ***** válasza:
34%
Ezért nem kell összejönni eleve sérültel.. Amugy lehet el akar marni a te családotol mert fáj neki h mások máshogy élnek,mint amibol ő jon ezért büntet és probál lehuzni. Menekülj,az ilyenre simán ráhuzhato a bántalmazo karaktere ő még csak érzelmi zsarol,megutálja a családod akkor menjen Isten hirével.. ..
2018. dec. 5. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/60 anonim ***** válasza:
80%
Tudod az a baj, hogy te ezt csak erősíted benne. Szeretem a karácsonyt, de ez az el KELL menni ide meg oda kikészít. A párodnak sem a karácsonnyla van baja, hanem hogy elrángatod a családodhoz, tele van kötelezettséggel az egész. Miért nem karácsonyoztok kettesben? Majd karácsony második, harmadik napján menj el egyedül a családodhoz. Ha ők nem tudják ezt megérteni akkor nem a pároddal van a baj. Ti már egy családot alkottok, legyen már ő az első. Nekem is baromi szarul esne, ha abból állna a karácsonyom, hogy ide is meg oda is kötelező elmenni. Évek óta csak akkor megyünk a nagy családhoz, ha mindkettőnknek kedve van. Sokkal jobb, értelmesebb meg szeretettel telibb így a karácsony.
2018. dec. 5. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/60 anonim ***** válasza:
86%

Igazából ez tényleg rajtad áll, elfogadod-e az ő nézetét vagy sem. Ő nem szereti.


Szólsz, hogy ne vegyenek neki akkor ajándékot, bumm. Eleve milyen már, hogy a megvásárolt ajándékokról és kötelező pofavizitről szól az egész. Máskor is el tud menni, a kötelező ajándékkataszrófa, csak h legyen vmi, meg nekem is unalmas. N

2018. dec. 5. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/60 anonim ***** válasza:
67%

De ha nem akar akkor ne erőltesd! Értem hogy rosszul esik, de ilyen és Te ezt tudtad!

A karácsony amúgy is sztm ugyan olyan nap mint a többi, én csak azért várom mert két hetet nem kell melózni. Amúgy én is rühellem.

Csak a lányom miatt van fa és csak neki veszek ajándékot. Szenteste vele vagyok. Másnap jon anyám...kicsit csavargunk, aztán viszi a lányom. Én párommal leszek aztan a második nap pár baráttal pár órát és nekem ennyi a karácsony.

2018. dec. 5. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/60 A kérdező kommentje:

Kicsit félreértetted utolsó. A háromból mindhárom nap dolgozni fog 7-19 óráig, a legkevésbé sem szeretne kettesben sem karácsonyozni. Ha megkérdezem, mit szeretne, azt mondja semmit. Saját magamnak is úgy veszem meg amit nekem szán, hogy ad rá pénzt...

Egyedül nyilván el fogok menni, de senki ne mondja nekem azt, hogy két havonta egyszer, amikor ráadásul karácsony van, nem "illik" összeülni a családdal egy órára. Vagy ennyi erővel ajándékozni se kell, mert kényszer? Szerencsére nálunk senkinek nem az, neki annál inkább.

Nem hiszem amúgy, hogy el akar marni, csak annyira hidegen hagyja az egész, hogy hihetetlen. Tőle mindhárom napot a családomnál tölthetném, az se hatná meg, ha egyedül lenne meló után.

2018. dec. 5. 23:28
 8/60 anonim ***** válasza:
12%

Idióta a pasid


Ha fontos vagy neki akkor ennyit megtenne érted. De annyit se tesz meg hogy 24en otthon maradjon veled kettesben..


Illetve ha rosszba lenne a családoddal azt mondom ok,ne menjen de legalább akkor legyen veled egész nap szenteste vagy karácsonykor..


Meg attól hogy ő utalja mer lehet rossz emlékei vannak,meg olyan a családja neked miért kéne utalni a karácsonyt??


Nalunk is így van ez, barátom utalja a karácsonyt. Én imádom. Miért?

A barátom családja elbasztt úgy ahogy van, de az enyém nem.

2018. dec. 5. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/60 A kérdező kommentje:

Apa új párjának van 3 gyereke, ők még külföldről is hazajönnek, ő meg legyen ott "cikiben" hogy az egyetlen gyermeke nem képes 50 km távolságról hazautazni a párjával...

Máskor amúgy ugyanannyira nem akar elmenni, alig lehet rávenni, nekünk meg azért összetartóbb annál a családunk, minthogy félévente 1x lássuk egymást, mint náluk.

Első pár évben amúgy nem volt ilyen, évről évre egyre rosszabb. Első évben talán, ha jól emlékszem, még ott is aludtunk a családomnál ilyenkor.

Én is szívesen lennék a barátommal is ilyenkor, de ő tesz az egész eseményre magasról, pedig itthon aztán egyáltalán nincs felhajtás (főleg, hogy az elmúlt 2 évben végig dolgozta)

2018. dec. 5. 23:31
 10/60 anonim ***** válasza:
64%

Az se hatná meg, ha egyedül lenne meló után. És te ilyennel élsz aki nem akar kettesben lenni inkább dolgozik,ad lovét h vegyél magadnak vmit.


Miért vagy vele,tudod ki lenne megszokott butordarab aki amugy le van szarva h ott van e még v épp máshol.. Ez a kapcsolat szar,a karácsonyi cirkusz meg a tünet.

2018. dec. 5. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!